Joliot-Curie,
Frédéric és Irène, 1926-ig használt
eredeti nevükön Jean-Frédéric Joliot és
Irène Curie (szül. 1900. márc. 19. Párizs - megh.
1958. aug. 14. Arcouest, Franciaország; ill. szül. 1897. szept.
12. Párizs - megh. 1956. márc. 17. Párizs), francia
fizikai kémikusok, férj és feleség, 1935-ben
együtt nyerték el a kémiai Nobel-díjat a mesterségesen
előállított új radioaktív elemek felfedezéséért.
A Nobel-díjas Pierre és Marie Curie veje ill. lánya
voltak.
Irène Curie 1912-től 1914-ig a Collège Sévigné-ben készült érettségijére, 1918-ban a Párizsi Egyetem rádium intézetében anyja asszisztense lett. A polónium alfa-sugárzásáról készített doktori értekezését 1925-ben mutatta be. Ugyanebben az évben találkozott Frédéric Joliot-val, olyan társat talált benne, aki osztozott a tudomány, a sport, a humanizmus és a művészetek iránti érdeklődésében.
Frédéric Joliot a Lycée Lakanal bentlakó diákjaként a sportban jobban kitűnt, mint a tanulmányaiban. A családi szerencse balfordulatai arra kényszerítették, hogy ingyenes oktatásban részesüljön. Így a Lavoisier városi iskolában készült fel az École de Physique et de Chimie Industrielle felvételi versenyvizsgáira. Itt évfolyamelsőként mérnöki diplomát szerzett. Katonai szolgálatának a befejezése után kutatási ösztöndíjat kapott, a fizikus Paul Langevin ajánlására 1925 októberében Marie Curie asszisztensének szerződtették. A következő évben, 1926. október 9-én Frédéric és Irène összeházasodtak.
Joliot egyidejűleg tanult, hogy 1927-ben megszerezze a licence des sciences fokozatot, pénzügyi helyzetének javítása érdekében tanított (École d`Électricité Industrielle Charliat) és Irène Curie irányításával a laboratóriumi technikákat sajátította el. 1928-tól kezdve együtt közölték tudományos munkáikat.
Kutatásaik során bórt, alumíniumot és magnéziumot bombáztak alfa-sugarakkal, eredményül eredetileg nem sugárzó elemek, a nitrogén, a foszfor és az alumínium radioaktív izotópjait kapták. Ezek a felfedezések feltárták annak a lehetőségét, hogy mesterségesen előállított radioaktív elemekkel kémiai változásokat és élettani folyamatokat lehessen nyomon követni. Az alkalmazások hamar sikerrel jártak, kimutatták a radiojód abszorbcióját a pajzsmirigyben és a foszfátok formájában használt radiofoszfor mozgását a szervezet anyagcseréjében. Az ilyen instabil elemek előállítása arra is lehetőséget adott, hogy megfigyeljék ezeknek az atomoknak az átalakulását, amikor a magjuk bomlást szenved. Joliot-Curie-ék az átalakulások vizsgálata során a neutronok és a pozitív elektronok keletkezését is megfigyelték. A mesterséges radioaktív elemek felfedezése fontos lépést jelentett az atom energiájának a felszabadításában, mivel Fermi módszere a Joliot-Curie-ék által a mesterséges radioaktív elemek előállítására alkalmazott módszernek a kiterjesztése volt: Fermi alfa-részecskék helyett neutronokat használt bombázásra, ez vezetett el az urán hasadásához.
1935-ben Frédéric és Irène Joliot-Curie az új radioaktív elemek előállításáért elnyerték a kémiai Nobel-díjat. Ezután költöztek a Parc de Sceaux szélén álló otthonukba. Csak akkor hagyták el, ha házukba, a Pointe de l`Arcouest-be látogattak el Bretagne-ba, amely Marie Curie ideje óta az egyetemi családok találkozóhelye volt. Az 1950-es években Irène tüdeje miatt Courchevel hegyeit is látogatták.
Frédéricet 1937-ben nevezték ki a Collège de France professzorává, tevékenységének egy részét az új sugárforrások előállításának szentelte. Később részecskegyorsítók építését irányította, elektrosztatikus gyorsítókét (Arcueil-Cachan és Ivry) és a Collège de France hétmillió elektronvoltos ciklotronjáét, amely a Szovjetunió után a második ilyen típusú berendezés volt Európában.
Irène ekkor főként gyermekeik, Hélène és Pierre nevelésének szentelte idejét. Frédérickel együtt magasztos eszméket vallott emberi és társadalmi felelősségükről. 1934-ben léptek be a Szocialista Pártba és 1935-ben lettek a Comité de Vigilance Intellectuals Antifascistes (Antifasiszta Értelmiségiek Éberségi Bizottsága) tagjai. 1936-ban kiálltak a köztársasági Spanyolország mellett. Irène 1936-ban egyike volt a Népfront kormányban résztvevő három nőnek. Kutatási miniszterhelyettesként segített megalapozni, Jean Perrinnel együtt, a későbbi nemzeti kutatóközpontot (Centre National de la Recherche Scientifique).
Pierre és Marie Curie minden eredményüket nyilvánosságra hozták. Ez volt a Joliot-Curie házaspár magatartása is a mesterséges radioaktív elemek felfedezésekor. A nácizmus előretörése miatti aggodalom és azoknak a veszélyeknek a felismerése, amelyekhez a láncreakció alkalmazása vezethet, a publikálás abbahagyására késztette őket. 1939. október 30-án az atomreaktorok elvének a leírását zárt borítékba téve letétbe helyezték az Académie des Sciences-nál, 1949-ig titkos maradt a leírás. Frédéric családjával együtt a megszállt Franciaországban maradt, biztosította, hogy a laboratóriumába érkező németek ne tudják felhasználni az eredményeit és berendezéseit, megakadályozta a berendezések Németországba szállítását. A Joliot-Curie házaspár folytatta a kutatómunkát, főleg biológiával foglalkoztak. 1939 után Frédéric Antoine Lacassagne társaságában megmutatta a radioaktív jódnak a pajzsmirigyben nyomjelzőként való alkalmazhatóságát. 1943-ban lett az Académie de Médecine tagja.
A megszálló erők elleni küzdelem azonban egyre több és több energiáját kötötte le. 1940 novemberében elítélte Paul Langevin bebörtönzését. 1941 júniusában részt vett a Nemzeti Front Bizottság megalapításában, a testület elnöke lett. 1942 tavaszán a nácik kivégezték J. Solomon elméleti fizikust, Frédéric ezután csatlakozott a Francia Kommunista Párthoz; 1956-ban a központi bizottság tagja lett. Ipari társaságot (Societé d`Études des Applications des Radio-éléments Artificiels) hozott létre, ez igazolásokat adott a tudósoknak munkájukról, így megakadályozta Németországba küldésüket. 1944 májusában Irène a gyerekekkel Svájcba menekült, Frédéric Párizsban élt Jean-Pierre Gaumont néven. Laboratóriumában, a Collège de France-ban robbanóanyagok gyártását szervezte meg, a laboratórium a Párizs felszabadításáért vívott ütközetben fegyverraktárként szolgált. Elismerésül a Becsületrend parancsnoki fokozatával tüntették ki, katonai rendfokozatot kapott és a Croix de Guerre kitüntetést.
Franciaország 1944-es felszabadulása után Frédéricet az Académie des Sciences tagjává választották, megbízták a Centre National de la Recherche Scientifique igazgatásával.
Ezután 1945-ben de Gaulle tábornok felhatalmazta Frédéricet és a fegyverzetügyi minisztert a Commissariat à l`Energie Atomique létrehozására, hogy biztosítsák az 1939-es felfedezések hasznosítását Franciaország számára. Irène tudományos tapasztalatait és képességeit a nyersanyag beszerzésnek, az uránérc lelőhelyek kutatásának, az észlelőberendezések építésének az irányításában hasznosította. Őt 1946-ban az Institut du Radium igazgatójává nevezték ki. Frédéric erőfeszítéseinek csúcspontja az első francia atomreaktor, a ZOE (zéro, oxyde d`uranium, eau lourde) üzembe helyezése volt 1948. december 15-én. Az első francia atomreaktor csak kis teljesítményű volt, de az angolszász monopólium végét jelezte. 1950 áprilisában, a hidegháború és az antikommunizmus csúcspontján azonban Georges Bidault miniszterelnök magyarázat nélkül felmentette Frédéricet a bizottság vezetésétől. Néhány hónappal később Irène-t is megfosztották a Commissariat à l`Energie Atomique-ban viselt tagságától. Ezek után csak a laboratóriumi munkával, tanítással és különböző békemozgalmakkal foglalkoztak.
Az 1950-es években több műtét után Irène egészsége romlani kezdett. 1953 májusában Frédéric elszenvedte az első hepatitisz rohamot; öt évig szenvedett tőle, az állapota 1955-ben komolyan rosszabbodott. 1955-ben Irène új magfizikai laboratóriumok terveit dolgozta ki. Párizstól délre, az Université d`Orsay-n a tudóscsoportok a párizsi laboratóriumoknál kevésbé zsúfolt körülmények között dolgozhatnak a nagy részecskegyorsítókkal. 1956 elején Irène-t a hegyekbe küldték, de állapota nem javult. Anyjához hasonlóan, a leukémiától csontsoványan vonult be a Curie kórházba, ott halt meg 1956-ban.
Frédéric betegen, tudva, hogy az ő napjai is meg vannak számlálva, Irène befejezetlen munkáinak a folytatása mellett döntött. 1956-ban elfogadta a Párizsi Egyetemen Irène megüresedett professzori székét, ugyanakkor a sajátját is betöltötte a Collège de France-ban. Sikeresen befejezte Orsay-ban a laboratóriumok létrehozását, 1958-ban még láthatta az ottani kutatások megindulását.
Bibliográfia. Eugénie Cotton: Les Curie (1963) - emlékeket közöl a Curie családról, értékeli tudományos eredményeiket. A szerző Marie Curie tanítványa volt, Irène-t ötéves korától ismerte, élete vége felé Frédéric Joliot-val dolgozott együtt a békemozgalomban. Maurice Goldsmith: Frédéric Joliot-Curie (1976) - átfogó életrajz; a szerző Joliot kollégája volt a Tudományos Munkások Világszövetségében. Pierre Biquard: Joliot-Curie (1961) - rokonszenvező mű; a békemozgalomban Joliot-val szorosan együttműködött szerző tollából, amely többek között felidézi Joliot és a szerző barátságának az emlékeit.