GÁBOR DÉNES (Budapest, 1900. jún. 5. - London, 1979. febr. 9.)

Mindössze 14 éves volt, amikor beleszeretett a fizikába. Figyelme rögtön az atomok világa, az elektronok viselkedése felé fordult. Ezek megfigyelésének vágya évtizedekkel később is motiválta, midőn az elektronmikroszkóp tökéletesítésével foglalkozott. A korai természettudományos és műszaki érdeklődés adta az indíttatást műegyetemi tanulmányainak megkezdéséhez 1918-ban. A stúdiumot a Műegyetem gépészmérnöki szakán kezdte, majd 1920-tól Berlinben a charlottenburgi kerületben levő műszaki főiskolán elektromérnöki ágon folytatta. Mély matematikai ismereteinek alapjait olyan neves szakemberektől sajátíthatta el, mint Fejér Lipót, Kürschák József és Rados Gusztáv. Kortársai, barátai, vitapartnerei közé tartozott Neumann János, Szilárd Leó és Wigner Jenő is. Berlinben, ahol századunk első harmadában a fizika fellegvára volt, Einstein előadásait hallgathatta.

1924-ben szerezte meg az elektromérnöki diplomát. Huszonnégy éves korában már széles körű műszaki és tudományos ismeretekkel rendelkezett. A kettős képzés hatására mélyen és kitéphetetlenül gyökeret eresztett az az elméletet és gyakorlatot összekötő mérnöki szemlélet, amely egész életművében átfogóan és következetesen érvényesült.

Első munkahelye Németországban egy nagyfeszültségű távvezetékek tervezésével foglalkozó kutatóintézet lett. Pályája kezdetén a nagy teljesítményű, nagyfeszültségű villamos távvezetékekben létrejövő tranziens jelenségekkel, majd az ún. vándorhullámok megfigyelésére szolgáló katódsugár oszcillográfokkal foglalkozott. Ez vezette őt a katódsugár oszcillográfok működésének alapjául szolgáló elektronoptika tanulmányozásához, majd később ebből sarjadt az érdeklődése az elektronsugaras berendezések, előbb az oszcillográfok, majd az elektronmikroszkóp, végül a televíziós képcsövek problémái iránt. 1927-ben (már a Siemens és Halske cég alkalmazásában) doktori értekezését a katódsugárcsőről írta.

1932-től kezdett foglalkozni a plazmajelenségek elméletével. A plazmák, vagyis az erősen ionizált, villamos szempontból csaknem semleges gázok elméletének tanulmányozása G. D.-t a feltárt effektusok gyakorlati hasznosítására, a plazmalámpa megalkotására ösztönözte. A plazmalámpát 1933-34-ben a Tungsram vezetőségével történt megállapodás alapján annak kutatólaboratóriumában - Budincsevits Andor segítségével - próbálta megvalósítani. A sikeres laboratóriumi munkák ellenére a lámpák magyarországi gyártására nem került sor. Az Egyesült lzzó nem kívánta megvásárolni szabadalmát.

1934-ben Angliába települt. Ezt követően tizennégy esztendőn át a Thomson Houston Társaság kísérleti laboratóriumában dolgozott. Fő munkaterülete az elektronoptika volt. A cég kutatólaboratóriumában azonban foglalkozni kezdett a híradástechnikai információelmélet kérdéseivel is. Kiváló invenciózussága, a fogalmak egymáshoz kapcsolásának készsége vezette oda, hogy két, látszólag egészen különböző diszciplina: az elektronsugaraknak az elektronmikroszkóp javítását célzó tanulmányozása, és az információelmélet művelése során szerzett tapasztalatait ötvözze. Az elektronoptikai leképezés tudományos vizsgálata vezette a holográfia feltalálásához. Felismerte, hogy a tökéletes leképezéshez a tárgyról visszavert hullámoknak valamennyi információját fel kell használni. Nem csak a hullámintenzitást mint azt a hagyományos eszközök teszik -, hanem a hullám fázisát és amplitúdóját is. Ha ez megvalósul, akkor a tárgyról teljes (holo) és térbeli (graf) kép nyerhető. Az optikai holográfia elméletét G. D. 1946 és 1951 között dolgozta ki. A munka befejezését a Mikroszkópia hullámfrontrekonstrukcióval II. című tanulmánya jelezte.

Munkásságának egyik alapvető felismerése az a priori strukturális információk kérdésének megvilágítása, a statisztikai és strukturális információelmélet megkülönböztetése és együttes kezelése.

1947 és 1958 között a londoni Imperial College-ban elektronoptikát oktatott, majd 1967-ig az alkalmazott elektronika professzora volt. Ezt követően az intézmény egyik vezetője, nyugdíjazásától haláláig tanácsadója maradt. Számos tudományos szervezet, így a Royal Society tagja volt (1956). A Magyar Tudományos Akadémia 1964-ben választotta tagjává.

A holográfia szélesebb körű elterjedéséhez ún. koherens fényforrás kidolgozására volt szükség. Ez a fordulat 1962-ben, a lézer felfedezésével következett be, majd a lézertechnika és a holográfia egyesítése tette lehetővé a lézerhologramok készítését. G. D. ezekben a munkákban is alkotó módon vállalt részt, és hozzájárult ahhoz, hogy a szövegtárolás, a betű- és alakzatfelismerés, valamint az asszociatív információtárolás területén új perspektívák nyíljanak.

Az ötvenes és a hatvanas években folytatta elektronoptikai kutatótevékenységét, és ismét foglalkozott a plazmaelmélettel. Nagy érdeklődéssel foglalkozott a tv-képcső fejlesztésével is. Olyan lapos képcsövet konstruált, amelyben a többszörösen megtört elektronsugár útjának zömét a képernyővel párhuzamos síkban teszi meg.

Szakmai-tudományos munkásságának, különösen a holográfia feltalálásának legmagasabb rangú elismerését az 1971-ben átnyújtott Nobel-díj fémjelezte.

G. D. munkásságára, életére azonban az is jellemző, hogy kiemelkedő szakmai sikerei csúcspontján továbblépett az emberiség világproblémáihoz. A hatvanas évektől kezdve figyelmét mindinkább az emberiség élete, jövője kötötte le. Ezt jelzik olyan művei mint A jövő feltalálása (1963), Tudományos, műszaki és társadalmi újítások (1970), Az érett társadalom (1972), valamint az a munka, amelyet a Római Klub keretében vállalt. "Most már hosszú évek óta - tizenöt éve - kettős életet élek: fizikus vagyok és feltaláló. Ez az egyik életem, a másik pedig: szociális író vagyok. Régen rájöttem arra, hogy nagyon nagy veszedelemben van a mi kultúránk" vallotta 1972-ben, egy budapesti tv-riportban.

Nézete szerint a tudománynak szembe kell nézni két nagy problémával. "Az egyik előrejelzési probléma: meddig folytatódhat a dolog úgy tovább, ahogyan most folyik. A másik feltalálási probléma: hogyan előzhetjük meg a katasztrófát. "

A válaszok kutatásában is hatalmas részt vállalt magára. A világhelyzet átfogó felmérésének eredményeit az Umberto Colombo professzorral közösen kidolgozott jelentésben tette közzé, A hulladékkorszak után (1976) címmel, mint a Római Klub 4. számú jelentését. E mű fontos mérföldkő annak emberiségméretű tudatosításában, hogy a pazarlás, a rablógazdálkodás kora végérvényesen lejárt. A világ új gazdálkodási módot és új gondolkodási módot követel. Élete végéig foglalkoztatta a hatalmas történelmi kérdés, az emberiség jövőjének feltalálása. Örökségének talán még kevésbé értékelt, de különösen értékes része az a gondolat, hogy a jövő feltalálásának magában kell foglalnia az informatika jövőjének feltalálását, az információ és a kommunikáció globális problémakörét.

G. D., a mérnök, a tudós, a szociális gondolkodó életműve nagyszerűen példázza a kiemelkedő szakembert és a felismerései, tudása alapján felelősséget vállaló közéleti ember teljességre törő életét. A valóság gyakorlati problémái vezették az egyre mélyebb felfedezések felé, és az új ismereteket a gyakorlatban akarta és tudta hasznosítani.

Szülőföldjétől messzire került, de azt mindenkor büszkén vállalta. A Magyar Tudományos Akadémia meghívására kétévenként hazalátogatott Budapestre. Bár világpolgárnak vallotta magát, Magyarországhoz való kötődése sohasem halványult el, mindig szívesen látta a magyar fiatalokat tanszékén. Társaságban széles műveltségű, szellemes társalgó volt, szerette és gyakran önfeledten énekelte a magyar nótákat. A gyökerek, amelyek a szülőhazához kötötték, sohasem szakadtak el.