Miután 1790-ben jogi diplomát szerzett, orvostant tanult Louis Daubentonnál, és beiratkozott a párizsi Collège du Cardinal Lemoine természettudományi kurzusára. A forradalom tetőpontján, 1792-ben az élete kockáztatásával mentette meg néhány tanárát és diáktársát a kivégzéstől. A következő évben Daubenton ajánlására megválasztották a Jardin des Plantes állattani gyűjteményének igazgatójává, majd amikor a Füvészkertet átalakították Nemzeti Természetrajzi Múzeummá, Daubenton ott is kijárt neki egy állást az állattani tanszéken.

A mezőgazdász Alexandre-Henri Tessier 1794-ben lelkes hangvételű levélben ajánlotta a tanszék figyelmébe ifjú pártfogoltját, Georges Cuvier-t. Geoffroy azonnal meghívta, hogy dolgozzék vele. Együttműködésükből öt közös mű született, amelyek közül az egyikben "a jellegek alárendelésé"-nek elvét vetették fel - e módszernek az a lényege, hogy csak azon állati jellemzőket különböztetik meg, amelyek lehetővé teszik a törzsbe sorolást; később ez vált Cuvier állatrendszertanának alapjává.

Geoffroyt 1798-ban a Napóleon egyiptomi hadjáratát kísérő tudományos expedíció tagjává nevezték ki. Három évvel később a britek akarata ellenére sikerült Franciaországba szállítania az Egyiptomban szerzett gyűjteményét. Miután 1807-ben a Tudományos Akadémia tagjává választották, Napóleon ismét megbízást adott neki: szerezze meg bármi áron a portugál múzeumok gyűjteményeit. Geoffroy diplomatikusnak bizonyult, hiszen végül a francia múzeumokból származó tárgyakért kapta meg cserébe a kívánt példányokat.

A Párizsi Egyetem állattanprofesszora lett 1809-ben, s ekkor kezdte meg azokat az anatómiai vizsgálatait, amelyeket kétkötetes Philosophie anatomique (Anatómia; 1818-22) c. munkájában foglalt össze. Embriókutatásai fontos bizonyítékokkal szolgáltak a gerincesek szervezetének egységes felépítéséről alkotott nézeteihez, amelyeket immár három tételben fogalmazott meg: a fejlődés törvénye szerint egyetlen szerv sem jelenik meg vagy tűnik el hirtelen, s ez magyarázatot ad a szervcsökevényekre; a kompenzáció törvénye kimondja, hogy valamely szerv csak egy másik szerv rovására növekedhet aránytalanul nagyra; a viszonylagos helyzet törvénye szerint egymáshoz viszonyítva az összes állat testrészei azonos helyzetűek.

Amikor Geoffroy 1830-ban ezt az elméletét a gerinctelenekre is megpróbálta kiterjeszteni, heves vitába bonyolódott Cuvier-vel, aki saját rendszerében az összes állatot négy, változástól mentes csoportba sorolta. A vita megosztotta a tudományos világot, és mindkét férfit arra késztette, hogy tovább finomítsa természettudományos elképzeléseit. Geoffroy úgy gondolta, hogy az ősi fajokból a múltban időnként sikeresnek bizonyuló torzszülöttek megjelenésével alakultak ki a jelenkori változtathatatlan fajok, Cuvier azonban a törzsfejlődés minden formáját tagadta. Geoffroy evolúciós elképzelései sokban hozzájárultak ahhoz, hogy a tudományos közvélemény nyitottabban fogadja Charles Darwin érveit.

KFKI Home >  História - Tudósnaptár