GREGUSS PÁL (Tornya, 1889. dec. 31. - Szeged, 1984 márc.23.)

A huszadik századi magyar növényanatómia és -paleontológia nemzetközileg is ismert kutatója, a szegedi "xilotómiai iskola" megalapítója. Örökléstani, fejlődéstörténeti, pedagógiai és ismeretterjesztő tanulmányok, könyvek és cikkek szerzője, professzor, aki értékes, mozgalmas életpályát fejezett be - teljes szellemi és testi frissességben -1984-ben, életének 96. esztendejében.

Az Arad melletti Tornya községben, szegény kisiparos családban született. 1910-ben végezte el az aradi tanítóképzőt, ahol Wagner János, a kiváló botanikus volt az első irányítója. Három évvel később Budapesten megszerezte a polgári iskolai tanári oklevelet, majd rendkívüli hallgatóként (1913) felvették a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészeti Karára. Katonai szolgálatának évei (1914-1917) után egy éven át a prágai Német Egyetem Orvosi Karán tanult és tanársegédi munkákat is ellátott. A pesti egyetemen 1919-ben doktorált, a Tanítóképző tanára lett, majd az egyetemen 1927-ben magántanári oklevelet szerzett. Rövid ideig a debreceni Tudományegyetem magántanára is volt. 1927-ben a fővárosból Szegedre költözött, a Tanárképző Főiskola tanárává nevezték ki. Később, 1940-ben a szegedi Tudományegyetem növénytani tanszékének tanára, valamint a Füvészkert igazgatója lett. Ezt az állást 75 éves koráig, nyugállományba vonulásáig töltötte be. Az egyetemen prodékán, dékán, s egy évig rektor is volt. Elnyerte a biológiai tudományok kandidátusa, majd 1954-ben doktora címet, 1958-ban pedig a Kossuth-díj ezüst fokozatát. Nyugdíjas éveiben is serény és eredményes tudományos tevékenységet fejtett ki.

Gyakorlati és elméleti tudását külföldi utazásai, és nemzetközi kapcsolatai jelentősen mélyítették. Termékeny irodalmi munkássága az 1920-as években bontakozott ki: alsó-, közép- és felsőfokú tankönyveit, jegyzeteit generációk sora használta. Részben maga illusztrálta több, hamar népszerűvé vált ismeretterjesztő könyvét. Így például a Móra Ferenc előszavával megjelent A növények csodálatos életét (1932). Írt többek között örökléstant, növényélettant és felállított egy egyéni, trifiletikus fejlődéstörténeti elméletet.

Nemzetközi sikereit, elismerését főleg xilotómiai és paleontológiai munkásságával érte el: ez 1941-ben kiadott spóraatlaszával kezdődött, majd a következő három évtized során megjelentetett alapvető munkáinak sora gazdagította a szakirodalmat. Mind az élő, mind a fosszilis lombos fák és cserjék, főleg pedig a recens és fosszilis nyitvatermők részletes szövettana - sok ezer mikrofotóval és anatómiai rajzzal illusztrálva - található meg e vaskos kötetekben. Tudományos értékük mellett jelentős gyakorlati fontosságuk is van e jórészt angol és német nyelven megjelent monográfiának. A szerzőjük alaposságára jellemző, hogy például a világ összes élő fenyőfajainak mintegy 92 százalékát sikerült megszereznie és feldolgoznia.

Mozgalmas, eredményekben gazdag életútját azonban legjobban ő maga foglalta össze, kilencvenedik születésnapja alkalmából megjelent terjedelmes könyvében: "Életem. Az asztalosműhelytől az egyetemi katedráig". (Tankönyvkiadó, Bp., 1979.)