HELL MIKSA (Selmecbánya, 1720. máj. 15. - Bécs, 1792. ápr. 14.)

A selmecbánya-szélaknai Höll Máté Kornél, hírneves bányagépmester gyermeke, maga is élete végéig gyakorlatias szemléletével, műszaki érdeklődésével tűnt ki. 18 éves korában lépett be a jezsuita rendbe Zsolnán. Hamarosan Bécsbe küldték tanulni az egyetemre. Itt ismerkedett meg a csillagászattal a Joseph Franz által vezetett jezsuita obszervatóriumban. 1752-ben a rend Kolozsvárra küldte, hogy az ottani jezsuita akadémiai kollégiumban, a Báthory Egyetemen tanítson matematikát és csillagászatot Három évet töltött ebben a városban, s közben két matematika tankönyvet is megjelentetett: Elementa aritmeticae numericae et litteraris seu Algebrae, ill. Compendia varia praxesque omnium operationum arithmeticarum címmel.

1755-ben királyi csillagásznak nevezték ki Bécsbe. Az ő munkája nyomán alakult meg a következő évben az egyetemi csillagvizsgáló, ő lett első igazgatója is. Az új intézmény rövidesen nemzetközi elismerést szerzett 1757-től folyamatosan kiadott évkönyveivel. Az évenként megjelenő Ephemerides astronomicae ad meridianum Vindobonensem a gyakorlati csillagászmunkában igen hasznos táblázatain kívül időnként kisebb tudományos tanulmányokat is közölt, megelőzve ezzel minden más csillagászati évkönyvet és később alapított folyóiratot. Itt jelent meg 1762-ben H. M. cikke a Vénusz-átvonulás néven ismert csillagászati jelenség tudományos jelentőségéről.

Ennek és az évkönyvek nemzetközi hírnevének volt köszönhető, hogy VII. Keresztély dán és norvég király Hellt kérte fel az 1769-es Vénusz-átvonulás megfigyelésére szervezett vardői tudományos expedíció vezetőjének. (Az észlelés szempontjából kedvező földrajzi helyzete miatt választották ezt a távoli norvég szigetet.) H. M. és társa, Sajnovics János 1769. jún. 3-án sikeresen észlelte az eseményt, és a kapott adatok alapján 8^o7"-es Nap parallaxis értéket számítottak, amely a korabeli számítások közül legjobban közelíti meg a mai ismereteink szerinti értéket. Az expedíció eredményeiről szóló beszámoló 1772-ben jelent meg Koppenhágában, majd Bécsben.

H. M. jelentős eredménye (amelyre ugyancsak észak-norvégiai útján jutott) a földrajzi szélesség meghatározásának egy új, máig is a legpontosabbak közt számontartott módszere. Több értekezésében propagálta ezt a módszert, amelyet elsők közt magyarországi helymeghatározásoknál alkalmaztak sikerrel. Tökéletesítette a földrajzi hosszúság megállapításának eljárását is.

Bebizonyította, hogy a Vénusz bolygó felfedezni vélt holdja nem létezik, csupán a távcső lencséin tükröződő fénylés. Kiegészítette és közzétette a francia J. D. Cassani holdtérképét. Az Uránusz bolygó fölfedezése után (W. Herschel, 1781) a kontinensen elsők közt szorgalmazta az új égitest megfigyelését és a pályaszámításokat.

Elsőként végzett az Északi-sarkkörön túl rendszeres időjárási méréseket. Ugyancsak Vardő szigetén először hajtott végre hosszabb időtartamú földmágneses mérést. Sajnovics Jánossal együtt megkezdte a magyar és lapp nyelv összehasonlító vizsgálatát is, gyűjtötte a lappok néprajzi adatait.

H. M. egy háromkötetes északi enciklopédia kiadását is tervezte Expeditio literaria ad Polum Arcticum címmel. Nagy érdeklődéssel várt műve azonban sohasem jelent meg, töredékes kéziratát a bécsi egyetemi csillagvizsgáló őrzi.

Hazatérte után H. M.-t nagy nemzetközi elismerés vette körül. Tagja lett a göttingeni, stockholmi, trondheimi, koppenhágai és bolognai akadémiának. Mária Terézia császárnő egy megalakítandó osztrák tudományos akadémia tervezetének kidolgozásával bízta meg.

Legfőbb szívügye azonban továbbra is szülőhazája, Magyarország csillagászatának fejlődese volt. Minden jelentős 18. századi csillagászati intézmény az ő közvetlen segítségével épült fel hazánkban. Így elkészült 1776-ban az egri, 1780-ban a budai és 1792-ben a gyulafehérvári csillagvizsgáló. Ő készítette a műszaki terveket, ő segített beszerezni a legkorszerűbb külföldi műszereket. Személyesen gondoskodott a könyvtárak anyagának gazdagításáról is. E csillagvizsgálók leendő csillagászai is az ő keze alatt szerezték meg a szükséges gyakorlatot.

Csillagászati megfigyeléseit haláláig folytatta. Elméleti munkái az Epherneridesekben és a lipcsei Nova Acta Eruditorum című folyóiratban jelentek meg.