HALAVÁTS GYULA (Zsena, 1853.,júl. 7. - Budapest, 1926. júl. 28.)

A selmeci Bányászati és Erdészeti Akadémia bányászati szakának elvégzése után 1874-ben a Magyar Kir. Földtani intézetben geológus gyakornokként kezdte pályafutását, később főgeológus és m. kir, főbányatanácsos. Az intézetben 44 évig folyamatosan dolgozott, majd nyugdíjazásától (1918) haláláig az intézeti könyvtárat vezette.

Szakirodalmi munkássága az őslénytan, a rétegtan és a vízföldtan témakörére terjedt ki.

Az Alföld fiatal harmad- és negyedidőszaki képződményeinek tanulmányozásához az 1880-as években megszaporodott artézi kutak fúrása adott nagy lehetőséget. Az első áttekintő földtani szelvényt Szentes és Zombor között Az Alföld Duna- Tisza közötti részének földtani viszonyai című 1895-ben megjelent kitűnő munkájában közli.

Nagy jelentőségű A Duna és Tisza völgyének geológiája című műve, amelyben elsőként fogalmazta meg és vázolta fel a pliocén (levantei és pannon) képződmények ősföldrajzi elterjedését a Kárpát-medencében (1902). A viszonylag kevés adatból annyira jól körül tudta határolni ezeket a képződményeket, hogy a későbbi vizsgálatok sem hoztak lényegesen újabb adatot.

A vízpazarlás és a kutak kivitelezési hibáinak megszüntetésére, az artézi kutak számának csökkentésére és a vízvezeték kiépítésére tett javaslata a helyes vízgazdálkodási szemlélet első megnyilvánulása.

A mai értelmezés szerinti első kútkataszter megteremtője A magyarországi artézi kutak története (1896) című munkájával. Hasonló jellegű az 1904-ben megjelent A magyar pontusi emelet általános és őslénytani irodalma című műve.

Irodalom