GROFCSIK JÁNOS (Pápa, 1890. júl. 20. - Budapest, 1977. jan. 6. )
Középiskolai tanulmányait a veszprémi Főgimnáziumban végezte, majd a budapesti József Műegyetemen vegyészmérnöki oklevelet szerzett 1912-ben. Ezután egy évig az Országos Kémiai Intézetben dolgozott. A kerámiát már a Műegyetemen megkedvelte, ahol tanára a nagynevű Wartha Vince (1844-1914) volt.
1913-ban tanárnak nevezték ki az Állami Felső-ipariskolához, ahol a kerámia és rokoniparok technológiája volt a szaktárgya. Mielőtt ennek tanítását megkezdte, az illetékes minisztérium féléves tanulmányútra küldte Berlinbe.
Felsőipariskolai tanári állása mellett a Technológia és Anyagvizsgáló Intézetben dolgozott. 1926-1940-ig, ahol a kerámia és üvegipari anyagvizsgálatokat irányította. A tégla- és anyagipar állandó szakértője volt a budapesti Törvényszéken.
1928-ban megbízást kapott a több mint egy évtizede üzemen kívül álló Városlődi Kőedénygyár üzembe helyezésére; ezután 1930-ban megtervezte és üzembe állította a gyár kislődi kőagyagcső üzemét. A városlődi Kőedény- és Kőagyagcsőgyár műszaki tanácsadója volt 1939-ig.
1934 és 1937 között a Kereskedelemügyi Minisztérium megbízásából részt vett a magyarországi finomkerámiai és tűzállóanyag-előfordulások kutatásában.
A Magyar Szabványügyi Intézet megalakulásától kezdve közreműködött a kerámiagyártmányok első magyar szabványainak megalkotásában, majd korszerűsítésében. A Felső-ipariskola Vegyészeti Szakosztályát 1939-ben önálló iskolává szervezte át, és megbízták az iskola igazgatásával, melyet 1941-ig látott el.
1939-ben a Kőszénbánya és Téglagyár Társulat (Drasche) központi laboratóriumának lett a vezetője. Berendezte a vállalat új laboratóriumát, mely akkor az ország legkorszerűbben felszerelt, kutatómunkára is alkalmas kerámia laboratóriuma lett.
A Drasche laboratóriumában megkezdte azt a kutatómunkát, melynek célja az addig teljesen empirikus és csak receptek alapján dolgozó kerámia iparba bevezetni és alkalmazni a tudomány addig megismert eredményeit. 1945 után az Építőanyag című szakfolyóirat első évfolyamában megjelent két cikke főleg e kutatásai alapján készült.
Eredményes tevékenységéért 1941-ben a Drasche-gyárak központi műszaki igazgatójának nevezték ki. 1945-től a vállalat vezérigazgatója volt.
Az ipar átszervezése után 1948-ban az újonnan alakult Tégla- és Cserépipari Igazgatóságon, mint iparigazgató-helyettes működött. 1949-ben az Iparügyi Minisztérium mész-cement és üvegipari főosztályán főosztályvezető-helyettes volt.
Ebben az időszakban részt vett a nagy iparfejlesztési, korszerűsítési programok előkészítésében, illetve megvalósításában. 1950-ben, az akkor megalakult Nehézipari Kutató Intézet szilikátkémiai osztályának vezetője, majd 1952-ben a Veszprémi Vegyipari Egyetem tanárává nevezték ki. Emellett 1957 végéig vezette a NEVIKI szilikátosztályát.
Nyugállományba vonulása után, egészen haláláig fáradhatatlanul dolgozott tovább, mint a Szilikátipari Központi Kutató és Tervező Intézet tudományos tanácsadója.
Számos szakkönyv szerzője, melyek közül nemzetközi elismerést is aratott az
1956-ban az Akadémiai Kiadónál megjelent A kerámia elméleti alapjai című műve.
Szintén az Akadémiai Kiadó gondozásában jelent meg A mullit képződése, szerkezete és jelentősége című munkája, amelyet lefordítottak angol nyelvre. Jelentős alkotása A magyar finomkerámiaipar története.
G. J. egyik alapítója volt a Szilikátipari Tudományos Egyesületnek. 1975-től haláláig az Egyesület tiszteletbeli elnöke volt.
1950-től a Magyar Tudományos Akadémia Szervetlenkémiai Főbizottságának tagja, a Szilikátkémiai Bizottság elnöke.
Irodalom
GROFCSIK E.: G. J. Évfordulóink. 1990.
Grofcsik Elemér