Iskolai tanulmányait Sopronban végezte, édesapja ugyanis itt volt tanító, s közben újságíróként is tevékenykedett. Az érettségi után a budapesti József-Műegyetem gépészmérnöki karára vették fel, itt kezdte el mérnöki tanulmányait, ám ezeket 1919 őszén kénytelen volt megszakítani. Édesapját a Tanácsköztársaság után börtönbüntetéssel sújtották, ezért neki több éven át egy soproni gőzmalomban kellett dolgoznia, hogy anyagilag segítse édesanyját.

1923 őszén végre sikerült folytatnia tanulmányait, de már nem a fővárosban, hanem a soproni Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Főiskola kohómérnöki karán. Itt szerzett 1926-ban kitűnő minősítésű kohómérnöki oklevelet.

Budapesti műegyetemi tanulmányai azonban nem múltak el nyomtalanul: G. S. egyre élénkebben kezdett foglalkozni a kohászat gépészeti és elméleti mechanikai problémáival. 1926 és 1935 között a Magyar Rézhengerműveknél, 1935-től 1949-ig pedig a Csepeli Fémműveknél dolgozott mérnökként. Üzemmérnöki évei alatt elmélyülten foglalkoztatták a hengerművek és a dróthúzó gépek rekonstrukciós és korszerűsítési feladatai. Kezdő mérnökévei óta arra törekedett, hogy a gépészeti és a technológiai tervek kidolgozásakor a szóban forgó technológiai művelet elméleti összefüggéseiből indulhasson ki.

Működése időszakában világszerte élénk kutató tevékenység folyt annak érdekében, hogy a korábbi empirikus méretezéssel szemben az alakító műveletek mechanikai és technológiai viszonyaira fényt derítsenek. Ebbe a kutatási tevékenységbe kapcsolódott be G. S. is arra törekedve, hogy pontos matematikai megoldást dolgozzon ki, elsősorban a meleg- és hideghengerlés területén. Doktori disszertációja is ezzel a témakörrel foglakozik; 1934-ben lett műszaki doktor. Tanulmányai közül kiemelkedik a Kármán Tódortól származó differenciálegyenlet egzakt matematikai megoldása, valamint a fémalakító műveletek közül a különböző csőgyártó, rúdsajtoló, rúd-, cső és huzalhúzó, a szabad és süllyesztékes kovácsoló, mélyhúzó művelet erőviszonyaival, a műveleteket végző gépek méretezésével foglalkozó több dolgozata.

Még üzemi tevékenysége idején, 1939-ben egyetemi magántanári képesítést szerzett, 1946-ban pedig a budapesti Műegyetem soproni kohómérnöki kara a kohógéptan tanszékére tanárrá választotta. 1949-ben leköszönt csepeli állásáról, és csak az oktató és kutató tevékenységnek szentelte idejét. 1952-ben a kohómérnöki kar többi tanszékével együtt Miskolcra költözött; itt 15 év alatt a korszerű technológiai kutatás eszközeivel a magyar viszonyokhoz képest jól felszerelt kutatóhelyet létesített.

Kiváló egyetemi oktató volt: hivatásának tekintette az egyetemi munkát. Nevéhez fűződik a technológus kohómérnökképzés megteremtése. A Magyar Tudományos Akadémia 1951-ben levelező, 1955-ben rendes tagjává választotta. Ugyanakkor (1951, 1955) Kossuth-díjjal tüntették ki. 1965-ben a freibergi Bergakademie tiszteletbeli doktori címmel, 1966-ban a Lengyel Tudományos Akadémia pedig tiszteleti tagsággal tisztelte meg.

Főbb művei

A hengerlés erőszükségletének kiszámítása. Disszertáció. Bp., 1934.; Kohógéptan. Bp., 1951-53.; A fémek képlékeny alakításának elmélete. Bp., 1967.

Irodalom

VERŐ József: G. S. Magyar Tudomány, 1968. 2. sz.; KISS Ervin: G. S. (A múlt magyar tudósai.) Bp., 1971.