DETRE LÁSZLÓ (Szombathely, 1906. ápr. 19. - Budapest, 1974. okt. 15.)

Iskoláit Szombathelyen végezte, majd 1924-ben matematikából megnyerve az országos tanulmányi versenyt, Budapestre került az Eötvös-kollégiumba és a Tudományegyetem hallgatója lett. 1927-től a berlini Friedrich-Wilhelm Egyetemen folytatta tanulmányait, ahol olyan tanárai voltak, mint A. Kopff, P. Guthnick és E. Kohlschütter. Doktorátusát 1929-ben szerezte meg. Ezután fél-fél évet a kieli, majd a bécsi csillagdákban töltve végül a budapesti Konkoly-obszervatórium munkatársa lett, ahol később (1943-tól) igazgatóként tevékenykedett egészen haláláig.

Kezdetben a stellárstatisztikai kutatások vonzották - doktori értekezése is ebben a témában született-, de Budapesten, eszközök hiányában ezt a munkát nem folytathatta volna világszínvonalon. Máig érvényes jelentőségű felismerése volt, hogy a változócsillagok nagy száma miatt megfelelő témaválasztással és sok munkával a változócsillagászat területén kiegyenlíthető a műszerezettség terén fennálló hátrány. D. L. és későbbi felesége, Balázs Júlia 1933-ban kezdtek el foglalkozni változócsillagokkal, elsősorban RR Lyrae-típusúakkal. Kutatásai főleg a periódusváltozásokra, illetve a többszörös periódusok keresésére irányultak. A cél a csillagok belső felépítésének jobb megértése, a pulzációelmélet továbbfejlesztése volt. Hamarosan kiderült azonban, hogy a megfigyelt. hosszabb időskálájú változások nem értelmezhetők a pulzációelmélettel. Egyik legjelentősebb tudományos eredménye az volt, hogy az RR Lyrae másodlagos fénygörbe-változásai jól korrelálnak a Babcock által megfigyelt mágneses térerősség-változásokkal. Ezt úgy lehetett értelmezni. hogy a fénygörbeváltozásokat a csillag mágneses terének változásai idézik elő. .A megfigyelt még hosszabb időskálájú változások (az RR Lyrae esetében a D. L. által talált négyéves ciklus) pedig a tizenegy éves Nap-ciklus megfelelőjeként voltak értelmezhetők.

Kezdeményezésére jött létre a piszkéstetői obszervatórium. A csillagász szakemberek képzéséből is kivette részét. 1964-68 között az ELTE csillagászati tanszékének vezetője volt.

Tudományos eredményei meghozták számára a nemzetközi elismerést is. Előbb 1964--67-ben alelnöke, majd 1967-70-ben elnöke volt az IAU Változócsillag Bizottságának. Nevéhez fűződik az Information Bulletin on Variable Stars nemzetközi kiadvány megindítása is, melyet azóta is az MTA Csillagászati Kutató Intézetben szerkesztenek. Ebben jelennek meg a változócsillag-kutatás terén világszerte elért legfrissebb eredmények.

Tudományos eredményeit hazánkban is méltányolták. Az MTA 1955-ben levelező; 1973-ban pedig rendes tagjává választotta. Munkásságáért 1970-ben Állami Díjjal tüntették ki.

Irodalom

SZEIDL Béla: L. D.: Astr. Ges. Mitt., 1976.: SZEIDL Béla: A változócsillagok asztrofzikai jelentősége. Fizikai Szemle. 1981.

Patkós László