Franck,
James (szül. 1882. aug. 26. Hamburg - megh. 1964. máj.
21. Göttingen, Nyugat-Németország), német, később
amerikai fizikus, 1925-ben
Gustav Hertz-cel megosztva
kapott fizikai Nobel-díjat az elektronokkal bombázott atomok
gerjesztésére és ionizációjára
vonatkozó kutatásokért. Megmutatta, hogy az ütköző
elektronoknak bizonyos minimális energiára van szükségük
ahhoz, hogy egy atomot az alapállapotából gerjesztett
állapotba emeljenek fel.
Franck Göttingenben végezte díjazott munkáját,
1920-ban nevezték ki ugyanott fizikaprofesszorrá. A náci
politika elleni tiltakozásul 1933-ban lemondott állásáról,
és Dániába költözött. 1935-ben érkezett
az Egyesült Államokba, Baltimore-ban a Johns Hopkins Egyetem
professzora, 1938-ban pedig a Chicagói Egyetem fizikai-kémia
professzora lett. Fotokémiai és atomfizikai kutatásai
során a molekulák disszociációjakor fellépő
energiának a molekulák sávos színképéből
való meghatározásával foglalkozott. A II. világháború
alatt részt vett az atombomba fejlesztésében. Ellenezte
a bomba katonai célú bevetését. Azt javasolta,
hogy hatását egy lakatlan területen felrobbantva mutassák
be.