Haüy, René-Just (szül. 1743. febr. 28. Saint-Just-en-Chaussée,
Franciaország - megh. 1822. jún. 1. Párizs), francia
ásványtudós, a krisztallográfia egyik megalapozója.
Teológiát tanult, majd pappá szentelték, és 21 évig a Collège de Navarre professzoraként működött. 1802-ben a párizsi Természetrajzi Múzeum, majd 1809-től a Sorbonne ásványtanprofesszora.
Visszaemlékezése szerint akkor ébredt fel a kristályok
iránti érdeklődése, amikor véletlenül
összetört egy darab kalcitot. A töredékeket megvizsgálva
felfedezte, hogy azok olyan síkok mentén hasadtak el, amelyek
állandó szögeket zárnak be egymással.
További darabokat összetörve megállapította,
hogy a törött darabok az eredeti alaktól függetlenül
következetesen romboéderesek. Kísérleteit folytatva
kidolgozta a kristályszerkezet átfogó elméletét.
Elméletének a dekrementum és a szögek állandóságának
a törvénye az alapja, a kristály hasadási formáit
az elsődleges formákkal vagy gócokkal hozta geometriai
kapcsolatba. Haüy később az ásványok osztályozására
alkalmazta elméletét. Kristályokban a piroelektromosságot
és a piezoelektromosságot is tanulmányozta. Munkái
közé tartozik a Traité de minéralogie
(Ásványtani értekezés; 1801), a Traité
de physique (Fizikai értekezés; 1803), amelyet
Napóleon kívánságára írt, valamint
az ásványtani osztályozását tartalmazó
Tableau
comparatif (Összehasonlító táblázat;
1809).