Haber,
Fritz (szül. 1868. dec. 9. Breslau, Szilézia, Poroszország
[ma Wroclaw, Lengyelország] - megh. 1934. jan. 29. Bázel,
Svájc), német fizikai kémikus; 1918-ban megkapta a
kémiai Nobel-díjat az ammónia szintézisére
szolgáló módszeréért. Carl Bosch-sal
közösen találta fel az ammónia nagyipari előállításának
eljárását, nitrogénműtrágya gyártása
céljából.
Ifjúsága. Jól menő vegyiáru-kereskedő fia volt. Berlinben, Heidelbergben és Zürichben folytatott gimnáziumi, ill. egyetemi tanulmányai után belépett apja vállalkozásába, nemsokára azonban a maga útját kezdje járni.
A tudományos pálya mellett döntött, s először a Jénai Egyetemen kezdett szerves kémiai kutatásba, de az egyetem ortodox módszerei nem töltötték el nagy megelégedéssel. Szerencse folytán huszonöt évesen megkapott egy állást a Karlsruhei Műegyetemen, s nagy lelkesedéssel vetette bele magát a fizikai kémia tanításába (ezt a tárgyat lényegében önszorgalomból sajátította el). Elmélyült elektrokémiai és termodinamikai kutatásai hamar meghozták neki a professzori kinevezést (1898). Tekintélyét nagyban növelte időszerű könyve, a Grundriss der technischen Elektrochemie auf theoretischer Grundlage (A műszaki elektrokémia elméleti alapjai; 1898), főként pedig a Thermodynamik technischer Gasreaktionen (A műszaki gázreakciók termodinamikája; 1908), ez az oktatásra és a kutatásra nagy hatást gyakorló, úttörő munka.
A XX. század első évtizedében a nitrogénműtrágya iránti gyorsan növekvő kereslet nagymértékben meghaladta a kínálatot, amely még mindig főleg chilei salétromból származott. Világszerte keresték, hogyan lehet a légköri nitrogént felhasználni erre a célra. Haber kidolgozta azt a módszert, amellyel nitrogénből és hidrogénből ammóniát lehetett előállítani, s 1909-re megteremtette az ammónia nagyipari termelésének feltételeit. Az eljárást a Badische Anilin- & Soda-Fabrik (BASF) vegyigyárban dolgozó Carl Bosch kapta meg ipari fejlesztés céljára, s ez végül elvezetett a Haber-Bosch-féle ammóniatermelő eljáráshoz. Habert 1918-ban kémiai Nobel-díjjal jutalmazták.
Az I. világháború. Habert 1911-ben, negyvenkét éves korában kinevezték a berlini Vilmos Császár Fizikai Kémiai Intézet igazgatójává. Az újonnan létesült intézet később még híresebbé vált, mint Haber Karlsruhéban kialakított iskolája. Az I. világháború kitörésekor (1914) Haber azonnal fölajánlotta a maga és laboratóriuma szolgálatait a kormánynak, s főként azzal foglalkozott, hogy megszervezze a hadsereg alapvető hadianyag-ellátását. Az állóháború kialakulása után kinevezték a vegyi hadviselés fő felelősévé, s intézete fontos katonai létesítménnyé vált. Haber vezető szerepet játszott a katonai célra használt mérges gázok kifejlesztésében.
A háború évei alatt Haber hazafias érzésektől fűtve, megfeszítetten dolgozott. A háború végkifejlete személyes tragédiaként érintette. Amikor Németországot óriási jóvátétel kifizetésére kötelezték, Haber megpróbálta megtalálni azt a módszert, amellyel a tenger vizéből aranyat lehet kivonni. Hosszas erőfeszítései 1926-ban azzal a következtetéssel zárultak, hogy a tengervíz aranytartalma sokkal kisebb, mint azt korábban gondolták. A kudarc keserű csalódás volt számára, noha a vizsgálatoknak tudományos szempontból igen értékes eredményei is voltak.
Tevékenysége a háború után. A háború után Haber intézete vált a világ fizikai kémiai kutatásainak egyik központjává, nagy létszámú és válogatott nemzetközi kutatógárdával. Haber egész életében szorgalmazta a tudomány és az ipar szoros kapcsolódását, most pedig sokat tett a kutatások országos megszervezéséért, és támogatta a külföldi tudósokhoz fűződő baráti kapcsolatok ápolását. Nagyon vonzódott Japánhoz, s 1930-ban megalapította a berlini és tokiói székhelyű Japán Intézetet, a kölcsönös megismerés és kulturális érdeklődés elősegítése érdekében. Titkos tanácsos (Geheimer Regierungsrat) volt, s vezető kémiai társaságok tiszteletbeli tagja.
Haber intézetének szétforgácsolódása 1933-ban kezdődött, amikor a Hitler-rezsim és a zsidóellenes politika színre lépésével a nagy német vegyészt egyszerre "a zsidó Haber"-nak kezdték nevezni. 1933-ban lemondott, s meghívásra Cambridge-be ment dolgozni. Négy hónappal később Olaszországba utazott, hogy ott töltse a telet, útközben azonban Bázelben szívrohamot kapott, s 1934 januárjában meghalt.
Haber életének és munkásságának sokoldalúsága volt egyik fő vonása. Az ő intézetei meghatározó eredményekkel gazdagították a fizikai kémia majd minden fontos ágát. Tudományos munkássága jól tükrözi a fizikai kémiában négy évtized alatt bekövetkezett legfontosabb fejleményeket.
Bibliográfia. Morris Goran: The Story of Fritz Haber
(1967) - részletes bibliográfiát tartalmaz Haber írásairól
és a róla szóló írásokról.