A mérnöki diploma megszerzése után 1892-ben a Műegyetem vízépítési tanszékén kapott tanársegédi állást Klimm Mihály professzor mellett. Közben megismerkedett Lóczy Lajossal, az akkor már világhírű földrajztudóssal és Ázsia-kutatóval, aki 1894-ben meghívta őt maga mellé asszisztensnek a Tudományegyetem földrajzi tanszékére. Ez a "pályamódosítás" végleg meghatározta életútját, de a geográfiai kutatómunkában is kitűnően tudta hasznosítani mérnöki ismereteit és műszaki rajztudását.

Lóczy Lajos ajánlására 1896-ban szerény ösztöndíjjal Kínába ment tanulmányútra. Mestere azzal a feladattal bízta meg, hogy tanulmányozza a Kínai-alföld nagy folyóinak deltavidékét, derítse fel a Sárgafolyó és a Jangce mederváltozásainak okait, körülményeit. Utazása közel két évig tartott, ezalatt feldolgozta a deltavidékek hidrográfiáját, felfedezett egy nagy lávamezőt Mandzsúriában, és a néprajztudomány számára is értékes anyagot gyűjtött. Naplója 1235 rajzot tartalmaz, köztük sok vízépítmény és különféle épület mérnöki pontosságú ábrázolását.

Kínából való hazatérte után adjunktussá léptették elő. A mérnöki diplomája mellé 1903-ban megszerezte második doktori oklevelét, és nem sokkal később a leíró földrajz magántanárává habilitálták. Feleségül vette Barrois Petronellát. Három gyermekük született: Béla, Tibor és Ilona. Bélából a botanika híres tudósa, Tiborból Kossuth-díjas műegyetemi tanár lett.

1905-ben a kolozsvári Tudományegyetemre nyilvános rendes tanárnak nevezték ki, és megbízták a földrajzi tanszék vezetésével. 15 évet töltött Kolozsváron, magas színvonalra emelte az egyetemi oktatást, közben részletesen tanulmányozta és leírta Erdély természeti viszonyait. 1919-ben a románok bevonulása után menekülnie kellett Kolozsvárról. Budapesten földrajzi szakértőként beosztották a béketárgyalásokat előkészítő bizottságba. 1920-ban az MTA levelező tagjává választotta, a következő évben pedig kinevezték a budapesti Tudományegyetem tanszékvezető tanárává. Kifosztott, elhanyagolt tanszéket örökölt elődjétől, Czirbusz Gézától, de kitartó munkával újra nemzetközi színvonalra emelte a hazai földrajzoktatást. Tanítványai sorából olyan kiváló professzorok emelkedtek ki, mint Bulla Béla, Kéz Andor, Szabó Pál Zoltán, Kádár László. Hetvenéves volt, amikor 1940-ben nyugállományba vonult. Otthonában szakadatlanul dolgozott tovább, 80 éves korában bekövetkezett haláláig.

Ch. J. a magyar geográfia legnagyobb tudósainak egyike, Hunfalvy János és Lóczy Lajos munkásságának folytatója. Tudományos kutatási területe tág határok közt mozgott, a geográfián kívül maradandót alkotott a hidrológiában és a klimatológiában is. A természeti földrajzon belül elsősorban a felszínalaktant (geomorfológiát) művelte. Az amerikai W. M. Davis szemléletét tette magáévá és honosította meg hazánkban, miszerint a domborzati formák szakaszosan változó (ciklusos) lepusztulási folyamatok eredményeképpen jönnek létre. Ennek szemléltetésére nagyszerű tömbszelvényeket készített, melyek a fél évszázaddal későbbi tankönyvekben is helyet kaptak. Ch. J. utolérhetetlen sikereket ért el a földrajzi ismeretterjesztésben. Mintegy 50 kötet könyvet adott ki, továbbá 700 különféle tudományos dolgozata és népszerű cikke jelent meg. Lebilincselő előadó volt, egyetemi előadásain a tantermek zsúfolásig megteltek. Szerte az országban több ezer népszerű földrajzi előadást tartott. Ő vetített először színes diaképeket Magyarországon, amelyeket maga állított elő fekete-fehér diapozitívok átfestésével. A mérnöki pontosságú szakmai rajzokon kívül mesteri grafikákat készített és művészi tájképeket festett.

Főbb művei

A Balaton limnológiája. Bp., 1897.; A futóhomok mozgásának törvényei. Bp., 1902.; A levegő fizikai földrajza. Bp., 1903.; A Balaton jege. Bp., 1907.; A Balaton hidrográfiája. Bp., 1918.; Általános földrajz I-II. Pécs-Bp., 1923.; A földfelszín formáinak ismerete, Bp., 1926.; Magyarország földrajza. Bp., 1929.; A Föld és élete. Bp., 1936-37. (6 kötet, összesen 3618 oldal.)

Irodalom

LÁNG S.: A földrajzoktatás múltja az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Acta Geogr. Univ. Scient. Bud., Bp., 1970. (teljes bibliográfiával); BALÁZS D.: Ch. J. kínai útinaplója. Földr. Múz. Tan. 1., Érd, 1985.; BALÁZS D.: Ch. J. rajzai és festményei. Érd, 1986.