HARKÁNYI BÉLA (Pest, 1869. ápr. 11. - Budapest, 1932. jan. 23.)

A "modern" csillagászat alapvető problémái közé tartozott a csillagok távolságának, állapotának és anyagi összetételének, valamint hőmérsékletének és méretének meghatározása. Amíg azonban a távolságmeghatározást a .klasszikus" csillagászat módszerei már a 19. sz. első felében is lehetővé tették, addig a fizikai jellemzők meghatározására csak a múlt század utolsó negyedében kialakuló fizikai csillagászat (asztrofizika) eszközei és módszerei nyújtottak lehetőséget. Az asztrofizika kifejlesztése terén - főként a spektroszkópiai eszközök és módszerek kidolgozásában - jelentős szerepe volt a magyarországi kutatóknak.

A csillagok hőmérsékletének meghatározásával már az 1880-as évektől jelentős eredményeket ért el Kövesligethy Radó professzor (1862-1934). Ezt a munkát folytatta tanítványa, később barátja és munkatársa, H. B., aki a világon elsőként határozta meg elméleti úton néhány csillag felszíni hőmérsékletét (1901), majd a hőmérséklet alapján a csillagok méreteit is (1910).

H. B. Budapesten végezte középiskoláit, majd 1887-ben a budapesti Tudományegyetemre iratkozott, ahol főleg matematikával, fizikával és csillagászattal foglalkozott. Vagyoni helyzete lehetővé tette, hogy ismereteit külföldön bővítse. 1890/91-ben a lipcsei, majd a strassburgi egyetemen, ezután két évig a párizsi Sorbonne-on tanult és a francia nemzeti obszervatóriumban dolgozott. Hosszabb tanulmányutat tett az Egyesült Államokban is, ahol megismerte az akkori idők legkorszerűbb csillagászati műszereit. Külföldi tanulmányai alatt figyelme egyre inkább a csillag hőmérséklet meghatározása felé fordult.

Doktori értekezését azonban még egy klasszikus kérdésről: a Föld pólusingadozásának elméletéről nyújtotta be a Tudományegyetemre (1898). 1899-ben kinevezték az akkor állami kezelésbe vett ógyallai asztrofizikai obszervatórium első obszervátorává, és ettől kezdve már főként asztrofizikai kérdésekkel foglalkozott. (Megjegyzendő, hogy az ógyallai asztrofizikai obszervatóriumot a csillagászati fizika nemzetközi hírnevű magyar úttörője, Konkoly-Thege Miklós (1842-1916) alapította 1871-ben, és saját költségén nagyszabású obszervatóriummá fejlesztette, majd 1898-ban a magyar államkincstárnak ajándékozta. Jogutóda az MTA Csillagászati Kutató Intézete Budapesten.)

H. B. amerikai tapasztalatai alapján javasolta, hogy a csillagvizsgáló munkálatainak súlypontját helyezze a rendelkezésre álló kisebb műszerekkel is eredményesen végezhető csillagászati fényességmérésekre (fotometriára). Ez a munkaterv majdnem egy fél évszázadra meghatározta a magyarországi csillagászati vizsgálatok irányát.

1902-ben jelent meg fontos tanulmánya, amelyben hat csillag felszíni hőmérsékletét határozta meg, a Planck-formula segítségével. Neki sikerült először reális értékeket kapnia a csillagok hőmérsékletére. (Astronomische Nachrichten, 1902.) Eredményeit nagy érdeklődés kísérte: a kérdéssel foglalkozó csillagászok (Bohlin, S. Arrhenius, majd Lummer és Pringsheim) elismeréssel méltatták. A fizikusok számára viszont azért volt érdekes a munkája, mert igazolta a Planck-formula érvényességét magas hőmérsékletekre is.

A következő jelentős eredményét, a csillagok átmérőjének meghatározását a fényesség és a hőmérséklet alapján, 1910-ben közölte (Astronomische Nachrichten). Ő mutatta meg először, hogy a csillagok nagy részének mérete nem különbözik nagymértékben a Nap átmérőjétől, de egyes csillagok átmérője a Napénak sok tucatszorosa is lehet.

Kitűnő matematikus volt. A Balaton tudományos tanulmányozásának keretében kidolgozta a hullámzó vízfelületeken létrejövő fénytükrözés elméletét, és megmagyarázta a kelő és nyugvó napkép által létrehozott, úgynevezett "aranyhíd" keletkezését. (Resultaten der wissenschaftliche Erforschung des Balatonsees. Bp., 1905.)

Az ógyallai csillagvizsgálóban viselt tisztségétől 1903-ban megvált, de 1907-ben kinevezték a budapesti Tudományegyetem magántanárává. Számos tudományos egyesület tagja volt (pl. az Astronomische Gesellschaft, a Mathematikai és Physikai Társulat és a Magyar Földrajzi Társaság munkájában vett részt), az MTA 1911-ben választotta lev. tagjai sorába.

Az I. világháború után még néhány értékes közleménye jelent meg a csillagok fejlődésének kérdéséről, de munkája ekkor már főleg az egyetemi oktatásra szorítkozott.