BRUCKNER GYŐZŐ (Késmárk, 1900. nov. 1.-Budapest, 1980. márc. 8.)

A budapesti Műegyetemen szerzett vegyészmérnöki oklevelet (1925), majd tanulmányait a szegedi Tudományegyetemen folytatta, és 1928-ban kémiából "sub auspiciis gubernatoris" kitüntetéssel bölcsészdoktorrá avatták. Ezután ösztöndíjasként a berlini Műegyetemen A. Schönberg Szerves Kémiai Intézetében (1927-28), majd 1929-ben a grazi Tudományegyetem Orvosi Vegytani Intézetében, a Nobel-díjas Pregl mellett elsajátította a mikroanalitika új módszereit, és ezek meghonosításával később megvetette a magyar szerves kémiai mikroanalitikus iskola alapjait.

Szegeden 1926-tól dolgozott a vegytani, később szerves és gyógyszerészi vegytani tanszéken, ahol 1935-ben a szerves kémiai módszertan tárgykör magántanára, 1938-ban pedig intézeti tanár lett. 1940-ben kinevezték egyetemi ny.r. tanárrá és megbízták a tanszék vezetésével. 1948-49-ben a dékáni tisztet is ellátta. 1950-ben került az ELTE Szerves Kémiai Intézet élére, ahol 1970-ig a tanszékvezető, és az ugyanott működő MTA peptidkémiai tanszéki kutatócsoport vezetője volt. Mint egyetemi tanár 1973-ban vonult nyugdíjba, de tanácsadóként élete végéig dolgozott, és egyetemi előadásokat is tartott.

Tudományos munkásságának szegedi időszakára esik a reverzibilis N'O acil vándorlás felfedezése, melyet a természetes szerves vegyületek térszerkezete meghatározásában később tanítványai értékesítettek. A Szent-Györgyi Albert által felfedezett P-vitamin kémiai szerkezetét közös munkával tisztázták. Ennek során B. Gy. kimutatta a P-vitaminról - más néven citrinről -, hogy az két, már korábban is ismert flavon-glikozid keveréke. Egyes vegyületek tanulmányozása elvezette egy új gyűrűzáródási reakció felismeréséhez; az izokinolin gyűrű új szintézisét a szakirodalom Bruckner-reakció néven tartja szánon. A Bruckner-féle izokinolin-szintézis felfedezése gyakorlati szempontból is jelentős, mert a görcsoldó hatású izokinolinok (pl. a papaverin) iránt a gyógyszeripar nagy érdeklődést mutatott. A II. világháború alatti évek kutatómunkájának fontos eredménye volt még a diénszintézis aromás rendszerekre történő átvitele, amelyért 1947-ben a Svéd Kémiai Társulat Scheele-érmével tüntették ki.

Legjelentősebb tudományos tevékenysége a természetes poliglutaminsavak szerkezetvizsgálata és szintézise, mellyel megvetette alapját a hazai peptidkémiai kutatásoknak. Az 50-es évektől az ELTE szerves kémiai tanszéken munkatársaival végzett kutatások nemzetközi hírnévre tettek szert, és oly kiváló eredményekhez vezettek, mint például az adrenokortikotrop hormon szintézise 1959-61-ben.

Vérbeli pedagógus volt, előadásai kivételes élményt nyújtottak vegyészhallgatók nemzedékei számára. Monumentális tankönyve, a Szerves kémia I-III. részkötetei 1952 és 1981 között több kiadásban is megjelentek, és nem csupán az oktatást szolgálták, hanem a szerveskémikusok legtöbbet forgatott kézikönyveivé is váltak.

Munkásságát számos hazai és külföldi elismerés kísérte. Az MTA 1946-ban levelező, 1949-ben pedig rendes tagjai sorába választotta, 1950-től 1976-ig az MTA Szerves Kémiai Bizottság elnöke volt. 1967-ben a hallei Deutsche Akad. d. Naturwissenschaft (Leopoldina) tagja lett. Két ízben Kossuth-díjjal (1949 és 1955). 1976-ban az ELTE díszdoktorává avatta.

Irodalom

Szegedi Egyetemi Almanach 1921-1970. Szeged, 1971.; KAJTÁR Márton: Egy tanítvány emlékezései B. Gy. 80. születésnapján. Természet Világa, 1980.; MEDZIHRADSZKY Kálmán: B. Gy. Kémiai Közlemények, 1980.

Móra László