Grósz Emil, szemorvos, G. Albert fia, szül. Nagy-Váradon 1865 szept. 80. Orvosi tanulmányait a budapesti egyetemen végezte, ahol 1887. avatták orvosdoktorrá. 1888-ban külföldi tanulmányutat tett, azután Schulek Vilmos tanár szemklinikáján lett gyakornok, asszisztens és utóbb adjunktus. 1894-ben az „elméleti és gyakorlati szemtükrözés tanából” magántanári képesítést nyert. Az 1893-1894-iki tanévben a szemklinikát mint igazgatólielyettes vezette. 1900-1904-ig a Szent János, Szent István és Szent Rókus kórházak szemész-forvosa volt. 1903-ban trachomaügyi kormánybiztos lett. 1905-ben nyilvános rendes tanárrá és az egyetemi I. sz. szemklinika igazgatójává nevezték ki. 1910 óta az orvosi továbbképzés központi bizottságának alelnöke. A Szemészet szerkesztője, az Orvosképzés társszerkesztője; a Zeitschrift f. Augenhoilkunde és az Archiv für Augenheilkunde állandó munkatársa. A heidelbergi Ophthalmologische Gesellschaft, a Société Française d'ophthalmologie, az Ophthalmological Society of the United Kingdom tagja. G. mint az 1909. Budapesten tartott nemzetközi orvosi kongresszus főtitkára igen nagy munkásságot fejtett ki, miért is a magyar királyi udvari tanácsosi méltóságot kapta. Nagyszámú irodalmi dolgozatai felölelik a szemészet diagnosztikaiját, patológiáját és therápiáját. Főbb munkái: Szemészeti diagnostica (1893); A vasuti alkalmazottak látásáról (1895); Előadások a szemtükrözésről (1897); A szembajok összefüggése a szervezet egyéb betegségeivel (1900); A szem vizsgálásának módszerei {1902); A szemészet kézikönyve(1909); továbbá Az egyetemek magántanári intézménye (1896); Az orvosképzés új rendje Magyarországon és

külföldön (1902).