Bridgman, P(ercy) W(illiams) (szül. 1882. ápr. 21. Cambridge, Massachusetts, USA - megh. 1961. aug. 20. Randolph, New Hampshire), amerikai kísérleti fizikus; magas hőmérsékleten és nyomáson tanulmányozta az anyagokat. Munkájáért 1946-ban fizikai Nobel-díjat kapott.
Bridgman édesapja újságíró volt. Tanulmányait 1900-ban kezde a Harvard Egyetemen, M. A. fokozatát 1905-ben, doktorátusát 1908-ban kapta. 1908-ban kezdte meg a statikus nagy nyomásokra vonatkozó kísérleteit. Vizsgálatai eleinte kb. 6500 atmoszférás nyomásokra korlátozódtak, majd fokozatosan több mint 100 000 atmoszféráig kiterjesztette a mérési tartományt, végül 400 000 atmoszférát ért el. Ezen a feltáratlan területen a berendezések jó részét is neki kellett megalkotnia. Legfontosabb találmánya egy speciális tömítés, amelyben a nyomás mindig nagyobb, mint a nyomás alatti folyadékban, így az elzárás öntömítő. Enélkül lehetetlenné vált volna munkája az igen magas nyomásokkal. Bridgman később teljes mértékben hasznosította az új acélfajtákat, a fémek és hőellenálló vegyületek ötvözeteit, például kobaltban cementált volfrámkarbidot (carboloyt). E munkának része volt a folyadékok és szilárd anyagok összenyomhatóságának a mérése, a szilárd anyagok nyomás alatti fázisváltozásainak a tanulmányozása (ennek keretében fedezte föl a jég nagynyomású formáit) vagy a szilárd anyagok fizikai tulajdonságainak, például elektromos ellenállásának a mérése. Ahogy a nyomástartomány kiszélesedett, új és váratlan jelenségek tűntek fel, így fedezte fel Bridgman, hogy egy bizonyos átmeneti nyomáson a céziumban átrendeződnek az elektronok.
Maga Bridgman nem állított elő szintetikusan gyémántokat, bár többször megkísérelte. Kísérletei azonban közvetlenül elvezettek ahhoz, hogy a General Electric Company kutatói végül 1955-ben gyémántot tudtak előállítani. Módszereinek átvételével és továbbfejlesztésével sok más ásványt is szintetizáltak, s munkássága nyomán új geológiai iskola fejlődött ki, amely a nagy nyomásokon és hőmérsékleteken végzett kísérletekre alapult.
Bridgman 1914-ben, a modern elektrodinamikáról tartott előadássorozata közben ismerte föl, hogy a tudományos elgondolások meghatározása gyakran mennyire homályos és kétértelmű. Ez vezette el a tudományos jelentés "operacionális" (műveleti) szemléletéhez, amelyet The Logic of Modern Physics (A modern fizika logikája; 1927, új kiadás 1960) c. első filozófiai könyvében fejtett ki. A fizikai fogalmakat (pl. a hosszúságot) a mérésükkel együtt járó fizikai és szellemi műveletekkel határozta meg. Mivel minden mérést a megfigyelő vonatkoztatási rendszeréhez (referenciakeretéhez) viszonyítanak, a fogalmak is viszonylagosak. A hosszúság például szerinte más fogalom, ha földi a mérés, és más, ha csillagászati. Bridgman azt állította, hogy csak annyiban van értelme a fizikai fogalmak értelmezésének, amennyiben lehetséges a megfigyelésük.
Bridgman folyamatosan emelkedett az egyetemi ranglétrán, 1919-ben lett a Harvard rendes professzora, 1926-ban "Hollis"-, majd 1950-ben "Higgins"-professzor. 1946-ban tüntették ki a fizikai Nobel-díjjal a nagy nyomások fizikájában tett felfedezéseiért. Amikor 1961-ben rájött, hogy halálos rákbeteg, öngyilkos lett.
Bridgman több mint 260 cikket tett közzé (ezek közül
csak kettőt jegyzett társszerzővel együtt), és
13 könyve jelent meg. Tudományos írásai 1964-ben
7 kötetben jelentek meg Collected Experimental Papers (Összegyűjtött
kísérleti írások) címmel. Könyvei
sorába tartozik az 1931-ben megjelent The Physics of High Pressure
(Nagy nyomások fizikája) és az 1950-ben megjelent
Reflections of a Physicist (Egy fizikus gondolatai).