EGYED LÁSZLÓ (Fogaras, 1914. febr. 12. - Budapest, 1970. júl. 11.)

A Lónyai utcai ref. gimnáziumban érettségizett (1932), mat.-fiz. szakos tanári és matematikából doktori oklevelet szerzett a budapesti Tudományegyetemen. Utána az egyetem matematika tanszékén lett tanársegéd (1938-42); ezzel egyidejűleg kezdte meg munkáját a Magyar-Amerikai Olajipari Rt. (MAORT) geofizikai osztályán (1940-1950). A budapesti Állami Felsőipariskolában matematikát is tanított (1942-1950). 1947-ben a Tudományegyetem magántanára, 1949-ben megbízták a geofizikai tanszék szervezésével. 1951-ben docens, 1952-ben kandidátus, 1953-ban a tudományok doktora, 1956-ban tanszékvezető egyetemi tanár. 1957-ben Kossuth-díjat kapott. Az MTA 1960-ban lev., 1970-ben r. taggá választotta.

Mint matematikus főként halmazelmélettel foglalkozott. Geofizikusi pályáját a gravitációs és földmágneses mérések eredményeinek korszerű értékelésére vonatkozó kutatásokkal kezdte, majd a földtudományokat a legmodernebb szellemben, széles látókörrel művelte. Minden új eredményt tekintetbe véve és szintézisbe foglalva vizsgálta a Föld szerkezetét, folyamatait és jelenségeit. Előadásai, értekezései, tanulmányai mindig fontos új kutatási szempontokat vetettek fel, és nemzetközileg jelentős új eredményekre vezettek. Vizsgálatai 1953 óta elsősorban a Föld tágulási elméletének megalapozására, és annak belsőszerkezeti és kozmológiai vonatkozásaira irányultak; a Föld belső szerkezetét és felszíni rétegeit kialakító okokat kutatta.

A Föld tágulásának igazolására számos elméleti és megfigyelésekből származó fizikai-földtani bizonyítékot talált. Az elgondolás alkalmazásával előre lehetett jelezni néhány, a gyakorlatban csak később kimutatott földfizikai jelenséget. Elméletében a régebbi statikus felfogással szemben következetesen hangsúlyozta és egységbe foglalta a földtest dinamikai tulajdonságait; ezzel a mai lemeztektonika egyik legjelentősebb előfutárának tekinthető.

Tanszékén indult meg Magyarországon a Föld fizikájának ilyen irányú szervezett kutatása. Megalapította hazánk új, korszerű szeizmológiai obszervatórium hálózatát; megindította a hazai paleomágneses kutatásokat, továbbá a gravitációs állandó újabb meghatározására irányuló vizsgálatokat.

1966-tól haláláig a budapesti Tudományegyetem Természettudományi karának dékánja. A Magyar Geofizikusok Egyesületének egyik alapítója és társelnöke, Eötvös-emlékérmes (1963). A nemzetközi geofizikai év, és az azt követő nemzetközi együttműködés hazai szervezője és irányítója. Vizsgálatairól különböző magyar és nemzetközi folyóiratokban 100-nál több dolgozatot közölt. 1955-ben jelent meg Geofizikai alapismeretek című egyetemi tankönyve, majd 1956-ban adta ki saját vizsgálatainak első összefoglalásaként "A Föld fizikája" című könyvét. Vizsgálatainak teljes összefoglalását a "Physik der festen Erde" c. 1969-ben megjelent könyve tartalmazza. Zemplén Jolánnal együtt könyvet írt Eötvös Lorándról (Bp., 1970.).

Irodalom