Budapest, 1928. ápr. 20. - † Budapest, 1988. okt. 22.
Akadémikus. Állami Díj: 1988. (megosztva)
"A polimerkémia területén elért nemzetközileg elismert eredményeiért, iskolateremtő tevékenységéért."
Az újpesti Könyves Kálmán Gimnáziumban érettségizett 1946-ban [Pataki Ferenc osztály-, sőt padtársaként]. 1946-48 között Györffy-kollegista volt, 1948-tól a Vegyészkollégium igazgatója. A Budapestí Műszakí Egyetem Vegyészmérnöki Karán diplomázott 1950-ben. 1950 és 1953 között a Leningrádi Technológiai Intézetben aspiráns volt. Szerves vegyületeknek a vinilacetát gyökös polimerizációjában játszott szabályzó szerepéről írott kandidátusi disszertációját 1953-ban védte meg. 1954 januártól az MTA Központi Kémiai Kutató Intézete tudományos igazgatóhelyettese. 1957 augusztusától a Szerves Vegyipari és Műanyagipari Kutató Intézet igazgatóhelyettese, majd 1961 januártól 1988 márciusig az abból önállóvá vált Műanyagipari Kutató Intézet igazgatója volt. 1954-től adott elő a Budapesti Műszaki Egyetemen, majd 1959-től az egyetem Műanyag- és Gumiipari Tanszék vezető docense, 1965-től professzora volt. 1974-ben a kémiai tudomány doktora, 1976-ban a MTA levelező, 1985-ben rendes tagja lett. 1961-ben Párizsban, 1976-ban az USA-ban amherst-i (USA, Massachusetts) egyetemen volt vendégprofesszor. 1978-ban a Leningrádi Technológiai Intézet díszdoktora. 1988-ban Állami Díjjal tüntették ki. Éveken át volt az MTA Kémiai Tudományok Osztályának elnöke és az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság vezető tanácsadója.
Hardy Gyula professzor tíz éve halt meg, még a statisztikai átlag szerint korán haló magyar férfiakhoz képest is korán, alig hatvanévesen. Furcsa érzés végiggondolnom nekem, egyik korai tanítványának, aki közvetlen beosztott munkatársa voltam mintegy negyedszázadon át, hogy ma már én vagyok idősebb. A halottak nem öregednek.ű
Amikor egyik első kurzusát hallgattam a Budapesti Műszaki Egyetemen a polimerizációs műanyagok előállításának reakciókinetikai alapjairól, csak harmincéves volt, de mindenki tudta, hogy ő nagy tapasztalatú ipari szakember, Balló Rudolf professzor kijelölt utódja a Műanyag- és Gumiipari Tanszéken. Ez a tárgy - A polimerizációkinetika alapjai - s maga az előadó is: egy fantasztikusan gyors felfutású jövőt sejtetett az eltűnőben lévő múlttal szemben. Balló professzor a korai polikondenzációs műanyagok szakembere volt, bakelit típusú fékbetétje valóban nagy sikert futott be - Hardy tanár úr pedig a polimerizációs láncreakciókat tanította azoknak a műanyagoknak a hátterében, amelyek akkor a világon még nem érték el az évi 1 M tonna termelést, és amelyekből a világon 2000 táján már évi 150 M tonna készül. Balló professzortól a bakelit típusú polikondenzációk többfokozatú, kényelmes, órákon át tartó reakcióit tanultuk, Hardy tanár úr pedig a villámgyors láncreakciókat tanította, amelyek a PVC, a polisztirol, a poliolefinek kialakulásához vezetnek. A forrást az elméletileg igen erős orosz (inkább grúz) fizikai-kémiai iskola képezte, amelyekből Hardy Gyula leningrádi tanulmányai során személyesen részesülhetett. Bagdaszarján professzor - akinek könyvét a Hardy-iskola elsőként fordította magyarra - még javakorabeli volt abban az időben.
Hardy Gyula docens 1960-ban már a BME Műanyag- és Gumiipari Tanszékének vezetője volt, és a kor szellemének megfelelően egy személyben az ehhez a szakmához tartozó, egyre bővülő ipari kutatóbázis, a Műanyagipari Kutató Intézet vezetője is. Mai szemmel elképesztő mértékű szellemi koncentrációkat képviseltek ezek az intézmények. Néhai Gillemot professzor acélorientált tanszéke a Műegyetemen a hatvanas években közel százfős volt, s az általa vezetett Vasipari Kutató Intézet pedig közel ezerfős. Hardy tanár úr műanyagtanszéke kb. 50 fős volt, intézete pedig csakhamar 400 fő fölé növekedett, több száz diplomás mérnök alkalmazásával.
A magyar műanyagipar fejlődése abban a közel három évtizedben, amelyben Hardy Gyula e két intézményt irányította, valóban látványos volt. 1960 táján évi 2-3000 tonnás kísérleti üzemmel indította a magyar műanyagipar szerény próbálkozásait a kaprolaktám alapú poliamid, illetve az acetilén alapú PVC gyártásával. 1988-ban, Hardy Gyula halálának évében, a magyar műanyagipar termelése közel 700 ezer t/év volt, gyakorlatilag csak a főbb polimerizációs műanyagokból: polietilénből, polipropilénből és PVC-ből. Az iparág fejlettségét az is mutatta, hogy ennek az alapanyag-mennyiségnek jelentős részét exportáltuk, miközben sokféle különleges műszaki műanyagot importáltunk is, a hazai felhasználás közel járt a termeléshez, az évi 700 ezer tonnához. Talán csak azt sajnálhatjuk, hogy közben "elfelejtettük" az azóta is fejlődő - bár nagyságrenddel kisebb gyártási volumenű, de technikailag változatlanul fontos - [bakelit típusú] polikondenzációs gyanták gyártási technológiáit. A hazai műanyagipar eredményeit egyébként az is jellemzi, hogy az 1990-es évtized első felének világrengető átalakulásai során, amely piacainkat és a műanyagipar alapanyagát, a kőolajat egyaránt érintette, ez a magyar műanyagtermelés sem a termelékenységben, sem exportjában nem esett vissza, noha a hazai fogyasztás gyakorlatilag a felére csökkent. Azóta viszont újabb műanyaggyárak épültek, belépett a hazai polisztirolgyártás is.
Hardy professzor úr tudatosan építette kétbázisú iskoláját. A Műegyetemen végzett fiatal mérnökeiből a hatvanas években szinte minden évben egyet-egyet felvett a Műanyagipari Kutató Intézetbe, amely az alkalmazott kutatás céljait szolgálta. A rendszer maga éles kontúrvonalakat sugallt, amely elválasztotta egyfelől az oktatást és az elméleti alapkutatásokat, másfelől a gyakorlati, alkalmazott kutatásokat. Hardy professzor első közelítésben elfogadta ezeket a határvonalakat. Nem mosta össze a tanszék és az intézet feladatait, eszközeit - és embereit sem cserélgette. A polimerkémia alaptudományi kutatása a nemrég elhunyt Tüdős Ferenc hatáskörébe került, s Hardy professzor ezeket a köröket sem érintette a fellazítás szándékával.
Természetesen neki is megvoltak a saját alapkutatási koncepciói. Szakterületeként jelentős eredményeket ért el a szilárd fázisban lejátszódó polimerizációs reakciók területén. E terület volt talán a legtöbbet ígérő, leggyakrabban idézett saját szakterülete. Személyesen is ebben dolgozott legszívesebben. Sugárzással indított szilárdfázisú polimerizációt kutatott az 1960-as évek elején rövid párizsi, majd hosszabb massachusetts-i tanulmányútja során. Lényegében ezekkel alapozta meg akadémiai karrierjét is, ebből készült nagydoktori disszertációja, akadémiai székfoglalója is.
A kor, amelyben élt, élesen elválasztott (osztály) kategóriákban működött. Az alkalmazott kutatóintézetnek ipari kutatás volt a feladata, az ipari miniszter alá rendelve, s csak kevés egyetemi és akadémiai kölcsönhatást tűrt el. Az iparpolitika pedig igencsak erős hullámzásokat élt át. Nemcsak az ipar vált szét könnyűiparra, azaz textil-, papír-, nyomda-, bőr-, faiparra, amely mind a természetes polimerben volt érdekelt, és másfelől nehéziparra, amelyben a vas és acél elsőrendű, stratégiai fontosságú volt. Technológiai és anyagszerkezettani szempontból ugyan indokolatlanul, de másfelől az iparág előnyére, a műanyagipar ide, a nehéziparhoz soroltatott.
A stratégiai fontosságot hangsúlyozandó, egyidőben még külön Vegyipari Minisztérium is működött. Az iparpolitika hullámzásai azonban időnként alapjaiban rengették meg a kutatást, ami pedig hosszú távú stratégia nélkül elképzelhetetlen. Volt olyan időszak, mikor a főhatóság az olefin-polimerizációra állította volna akár az egész intézetet, majd jöttek olyan évek, amikor csak alkalmazástechnikai kutatást értékeltek igazán az Iparí Minisztériumban. Hardy professzor sokat harcolt a szélsőségek kiegyenlítése, a műanyagipari kutatás kiegyensúlyozottsága érdekében. Ez a küzdelem különösen nehézzé vált onnantól fogva, amikortól - 1968 után - a MÜKI önálló vállalati gazdálkodási rendre volt kénytelen áttérni. A kísérleti termelés - az epoxigyanta gyártásában és az autóbusz stoplámpa fröccsöntésében egyaránt - kötelező, mindennapi kenyeret biztosító kutatási ágazattá vált. Hardy professzor ezekben az években alighanem több örömöt, pozitív élményt talált az oktatásban, mint a kutatásban.
A Műanyag- és Gumiipari Tanszék polimerkémiai kutatásai a jövendő vegyészmérnökök okulására szépen bontakoztak. Az akrilátpolimerizáció, az összetett, műszaki célú műanyag monomerek és oligomerek kutatása szép eredményeket hozott. Hardy professzor diákjai, korábbi doktoránsai ma is kulcspozíciókat töltenek be a magyar műanyagipar jelentős vállalataiban, intézményeiben.
Eközben azonban az 1980-as években a tartalékok kimerültek. Hardy professzor egészsége is megrendült, de ő fáradhatatlan maradt többszörös feladataiban: az egyetemi tanszék és a kutatóintézet vezetésében, az OMFB fontos pozíciójában és akadémiai munkájában. Az MTA Kémiai Osztályának osztályelnöke volt évekig. Nem is elsősorban ebbéli sokszoros terheinek volt köszönhető, hogy a műanyagipar leggyorsabban fejlődő ágán, a műanyagfeldolgozási technológiák területén sem az oktatásban, sem a kutatásban nem sikerült lépést tartani a korral. A BME Műanyag Tanszék technológiai laboratóriuma és a MÜKI feldolgozástechnológiai főosztálya véglegesen és indokolatlanul elavultak. S talán Hardy tanár úr szempontjából jobb is, hogy nem érhette meg élete munkájának, egyik színterének, a hazai műanyagkutatás fellegvárának összeomlását: a fénykorában közel 400 fős Műanyagkutató Intézetnek 30 fős kft.-re csökkenését. A változások előszelét is érezve, s főleg súlyos betegségének tudatában igen csendesen állt fel székéből 60. születésnapján, 1988 áprilisában, hogy egy szerény szobába húzódjon vissza, ahol saját munkái számára sem volt elég hely. S az sem lehetett véletlen, hogy alig néhány hónap múlva, temetésén egyetlen méltató szó sem hangzott el - saját végakarata szerint. Csak a Mozart Requiem kórusa dicsértette emberségét, mérnöki arányérzékét, őszinte életfilozófiáját.
Nehéz dolog számomra erről az életfilozófiáról, Hardy professzor hitéről emlékezni. A következetes, sőt harcos ateizmusban nevelkedett, és abban mindvégig kitartó ember talán haló porában is tiltakoznék még a hittel való asszociáció ellen is. Mégis úgy érzem, mint tanítványának most hivatásom van vallani erről is. Élete ugyanis egyetlen kiállás, megvallás, tanúságtétel volt valami mellett, ami egyszerre volt optimista hit a technikai haladásban és kiállás a társadalmi fejlődés egy bizonyos iránya mellett, amiről azonban valószínűleg ő maga is látta - hiszen belülről látta -, hogy végül is megvalósíthatatlan. Ez azonban nem tartotta őt vissza, hanem épp ellenkezőleg, megerősítette becsületességében, munkájának lelkiismeretességében, családszeretetében, értékítéleteinek kiegyensúlyozottságában, mérnöki adatértékelésében és vezetőként az emberekről hozott megítélésében egyaránt.
A szerző a BME tanszékvezető egyetemi tanára
Hardy Gyulával fiatal kutató koromban, több mint 40 éve ismerkedtem meg. Mint a megemlékezésből kiderült, akkor ő már - fiatalon - "nagyfőnök" volt, amit, ha nem tudom, sohase vettem volna észre. Határozottsága imponált, de ehhez kollegiális, barátságos modor társult. A kezdetektől fogva egyenlő partnerként beszélt velem, éppúgy mint nálam még fiatalabb munkatársaival. Akkor hasonló területen, besugárzással dolgoztunk. Engem sorsom más vonalra vetett, de a jó szerencse úgy hozta, hogy közvetve ugyan, de végig követni tudtam pályáját. A jó szerencse (egyik) neve ebben az esetben - a szintén kémikus - Hardy Gyuláné Putirszkaja Galina volt, akit szintén azóta ismerek. Amikor először találkoztunk, már megszületett első gyermekük, Hardy Mihály (Mííska - emlegette Gálja), akit később a televízióból ismert meg az ország. Akkor várták második gyermeküket (Hardy Júlia aki pszichológus). Gálja utána sokáig dolgozott feleségemmel egy osztályon, majd mintegy tíz éve intézetünkbe került. Nehezen tudnék nála jobb lelkű, megértőbb kollegát megnevezni. Tudományos titkárként fantasztikus munkabírása, lelkiismeretessége is hozzájárult ahhoz, hogy egyértelműen népszerű legyen az intézetben. Gyulának mindvégig tökéletes társa volt. Köszönöm segítségét e megemlékezés összeállításában is! Tőle tudom, hogy 1944. március 19-én, a német megszállás napján történelemtanáruk (dr. Lengyel Albert) kijelentette: ebben a tanévben a mai volt az utolsó történelemóra. Majd elénekelték a Himnuszt. Dr. Lengyel 1945 tavaszáig távol maradt az iskolától. Gyula sokszor emlegette feleségének a neki oly kedves Mihályi tanár urat [különben anyám egykori egyetemi évfolyamtársát, akit még szerencsém volt ismerni - kicsi a világ!], akivel Gálja Moszkvában véletlenül ismerkedett össze, és nyelvileg segített neki az őt nagyra becsülő orosz kollegákkal folytatott beszélgetésében. Ennek színvonalából megértette, miért is szerette és becsülte őt annyira diák korában Gyula.
A MÜKI-vel kapcsolatban Gálja kiemelte, hogy Hardy Gyula sikerének egyik titka az őszinte, baráti légkör megteremtése volt. Ebben nem volt helye az áskálódásnak. A másik fontos momentum az volt, hogy megbízott beosztottjaiban, saját helyükön teljesen engedte őket érvényesülni. [Lásd e tekintetben a Varga Józseftől idézetteket e könyv más helyén.].
Paál Zoltán
Az anyagtudomány egyik viszonylag új és nagyon intenzíven művelt ága a szintetikus szerves anyagok előállítási folyamatainak és tulajdonságainak, valamint a tulajdonságaikat kialakító tényezőknek szisztematikus vizsgálata. A megnövekedett érdeklődés mozgatóerői kétségtelenül a tudomány önfejlődéséből származnak. Ezek között fontos a szerepe annak, hogy a szervetlen anyagok esetében felismert törvényszerűségek érvényességi határainak vizsgálata szerves anyagokon új tudományos felismerésekkel kecsegtet. A molekulakristályokat alkotó szerves anyagok nagy valószínűséggel másként viselkednek, mint az atomos vagy ionos kristályos szervetlen anyagok. A szerves anyagok igen nagy variációs lehetőségei lehetővé teszik a célnak legjobban megfelelő vegyületek szintézisét, és így "kikényszeríthető" a természet válasza a különböző kutatási hipotézisek megerősítésére vagy elvetésére. A szintetikus szerves anyagok között a polimerek egy további új területet jelentenek, ahol is a polimer jelleg az ismert törvényszerűségek újabb módosulását, ill. a polimer állapottal teljesen új anyagi tulajdonságok felismerését teszi lehetővé. Ezen anyagok iránti megnövekedett érdeklődés másik hajtóereje gyakorlati igényekből fakad. Például a modern elektronikai ipar már molekuláris méretekben adott funkciók ellátására megtervezhető anyagokat igényel, pl. szigetelő tulajdonságú anyagoktól a félvezetőkön át egészen a szobahőmérsékleten szupravezető anyagokig. A különböző optikai, optoelektronikai berendezések a természetben eddig ismeretlen tulajdonságú anyagok létrehozását teszik szükségessé (így pl. irányfüggő - anizotróp - elektromos vagy fényvezető anyagokat). A tudatosan megtervezett monomolekuláris rétegből álló anyagok vagy több eltérő monomolekuláris réteg összeépítése a biológiai rendszerekhez jelentenek átvezető hidat, és a szintetikus sejtfal és annak biológiai rendszerekben való hasznosítása vagy fordítva, a biológiai rendszerekben működő folyamatok, pl. ingertovábbítás, memóriamechanizmusok jobb megértése és modellezési lehetősége jelenti a technikai megoldások újabb generációinak létrehozásához vezető utat.
A sztereospecifikus polimerizáció felfedezése (K. Ziegler és G. Natta, 1953) felkeltette a kutatók érdeklődését a rendezett rendszerekben végbemenő polimerizációs folyamatok iránt. Ilyen polimerizációs folyamatok lehetnek: szilárd fázisban, csatorna-komplexekben, folyadékkristályos állapotban, monomolekuláris rétegekben és túlhűtött folyadékfázisban lejátszódó reakciók. Ezenkívül külső erőtér (pl. mágneses tér) hatására is lehet előrendezett rendszereket létrehozni.
[A tanulmány következő részében ezen eljárások és a kapott polimerek tulajdonságainak ismertetése olvasható.]
Az elektromosan vezető polimerek kialakítására irányuló kutatásokat több tényező határozta meg. Az elméletileg lehetséges szerves elektromosan szupervezető polimer létrehozását mind a mai napig nem sikerült elérni, de a kutatások egy sor félvezető és ún. szerves fém tulajdonságú polimerek kidolgozásához vezettek.
A gyakorlat oldaláról viszont ismert a kereskedelemben kapható polimerekből készült termékek hátrányos tulajdonsága, az elektrosztatikus feltöltődés. Az elektrosztatikusan feltöltött polimer termék magához szippantja a port és piszkos lesz. Ugyanez vonatkozik a szintetikus szálakból készült szövetekre. Az elektrosztatikus feltöltődés komoly robbanásveszélyt jelenthet, pl. poliolefinből készült benzin-üzemanyag kannák esetében, de a mikroelektronikai berendezésekben is súlyos kárt okozhat az elektrosztatikus feltöltődés kisülése. A mikroelektronikában a MOS technológiával készült vékony dielektrikumok átütési feszültsége 70 volt, így néhány ezer voltos elektrosztatikus feltöltődés, amely a másodperc töredéke alatt földelődik, az ilyen berendezéseket teljesen tönkreteheti. Textilgyárakban, kórházakban, műtőkben a földelt, elektromosan vezető padló is reális igény. Nagyfeszültségű kábelek elektromos erőterének hatásától is meg kell védeni magát a szigetelő kábelvezetéket, több erőművi tüzet is okozott ennek meggondolatlansága. Az elektromosan vezető polimer alapú ragasztóanyagok előállításának igénye részben azért alakult ki, mert egy sor esetben a forrasztásos hőigénybevételt nem bírják ki az összeforrasztandó alkatrészek, részben pedig számolni kell az ónelőfordulások kimerülésével. A prognózisok szerint a jelenlegi forrasztó ón felhasználási szint mellett a világ ónkészlete legfeljebb az ezredfordulóig tart ki. [2003-ban még van ón ...] Ez is aktuálissá tette az elektromosan vezető ragasztó anyagok kidolgozását.
[A befejező részben ismertetés következik az elektromosan vezető polimerek fajtáiról, előállításukról és felhasználási lehetőségeikről.]
Íróasztalánál 1988-ban