FEJÉRVÁRY GÉZA GYULA (Budapest, 1894. jún. 25.-Budapest, 1932. jún. 25.)

A pécsi majd a fővárosi katolikus gimnáziumban tanult. Már itt behatóan foglalkozott zoológiai problémákkal, s első ilyen közleménye 16 éves korában jelent meg: Note . propos d'une simplification dans la nomenclature (Zoologischer Anzeiger, Leipzig, 1910.). 1913-ban a Magyar Nemzeti Múzeum állattárának munkatársa lett, közben azonban (1915-1916 között) a Tudományegyetem állattani tanszékén tanársegédként működött. 1917-ben Fossilis békák a püspökfürdői praeglaciális rétegekből című értekezésével megszerezte a bölcsészeti doktorátust. Később is rendszeresen foglalkozott a hüllők és kétéltűek rendszertanával, morfológiájával, főként pedig származtatási problémáikkal. Már tudományos pályája kezdetén vonzódott a morfogenetikai kérdések elemzéséhez - ezt mutatják többek közt - az On the primary and secondary dermal bones of the skull (Berlin, 1922), továbbá a Versuch einer phylogenetischmechanische Erklärung der Morphologie des "klassischen" Menschenfusses (Wien, 1923) című tanulmányai.

1923-1926 között az Állattani Közlemények szerkesztőjeként arra törekedett, hogy a folyóiratban megjelenő tanulmányok a zoológiát egyetemes biológiai összefüggésekben vizsgálják. 1924-ben a pécsi Tudományegyetemen Prinz Gyula geográfus professzor tanszékéhez kapcsolódóan ősföldrajz tárgykörből egyetemi magántanárrá képesítették. Habilitációs előadása: A zoogeographia tárgya és módszere (magyarul: Állattani Közlemények, 1925., németül: Zoologischer Anzeiger, 1926.).

1927-ben a Budapesten ülésező 10. nemzetközi zoológiai kongresszus egyik titkára. 1928-ban angol meghívásra kutatóutat tett Máltán, ahová felesége - a szintén herpetológus Lángh Aranka Mária - is elkísérte. Itt különösen a sziget sajátos faunájának múltja és jelene érdekelte, hiszen ez a terület kitűnően alkalmas volt az endemikus fajok, a reliktum populációk, az izolált ökoszisztéma tanulmányozására.

Fejérváry kutatási területei közt különleges helyet foglalt el a származástan. Már 1926-ban nagy nemzetközi feltűnést keltő tanulmányban bírálja meg a Dollo-féle II. törvényt (1'évolution est irréversible) különösképpen szűkebb szakmája, a herpetológia szemszögéből: Über Erscheinungen und Prinzipien der Reversibilität in der Evolution und das Dollo'sche Gesetz (Paläontologische Zeitschrift, 1926.). Az őslénytan, a származástan és a paleobiológia elválaszthatatlan egységet képezett kutatásaiban, ezt bizonyítja - többek közt - a Der Naturforscher hasábjain folytatásokban megjelent tanulmánysorozata: Die Urwelt im Lichte lebensgeschichtlicher Beobachtung (1929). Ennek jegyében született magyar nyelvű biológiai kézikönyvecskéje: Élet, szerelem, halál. Biológia. (Bp., 1927.), továbbá példaképéről, Jean Baptiste de Lamarckról szóló tanulmánya (Természettudományi Közlöny, 1930.).

1930-ban kinevezik a pécsi egyetem állattan professzorává. Elveit a biológia szerepéről a modern ember gondolkodásában a következő évben A modern biológia és az élettudományi módszer alkalmazása című tanulmányában fekteti le (Természettudományi Közlöny, 1931. pótf.). Ebben hangsúlyozza, hogy az élettudományi szemlélet a tudományos gondolkodás egészére döntő hatást gyakorol, s mindennémű "szellemi" tudomány alapjaiban a biológia hatása alatt áll. Elhatározza, hogy nagyarányú munkában foglalja össze élettudományi nézeteit, főként a zoológiával kapcsolatos tudnivalók keretében, ám munkája befejezésében hirtelen halála megakadályozta. A Handbuch der gesamten Zoologie töredékét Einführung in die Zoologie címmel felesége rendezte sajtó alá (Pécs, 1933).

Irodalom