DEMÉNY GYÖRGY (Douai, 1850. jún.12. - Párizs, 1917. dec. 17.)

Magyar eredetű családban született Franciaországban. Szülővárosában, Douaiban járt gimnáziumba, ahol kitűnt matematikában, fizikában és mechanikában. Tanulmányait Lille-ben, majd a párizsi Sorbonne-on folytatta. Fiatal éveitől sportszerűen tornázott, de foglalkozott e sportág mozgáselméleti kérdéseivel is. Párizsban tornászegyesületet alapított. Az itt végzett fiziológiai kísérletei révén ismerkedett meg Jules Marey professzorral.

Az 1892-ben Párizsban bejelentett, Marey-val közösen kidolgozott szabadalmát, egy felvevő- és vetítőgépet - amelyet ő nevezett el "phonoskop"-nak - még ez évben a párizsi nemzetközi fényképészeti kiállításon bemutatta. Készülékével sorozatos felvételeket készített egy beszélő ember arc- és szájmozgásáról, majd ezeket le is vetítette. Újabb szabadalmában már megemlíti, hogy a felvett képek fonográffal (beszélőgép) is összeköthetők. Erről az 1892. április 16-i La Nature című párizsi lapban ezt írta: "az arc kifejezését éppúgy fogják megőrizni, mint a fonográf a hangot és hogy a kettőt összekapcsolhassuk, egyesíteni fogják a Phonoscopot a fonográffal".

1893-ban Jules Marey professzorral együtt - a párizsi községi tanács anyagi támogatásával - létrehozták a világ első fiziológiai intézetét, amelynek vezetője Marey lett. Ő szintén foglalkozott a sorozatos vetítések kérdéseivel, D. Gy. ezeket a kutatásokat is tanulmányozta, de ő az "élőképek" elméletét vizsgálta. Az 1893 októberében bejelentett újabb találmánya egy olyan felvevőgép, amelyben a filmszalagot kalapácsos filmforgató szerkezet továbbítja. Ekkor még a film nem volt perforálva, és így az egyes képkockák közötti távolság nem volt egyenlő. 1984-ben kiegészítette gépét, már perforált filmszalagot használt, és egy felcsavaró orsót alkalmazott. D. Gy. szabadalmai alapján készítette a Gaumont-gyár 1895-ben a "bioscope", majd a "biograph" elnevezésű, 1896-tól pedig a "chronophotograph" nevű mozgófilm felvevő- és vetítőgépeket, amelyek a cég számára világhírnevet szereztek. Ezeket továbbfejlesztve - D. Gy. korábbi elgondolásait megvalósítva - 1902-ben "chronophon gaumont" néven hozták forgalomba az első hangosfilmfelvevő gépet.

D. Gy.-ről szülővárosában stadiont neveztek el, és nevét az az emléktábla is megörökíti, amelyet 1946-ban, a film félszázados jubileumán, a párizsi Boulevard des Capucines 14. számú ház falán helyeztek el.

Irodalom

COISSAC, C. M.: Histoire du Cinématographe. Paris, 1925.; LAJTA Andor: Az ötvenéves film. A film úttörői. Temesvár, 1946.; SADOUL, G.: Histoire Générale du Cinema, Paris, 1948.; VIVIÉ, Jean: A filmtechnika története és fejlődése. Bp., 1961.; LYLEIRE, J. C.: Georges Demény. Plein-Nord, 1978.; LAZAR, A.: Un pionnier du cinéma d'origine hongroise Georges Demény. Technikatörténeti Szemle, 1980-81.; Évfordulóink 1992.

Vajda Pál - Vajdáné Csizmarik Irén