CSAPÓ JÓZSEF (Győr, 1734.  júl. 18 - Debrecen, 1799. máj. 21.)

Orvosbotanikus, aki munkásságával jelentősen hozzájárult a botanikai ismeretek terjesztéséhez. Alsóbb iskoláit szülővárosában kezdte, majd főiskolai tanulmányait Németországban és Svájcban folytatta. 1759-ben szerezte meg orvosi diplomáját a baseli egyetemen. Ismereteit nyugat-európai utazásain bővítette. Hazatérése után városi fizikusnak (tiszti főorvos) választották Debrecenben, egyben a Református Kollégium professzora is volt. Számottevő növénygyűjtést végzett a Bakonyban és Debrecen körül, Baranya, Fejér, Győr, Somogy, Veszprém megyékben. Jól ismert és sokszor idézett botanikai munkájában (Új füves és virágos magyar kert... 1775, 1792, faksz. 1988) a gyógyításra használható növényeket és külső-belső hasznukat elsőként ismertette magyar nyelven, megadva a fajok francia, olasz és német nevét is. A több száz gyógynövény leírása részben hiányos ugyan és nevezéktana sem Linné rendszerét követi, de a hazai flóra ismeretéhez szolgáltatott néhány értékes adatot. Számos orvosi művet is írt. Ezek közül legismertebb a gyermekbetegségek leírását és a gyógyításuk módját tárgyaló: Kis gyermekek isputálja... című műve (Nagykároly, 1771). Kéziratban maradt írása: Über zusammengewachsene Kinder (1891).

Egyéb művei

Dissertatio inaug. med. de febre Hungarica. Basiliae, 1759.; Orvosi könyvecske, mely betegeskedő szegény sorsú ember számára és hasznára készült. Pozsony és Pest, 1791.

Irodalom

GOMBOCZ E.: A magyar botanika története. (1936).; CSAPÓ Gy.-CSAPÓ Z.: A tagyosi Cs. család története. 1985.; KÁDÁR Zoltán-PRISZTER Szaniszló: Az élővilág megismerésének kezdetei hazánkban. Bp., 1992.

Horváth Csaba