CHAPMAN, SYDNEY *Eccles, Anglia, 1888. jan. 29. - Boulder, Colorado, USA, 1970. jún. 16. Angol matematikus-fizikus, geofizikus, a kozmikus időjárás tanulmánynak nevezett (a Nap plazmaáramlásának földi befolyását vizsgáló) kutatások megalapozója. Manchesterben többek közt Lamb előadásait hallgatta, itt mérnöki diplomát szerzett, majd ösztöndíjjal a cambridgei Trinity Collegeban tanult.

Első munkahelye a Greenwichi Királyi Obszervatórium földmágneses osztályán volt, itt kezdte tanulmányozni a földi mágneses tér változása és a Nap közti kapcsolatokat. 1919-ben Lamb tanszékét örökölte meg Manchesterben, 1924-ben pedig elnyerte a londoni Imperial College matematikai tanszékét. Első tanulmányai a gázok dinamikájára vonatkozóan, a földi ózonréteg kialakulásának máig is érvényes elméletére vezették (Chapman-reakció, Chapman-körfolyamat). A Nap (és részben a Hold) befolyását vizsgálva kidolgozta a földmágneses tér napi hullámának ionoszféra áramláson alapuló elméletét. Vizsgálatai, amelyet Vincent Ferraróval együtt végzett, arra a következtetésre vezettek, hogy a Napból folyamatosan elektron-ion felhő (mai kifejezéssel: plazma) áramlás indul ki, amely a földi mágneses térrel kölcsönhatásba egy .mágneses barlang.-ot alakit ki bolygónk körül (ma: magnetoszféra, Chapman-Ferraro modell.)

Eredményeit a modern űrkutatás igazolta. Egy életen át tartó szoros barátsága a német Julius Bartesszel (1899-1964) a földmágneses tér változásainak gyakorlati és elméleti magyarázataira vezetettek, közös művük, az 1951-ben megjelent .Geomagnetism. ma is alapvető kézikönyv. 1954-ben a Nemzetközi Geodéziai és Geofizikai Unio elnökévé választották, az 1957-ben megkezdett Nemzetközi Geofizikai Év egyik kezdeményezője.

Az ózon réteg elméletéért 1934-ben a Royal Society Királyi érmével jutalmazták. A földmágnességre vonatkozó kiterjedt kutatásaiért kapott Copley érmet 1966-ban. Saját kutatásai közül az ionoszférában zajló folyamatokra, az ionizált gázok termikus diffúziójára és a mágneses viharokra vonatkozó kutatásaira volt a legbüszkébb.