GONDA BÉLA (Szőllőske, 1851. dec. 28. - Budapest, 1933. aug. 7.)

Gimnáziumi tanulmányait Sárospatakon végezte, majd a budapesti Műegyetemen tanult. Gyakorlati munkáját a torontáli Ármentesítő társulatnál kezdte: Már 1871-ben kitűnt a Szily Kálmán alapította Természettudományi Közlöny munkatársaként. 1872-ben mint évfolyamelső nyert ösztöndíjat, 1873-ban Kherndl Antal hídpályázatát nyerte meg. 1875-ben talajvizsgálataihoz iszapoló készüléket szerkeszt, mellyel mint demonstrációs eszközzel a Műegyetem a bécsi nemzetközi oktatásügyi kiállításon vesz részt. Műegyetemi évei végén újságírói tevékenységében a műegyetemi oktatás és diákpolitika, s a mérnöki pálya népszerűsítését szolgáló más kérdések lépnek előtérbe, s a korábbi szakíró egyben diákvezérként tűnik fel.

A mérnök-közvélemény széles körű támogatásával 1877-ben indított gazdasági-műszaki hetilapja a Gazdasági Mérnök, amely a Tisza-völgyi társulat, a Ferenc-csatorna társulat, a Temes-vidéki mérnökegylet és Kvassay kultúrmérnökségének szervező és propaganda orgánumává válik. 1879-ben megszervezi a Tisza-völgyi társulat hazai szakértői értekezletét, szerkeszti és kiadja a társulat dokumentumait. 1878. márc. 31-én tartott magántanári próbaelőadása alapján a mezőgazdasági vízépítés magántanárává nevezik ki.

A Gazdasági Mérnök 1877. évi 1, évfolyamát az 1878-as párizsi világkiállításon tüntették ki, majd az 1878. évi. 2. évfolyammal az 1879-es székesfehérvári országos kiállításon nyert díjat. Lapját 1880-ban Műszaki Hetilap címmel szakirodalmi információs lappá szervezi, s különösen a kiállításügyet támogatja. Mint ilyen, az első dokumentációs kiadvány hazánkban. 1882-ben Hieronymi Károly államtitkár meghívja a Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztérium munkatársává, ahová mint főmérnök és a műszaki tanács tagja lép be. 1885-ben az országos általános kiállítás szervezőbizottságának tagja és a kiállításszervezést segítő Kiállítási Értesítő (a Gazdasági Mérnök társlapja) szerkesztője. A következő években ugyanilyen társlapként szerkeszti a Vízügyi Közlönyt (1886-87). 1886-ban a budapesti kereskedelmi akadémián a nemzetgazdaságtan és pénzügytan előadója. 1887-ben az új miniszter, Baross Gábor középítési felügyelővé és műszaki tanácsossá nevezi ki. 1889-től a hajózási, Vaskapuszabályozási és kikötőépítési ügyek előadója, majd (1893-tól) osztályának főnöke. A Vaskapuról írt könyve 1892-ben jelent meg, a magyar hajózásról 1899-ban adott ki kötetet.

A Vaskapu-csatorna átadása alkalmából a létrehozása körüli érdemeiért nemcsak hazai elismerést, de több külföldi kitüntetést is kapott (1896). A csatorna elkészülte után megbízást kap a budapest-csepeli később Nemzeti- és Szabadkikötő tervének elkészítésére, melynek szükségességét, másokkal együtt először ő vetette fel. A kikötő első tervével 1907-re készült el.

Harminc éves minisztériumi szolgálattal, de négy évtizedes mérnöki gyakorlat után, 1913-ban vonult nyugalomba.

Technikatörténettel is foglalkozott: könyvet írt Vásárhelyi Pálról (1896) és Türr Istvánról (1925).

Irodalom