Erlanger,
Joseph (szül. 1874. jan. 5. San Francisco, Kalifornia, USA - megh.
1965. dec. 5. St. Louis, Missouri), amerikai fiziológus, aki 1944-ben - Herbert Gasserral megoszt - megkapta az élettani-orvostudományi
Nobel-díjat azért a felfedezésért, hogy az
idegrostoknak ugyanazon az idegkötegen belül különböző
funkciójuk van.
Erlanger az idegtevékenységgel kapcsolatos kutatásait Gasserral együttműködve végezte. Gasser egyik tanítványa volt a Wisconsini Egyetemen, Madisonban. Erlangert professzorrá nevezték ki a St. Louis-i Washington Egyetemre (1910-46) - nem sokkal később Gasser csatlakozott hozzá, és azt kezdték tanulmányozni, hogyan lehetne a fiziológiai kutatásokban felhasználni az elektronika nemrégen kialakult tudományát. 1922-re képesek voltak egyetlen idegrost elektromos válaszait úgy felerősíteni, hogy katódsugár-oszcilloszkóp segítségével elemezhessék őket. Az ingerelt idegrostban keletkező ingerület jellegzetes hullámvonala felerősítés után láthatóvá vált az oszcilloszkóp-ernyőn, és tanulmányozni lehetett az ideg válaszainak összetevőit.
Erlanger és Gasser 1932-ben felismerte, hogy egy-egy idegköteg
rostjai különböző mértékben vezetik
az ingerületet, a rost vastagságától függően,
és hogy mindegyik rostnak más az ingerküszöbe - azaz mindegyik más-más erősségű ingert
igényel, hogy ingerületet hozzon létre. Azt is felfedezték,
hogy különböző idegrostok különböző
impulzusokat továbbítanak, melyeket eltérő típusú
hullámok jelenítenek meg.