GRANASZTÓI PÁL (Budapest, 1908. aug. 29. - Budapest, 1985. júl. 3.)

Apja, Rihmer Béla urológus, kórházi főorvos, anyja Wittchen Paula. Apai ágon a család pécsi, anyai ágon szepességi eredetű. Közéleti és szakmai tevékenységének javát a magyar urbanisztika megújításának szentelte, amelynek egyik legkiválóbb művelője volt. Szépirodalmi munkássága a kortárs irodalomban jelentős helyet biztosított neki.

G. P. középiskolai tanulmányait a budapesti Piaristáknál végezte, 1933-ban a Műszaki Egyetemen építészmérnöki diplomát szerzett. 1934--45 között a Budapest Székesfővárosi Tanács városrendezési osztályának tervezőmérnöke volt, 1945-48 között a Fővárosi Közmunkák Tanácsának osztályvezetője, 1948-69 között az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztériumban, valamint a Városépítési Tudományos Tervező Intézetben dolgozott, váltakozva különféle vezető beosztásokban.

A műszaki tudományok kandidátusa címet 1957-ben szerezte meg (A magyar városépítészet sajátosságai), a műszaki tudományok doktora címet 1967-ben nyerte el (Ember és látvány városépítészetünkben).

Tagja volt az MTA Településtudományi Bizottságának, valamint Építészetelméleti és Történeti, továbbá Művészettörténeti Bizottságának is. Sokáig dolgozott a Tudományos Minősítő Bizottság építési albizottságában.

Huzamosabb ideig tanított a mérnöktovábbképzőben, valamint a Magyar Építőművészek Szövetségének Mesteriskoláján. Utóbbinak két cikluson át tanulmányi vezetője is volt (1957, 1958). A Budapesti Műszaki Egyetemen címzetes egyetemi tanárként oktatott 1969 óta.

A Tér és Forma című folyóiratot Fischer Józseffel közösen szerkesztette 1942-45 között. Az Építés és Közlekedéstudományi Közlemények, a Magyar Építőművészet és a Budapest című folyóiratok szerkesztőbizottságának tagja volt.

Egyik előkészítője az építésügyi törvénynek. Kidolgozta annak városrendezési részét (1957-58). A továbbiakban szervezte és irányította az országos építésügyi szabályzat városrendezési részének elkészítését, melynek egyes fejezeteit szövegezte. Az 1960-as években megszervezte a VÁTI tudományos intézetét és részt vett az irányításában. Az MTA Településtudományi Bizottságának tagjaként 1957-től számos műemléki feladatot látott el, így szervezte az MTA építészettörténeti és műemlékvédelmi konferenciáját (1957), valamint az MTA műszaki osztálya keretében különféle vitaüléseket. Számos műemlékvédelmi előterjesztés és cikk szerzője.

Főbb művei

Városok a múltban és jövőben. 1942.; Európai építészet, 1947.; Budapest holnap (Polonyi K.-al közösen). 1959.; Vác (Dercsényi D.-el közösen). 1960.; Az építészet igézetében. 1966.; Budapest egy építész szemével (Czeizing L. fotóival). 1971.; Ember és látvány városépítészetünkben. 1972.; Az idő és a művek. 1974.; Városaink sorsa. 1976.; Szép magyar városok (Czeizing L. fotóival). 1978.; Budapest arculatai, 1980.; Városépítészet, városépítés, társadalom. 1982.; Tanulmányok és cikkek száma száz felett. Vallomás és búcsú. 1961.; Liane. 1962.; Múló világom. 1970.; Itthon éltem. 1971., Ifjúkor a Belvárosban. 1973.; Alakok, álmok. 1973.; Városok, képek, zene. 1976.; Karácsony Mallorcán., 1978.; Hitek és tanok. 1979.

Irodalom

Új írás. 1977., MAJOR M.: G. P. hetven éves. Építés- és Közlekedéstudományi Közlemények. 1978.; KARDOS I: Tudósportrék. Bp., 1984.; Nekrológok: Magyar Nemzet (Zay L.). 1985. VII. 6.; Délmagyarország (BÁTYAI J.). 1985. VII. 1. Élet és Irodalom (POLONYI K.). 1985. VII. 12.; Magyar Építőművészet (VIDOR F.). 1985.; Budapest (JÁVOR O.). 1985.

Granasztói György