GRÓH GYULA (Esztergom, 1886. jan. 16. - Budapest, 1952. febr. 23.)

A kassai és a rozsnyói premontreieknél végzett középiskolai tanulmányok mellett a felső-ipariskolán vegyészetet tanult. Ezután a budapesti Tudományegyetemen tanult és szerzett 1908-ban bölcsészdoktori oklevelet. Az Országos Kémiai Intézetben dolgozott, majd 1914-ben az Állatorvosi Főiskolán előadó tanári megbízást kapott, majd 1917-től 1934-ig a kémia professzora volt. 1935-ben a Műegyetem általános kémiai tanszékére hívták meg Ilosvay Lajos utódaként. Rövid műegyetemi professzorság után 1936-ban átkerült a budapesti Tudományegyetemre, ahol a Buchböck Gusztáv halálával megüresedett III. sz. kémiai tanszék élére nevezték ki. E tanszéken, mely később az Általános Kémiai és Radiológiai Intézet nevét viselte, dolgozott 1950-ben történt nyugdíjazásáig. Utána haláláig az Országos Gabona- és Lisztkísérleti Állomáson gyakorlati kérdések vizsgálatával foglalkozott.

Tudományos munkásságát a gabonafehérje fizikai-kémiai sajátságainak felderítésére irányuló kutatásokkal kezdte (1913). Fehérjekutatásaival kapcsolatban dolgozta ki a mikrobiológiai aminosav-racemizáció meghatározási módszerét. Az első világháború után Hevesy Györggyel nyomjelzés segítségével mérték az ionok öndiffúziójának sebességét szilárd és olvasztott fémólomban. Ezzel a világon elsőnek alkalmazták a radioaktív indikáció módszerét fémek öndiffúziójának vizsgálatára.

Termékeny szakíró volt, száznál több tudományos dolgozata jelent meg. Nagy sikerű tankönyveket írt: az Általános kémia 1918 és 1955 között nyolc kiadásban, a Szervetlen kémia 1920 és 1949 között hét kiadásban, a Szerves kémia 1921 és 1957 között hét kiadásban jelent meg. Az Általános kémia könyvét idegen nyelveken (németül, olaszul és törökül) is kiadták. Fontos munkája volt az első önálló, színvonalas és korszerű Fizikai kémia tankönyve, melyet Erdey-Grúz Tiborral, Schay Gézával és Náray-Szabó Istvánnal közösen írt 1940-ben, és amely kibővítve 1945-ben is megjelent.