DÉRI MIKSA (Bács, 1854. okt. 27. - Merano, 1938. márc. 3.)

A budapesti Műegyetem Mérnöki Karán kezdte felsőfokú tanulmányait, majd a bécsi Műegyetemen szerzett vízépítőmérnöki oklevelet 1877-ben. 1878-82 között folyammérnöki hivatalokban a Duna és a Tisza szabályozási munkáinak tervezésével foglalkozott. Már ekkor is folytatott elektrotechnikai tanulmányokat. Ennek köszönhetően Zipernowsky Károly 1882-ben munkatársául fogadta, és belépett a Ganz-gyár villamos osztályára.

Zipernowskyval közösen kidolgoztak és szabadalmaztattak egy öngerjesztésű váltakozóáramú generátort, amelyet 1883-ban kezdtek gyártani. Ez a géptípus motorként is felhasználható volt. 1883-tól kezdve Déri Bécsben dolgozott a Ganz-gyár villamos osztályának ausztriai képviselőjeként, de gyakran folytatott Zipernowskyval Budapesten megbeszéléseket a párhuzamos kapcsolású transzformátor kísérleti szakaszában. Déri ismertette a Ganz-rendszert a bécsi Technologisches Gewerbe Museumban, és fontos szerepe volt ennek németországi szabadalmi bejelentéseivel kapcsolatban is. A kísérleti munka oroszlánrészét Déri végezte, és az 1885. évi sikerben döntő szerepet játszott (ld. részletesebben Zipernowsky életrajzánál!). A kísérleteken és ismertető előadásokon kívül tevékeny részt vállalt az új rendszerrel épült első erőművek (Róma, Milánó, Frankfurt) létrehozásában.

1889-ben Déri az akkor alakult bécsi Internationale Elektrizitäts-Gesellschaft kötelékébe lépett, és igazgatóként ő szervezte meg és rendezte be a bécsi villamos erőművet. Ezt a vállalatot a bécsi Union bank és a Ganz-gyár alapította, az erőműépítés finanszírozására. D. M. 1896-ig töltötte be ennél a vállalatnál igazgatói állását, de később is igazgatósági tagja maradt ennek és más társaságoknak.

1898-ban egyfázisú repulziós motorként induló felvonómotort dolgozott ki, kétféle pólusszámú tekercseléssel. Az 1903-1904. években dolgozta ki azt a kétkeferendszerű egyfázisú repulziós motort, amelyet Déri-motor néven ismerünk. Az első motortípust az osztrák Union E. G. és a német Helios A. G. gyártotta, míg a Déri-motor gyártási jogát a svájci BBC szerezte meg, de az AEG is alkalmazta egyfázisú vasutaknál.

1898 és 1902 között dolgozta ki a róla elnevezett kompenzált egyenáramú gépet. Ennek lemezelt állórészében, hornyokban helyezkedik el az elosztott kompenzáló tekercselés. Ezzel a szerkezettel lehetett a legtökéletesebb kompenzációt elérni. A rendszert sok helyen alkalmazták nagy teljesítményű; reverzáló hengersorhajtásoknál.

A transzformátor három feltalálója közül először Déri hunyt el az olaszországi Meranóban.

Irodalom

Nekrológ. Elektrotechnika, 1938.; WÜGER, H.: M. D. Bulletin des Schweizer Elektrotechn. Ver., 1964.; Műszaki nagyjaink. 2. k.

Asztalos Péter