DIÓSZEGI SÁMUEL (Debrecen, 1760. dec. 29. - Debrecen, 1813. aug. 2.)

A debreceni teológia elvégzése után öt éven át Hajdúböszörményben és Kecskeméten tanított, majd két évet töltött a göttingeni egyetemen (1787-89). Itt Gmelin J. F. botanikaprofesszor révén ismerkedett meg Linné rendszerével, és elhatározta ennek magyar nyelvre való átültetését. Visszatérve Hajdúnánáson és Hajdúböszörményben lelkész (1789-1803), majd debreceni esperes, később egyházkerületi főjegyző lesz. Barátja az egykori kollegista, majd külföldön katonáskodó, de 1796-tól már itt élő író és költő: Fazekas Mihály, akinek húgát vette nőül. Fazekas segítségével írják meg az eredetileg Debreceni Flórának tervezett Magyar Füvészkönyvet. Az 1807-ben megjelent kötet nagyrészt Diószegi munkája. E munka gyakorlati részét, az Orvosi Füvészkönyvet önállóan írta és adta ki (Debrecen, 1813). E könyv értékes - bár kellően alig értékelt függeléke az első magyar szinonimaszótár, 1400-nál is több régi magyar növénynévvel. Diószegi botanikai munkásságát a brockhauseni (Westphalen) Természetrajzi Társulat levelező tagsággal tisztelte meg (1799). Kitaibel Pál pedig - a sajnos elveszett, részletes bírálat mellett - a füvészkönyvben a népi növénynevek összegyűjtését tartotta elismerésre méltónak.

A Magyar Füvészkönyvhöz Diószegi maga gyűjtötte ugyan az újabb, kiegészítő adatokat, elsősorban nyilván Kitaibel akkoriban megjelent újabb kötete alapján. E pótlások azonban csupán kéziratban, hiányosan maradtak fenn (jó részüket Kanitz Ágost adta közre, 1863). Ugyanez a sors érte a tervezett Új Magyar Füvészkönyvet, Brassai S. és Kováts Gyula művét, mely szintén nem készült el teljesen (1858).

A Diószegi-Fazekas-féle füvészkönyv a maga korában kétségtelenül jelentős hatású volt. Mint a Linné- rendszer alapján készített első magyar nyelvű növényhatározó, közel egy évszázadon át volt használatban. Nemcsak azért, mert belőle magyarul lehetett növényeket határozni (3200 fajából a legtöbb hazánkban is előfordult), hanem mert ez foglalta össze a növénynevek mellett részletesen, elsőként a magyar növénytani terminológiát. Az általuk kialakított új magyar alaktani kifejezések jelentős részét ma is használjuk. Némileg más a helyzet a bennük megjelentetett új magyar nemzetség- és fajnevekkel. Közülük sok kihullott az idők rostáján, de számos, jó nyelvérzékkel alkotott új növénynevük, főleg pedig a népnyelvből átvett szó, ma is használatos. (Ez 180 év múltán még ma is eléri az egyharmadot.)

A füvészkönyv úttörő volta még akkor sem vonható kétségbe, ha tudjuk: mind a Linné-féle kétszavas elnevezésnek, mind a népi növénynevek használatának már a 16. sz, óta voltak hazánkban előzményei (Melius, Lippai, Benkő, Csapó stb.). A magyar növénytani terminológia és nómenklatúra következetes, részletes megalkotása és közzététele mindezek ellenére Diószegiék elévülhetetlen érdeme.

Diószegiről arckép nem maradt fenn. Emlékoszlopa a budapesti Tudományegyetem botanikus kertjében található, Debrecenben pedig szobra áll. Nevét néhány utcanév és egy-két növénynév őrzi. 1907-ben, a centenárium évében mind Debrecenben, mind Budapesten emlékünnepséget tartottak tiszteletére.