FEHÉR DÁNIEL (Tekepuszta, 1890. okt. 27.-Sopron, 1955. febr. 17.)

1908-1912-ig a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Főiskola hallgatója volt, itt szerzett oklevelet 1912-ben. 1913-14-ben a berlini Königliche Friedrich Wilhelmns Universität filozófiai fakultásán tanult. Az I. világháború kitörése miatt be kellett vonulnia katonának, ahonnan csak 4 év múlva tért vissza. 1918-ban kinevezték tanársegéddé a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Főiskola növénytani tanszékére.

1918 februárjától a bécsi egyetem Növényfiziológiai Intézetében ösztöndíjasként tanult. A külföldön hallgatott évek eredményeképpen sikeres vizsgák letétele után 1920 februárjában növényélettanból és kémiából doktori szigorlatot tett, s Bécsben a filozófia doktorává avatták.

Időközben a selmecbányai főiskola Sopronba költözött. Itt nevezték ki 1921-ben adjunktussá, 1923. december 23-tól rendkívüli tanárrá és a növénytani tanszék vezetőjévé, 1926-ban főiskolai rendes tanárrá, 1934-től egyetemi nyilvános rendes tanárrá.

Széles körű oktató és kutató munkája mellett 1924-1930 között a főiskolai könyvtár igazgatói tevékenységét is ellátta. 1949-1951 között pedig az Erdőmérnöki Kar dékánja volt. Nevéhez fűződik a soproni botanikus kert létesítése is, és ő kezdte meg 1923-tól a főiskolai épületeket körülvevő park átalakítását.

1926-tól szinte sorozatosan külföldi tanulmányutakat tett, expedíciókat vezetett Dániába, Finnországba, Norvégiába, Svédországba, a Lappföldre, Algériába, a Szaharába, Észak- és Dél-Olaszországba. Növényszociológiai és talajbiológiai vizsgálatokat végzett.

Munkásságának középpontjában a mikroorganizmusok, közelebbről a talaj mikroorganizmusainak vizsgálata állt. Pályafutásának kezdetén az általános növénytan, növényélettan és -anatómia, valamint -ökológia érdekelte. 1938-tól sugárbiológiával is foglalkozott.

1938 tavaszától 1944 nyaráig működött az a talajbiológiai laboratórium, amelyet a Tolna megyei Fürgeden id. Manninger G. Adolf közreműködésével létesített. Kisújszálláson a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamarával létrehozta a Növény- és Talajélettan Kísérleti Állomást. Az 1930-as évekre a soproni növénytani tanszék is az ország egyik legjobban felszerelt, anatómiai, élettani, talajbiológiai, talajkémiai és fizikai laboratóriumokkal ellátott intézete lett.

1951-től az MTA Talajtani és Agrokémiai Intézet tudományos tanácsának tagja, 1952 júniusától az MTA Talajbiológiai Kutatólaboratóriumának vezetője volt, haláláig.

1952-ben tudományos munkássága elismeréseként a biológiai tudományok doktorává minősítették. 1954-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta.

Számos erdészeti, biológiai, botanikai hazai és nemzetközi kongresszuson vett részt.

Az erdészeti növénytan, növényökológia és növényélettan kiváló művelője volt. Mikrobiológiai, talajbiológiai kutatásaival a modern talajbiológia egyik hazai úttörője, megalapozója és világhírű tudósa.

Tudományos munkásságát 13 szakkönyv, több mint 200 szakcikk, tanulmány, dolgozat jelzi.

Főbb művei