Cs. Jánosnak, a karburátor társfeltalálójának a fia. Középiskolai tanulmányait Budapesten a Lónyai utcai Református Gimnáziumban végezte. 1914-ben iratkozott be a budapesti Műegyetem Építészeti Karára, 1916-18 között katona volt, 1920-ban építészmérnöki oklevelet szerzett. Másodéves egyetemi hallgatóként megnyerte a Műegyetem Horváth Ignác-féle mechanikai pályázatát. Mint fiatal építészmérnök, először városrendezési témákkal foglalkozott, és 1921-ben a budapesti Margitsziget, 1922-ben Székesfehérvár, 1923-ban Szombathely rendezésére kiírt pályázaton nyert második díjat. 1927-ben fizetés nélküli gyakornok lett a Műegyetem alkalmazott szilárdságtani laboratóriumában. 1928-ban építőmesteri képesítést is szerzett. 1928-36 a Műegyetemen a matematika című tárgy meghívott előadója. 1930-36 között a Műegyetem alkalmazott szilárdságtani tanszékének adjunktusa és - mint helyettes tanár - vezette a tanszéket. 1930-ban megszerezte a műszaki doktori oklevelet, majd 1933-ban a József Műegyetemtől, 1936-ban a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemtől magántanári képesítést nyert. 1936-ban a Műegyetem alkalmazott szilárdságtani tanszék nyilvános rendkívüli tanára, majd 1939-től e tanszék rendes tanárává nevezték ki. 1945-ben lett tanszékvezető egyetemi tanár. 1957-től nyugdíjba vonulásáig, 1969-ig a Magyar Tudományos Akadémia szilárdságtani kutatócsoportjának volt a vezetője.

A Cross-eljárást 1931-től kezdve népszerűsítette egyetemi előadásain, két évtizeddel megelőzve a német egyetemeket. A relaxációs számító eljárást keretszerkezetekre alkalmazva, annak konvergenciáját egy új alakváltozási lépés bevezetésével lényegesen meggyorsította. Eljárása külföldön is elterjedt, és külföldi egyetemeken is ismertetésre került. Elsőként használta egy építési szerencsétlenség adatait kutatva - a képlékenységtan elveit egy keretszerkezet tényleges teherbíró képességének meghatározására. A Shanley-féle kihajláselméletet továbbfejlesztette, és eljárást dolgozott ki a végein felfüggesztett gerendák kifordulásproblémájának megoldására. Elsőként foglalkozott a sűrűn egymás mellé szerelt gerendákból álló általa gerendasoroknak nevezett - szerkezetek problémájával. Munkásságának igen jelentős része a héjszerkezetek témakörét öleli fel. Dolgozataiban több újszerű héjalakot vezetett be, és ezek erőjátékát itthon és külföldön számos tanulmányban ismertette. A membránhéjak elméletével foglalkozó könyvét (1965) magyar, német és lengyel nyelven adták ki, főbb fejezetei angol nyelvű egyetemi jegyzetként is megjelentek.

Tudományos tevékenységéért a Magyar Mérnök- és Építész Egylet a Czigler-és Hollán-pályadíjjal, a Tudományos Minősítő Bizottság a műszaki tudományok doktora fokozattal, a kormányzat Kossuth-, majd Állami Díjjal tüntette ki. Számos szakmai szervezet, köztük a Nemzetközi Héjszerkezeti Egyesület (IASS) tiszteleti tagja volt.

Magyar nyelvű publikációinak száma meghaladta a félezret. Könyvei mellett legfontosabb dolgozatai a Magyar Tudományos Akadémia Műszaki Tudományok Osztálya Közleményeiben jelentek meg, idegen nyelven pedig főleg az Acta Technica Academiae Scientiarum Hungarica sorozatában. 17 ország 32 városában tartott előadást. Idegen nyelven több száz dolgozatát közölték. Megvalósult munkája a taksonyi templom ellipszis alaprajzú kupolája.

Irodalom

DULÁCSKA Endre-DULÁCSKÁNÉ SZEDERJEI Ilona: Cs. P. professzor, a tanár és tudós életútja. Magyar Építőipar, 1979.; MAJOR Máté: Cs. P. nyolcvan éves. Magyar Építőművészet, 1976.; EGYED László: Beszélgetés Cs. P. professzorral. Magyar Tudomány, 1985. 470; VISY Zoltán: Cs. P. kilencven éves. Magyar Építőművészet, 1986.; Mérnök vagyok. Építészet. OMIKK, Bp., 1989.