HANKÓ BÉLA (Poprád, 1886. júl. 5. - Torontó, 1959. nov. 16.)

A budapesti Tudományegyetemen tanári, majd bölcsészdoktori oklevelet szerzett.

Első tudományos dolgozatai (Állattani Közlemények, 1909.) a madarak bonc- és élettani kérdéseivel foglalkoznak, 1910-től kezdve főként hidrobiológiai tárgyú tanulmányokat tett közzé, egyidejűleg azonban elsőként Magyarországon, a gerinctelen állatok regenerációs képességeivel kapcsolatos kutatásokat végzett. 1910-ben a Tudományegyetem állattani tanszékének tanársegédjévé nevezték ki, 1911-ben a helgolandi, 1912-ben és 1914-ben a nápolyi zoológiai állomáson dolgozott.

1914-1918 közt részt vett az I. világháborúban. Hazatérése után 1918-ban középiskolai tanári minőségben a Magyar Nemzeti Múzeum állattárához osztották be szolgálattételre, négy év múlva, 1922-ben ugyanott múzeumi őrré minősítették át. Múzeumi munkája az állattár ichthyológiai anyagának feldolgozása volt, egyidejűleg tanulmányaiban a halgazdaság gyakorlati kérdéseivel is foglalkozott. 1924-ben megjelent munkája: Tógazdasági tanácsadó pontyos tógazdaságok részére. 1925-ben a közgazdaságtudományi karon a halgazdaságtan magántanára lett, s egyidejűleg megbízták a Magyar Nemzeti Múzeum révfülöpi biológiai állomásának vezetésével. 1927-ben a tihanyi Biológiai (ma Limnológiai) Intézet első igazgatója lett. Egyaránt foglalkozott a vízi szervezetek biológiájával és általános élettani kérdésekkel az 1927-ben közzétett A megújhodás. Elvesztett testrészek visszaszerzése, idegen testrészek átültetése című könyvében is. Két év után kénytelen volt igazgatói állásából távozni, 1929-ben a debreceni tudományegyetem állattani tanszékének rk., 1933-ban pedig r. tanára lett.

Mint debreceni egyetemi tanár- a tanításon kívül minden erejét a hazai háziállatok történetének kutatására szentelte. Akárcsak a regenerációs fiziológia területén, ebben az újonnan választott témakörben is úttörő munkát végzett. A hajdani Alföld ősi állatvilága című munkáját (megjelenésének éve bizonytalan: 1931 vagy 1933) követték: A magyar szarvasmarha egykori gazdasági jelentősége (1935), Ősi magyar háziállataink (1940), Ősi magyar kutyák (1940), Az ősmagyar fekete juhnyáj (1941). 1940-1944 között a kolozsvári egyetem állatrendszertani intézetét és múzeumát vezette. 1945-1950-ig ismét a debreceni tudományegyetem tanára. Utolsó nagyobb megjelent munkája A magyar háziállatok története ősidőktől máig (1954). E témában írott nagyszabású összefoglalása kéziratban maradt. Nyugdíjazása után egy ideig a budapesti Magyar Mezőgazdasági Múzeum munkatársa volt, majd 1957-ben kivándorolt Kanadába.

Irodalom

MÓDIS László: H. B. Acta Univ. Debrecen, 1956.; HEGYI Imre: H. B. Ethnographia, 1960.; MATOLCSI János: H. B. Agrártörténeti életrajzok. Bp., 1985.; Évfordulóink, 1986.

Kádár Zoltán