DUDICH ENDRE (Nagysalló, 1895. márc. 20.-Budapest, 1971. febr. 5.)

1913-tól a budapesti Tudományegyetem természetrajz-földrajz szakos hallgatója, az Eötvös-kollégium tagja. 1915-1918 közt részt vett az I. világháborúban, majd hazatérve, a Kolozsvárról Szegedre települt Ferenc József Tudományegyetemen fejezte be tanulmányait. 1919-ben a Magyar Nemzeti Múzeum állattárába rendelték be szolgálattételre középiskolai tanári minőségben, 1922-ben lett múzeumi őr, és itt működött 1934 júliusáig.

1922-ben a szegedi egyetemen "sub auspiciis gubernatoris" doktori diplomát szerzett. 1925-ben a Ferenc József Tudományegyetemen az ízeltlábú állatok rendszertana tárgykörből magántanári képesítést nyert. 1927-ben. a Budapesten ülésező X. nemzetközi állattani kongresszus egyik titkára volt. Az 1933/34-es tanévben a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem állattani tanszékén lett oktató. 1934. július 23-án az állattani tanszék hivatalos kettéválasztásakor az állatrendszertani tanszék vezetésével bízták meg, az általa megszervezett Állatrendszertani Intézetben haláláig működött.

1929-hen a Szent István Akadémia rendes tagjává, majd a IV. osztály titkárává választották. 1932-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1942-ben pedig rendes taggá választotta. 1949-ben az Akadémia újjászervezésekor tanácskozó taggá minősítették vissza, ám 1953-ban újra elnyerte a levelező, 1964-ben pedig a rendes tagságot. Az Akadémia 1989 májusában hozott határozata szerint akadémiai tagsága folyamatosan érvényes 1942-től. Vezető szerepet játszott a hazai zoológiai vonatkozású társaságok, egyesületek vezetésében, így - többek közt - 1941-44 között a Természettudományi Társulat Állattani Szakosztályának, később pedig az Akadémia Zoológiai Bizottságának volt az elnöke. Számos kitüntetésben részesült, így pl. 1957-ben elnyerte a Kossuth-díj II. fokozatát. Számos bel- és külföldi tudományos társaság tiszteleti, illetve külső tagja is volt.

Fő kutatási területének a faunisztikát, ezen belül főként az ízeltlábúak alak- és rendszertanát, továbbá a rovarok ciripelő szerveinek vizsgálatát, a polarizációs mikroszkóp segítségével történő kutatásokat, a biocönatikát és a barlangbiológiát tekintette. Ő indította meg hazánkban a korszerű tudományos módszereket alkalmazó faunakutatást, az állatföldrajz- és a taxonómia modern vizsgálati módszereinek alkalmazását. Nagy jelentőségűek a populációk auto- és synökológiájára vonatkozó eredményei is. Iskolateremtő, nagy hatású, magas etikájú professzor volt, érthető, hogy tanítványai közül kerültek ki a 19. század második felében a hazai biológia, ezen belül főként az entomológia; továbbá a természettudományos muzeológia, biológiatörténet vezető egyéniségei.

Főbb művei