Bowen, Norman L(evi) (szül. 1887. jún. 21. Kingston, Ontario, Kanada - megh. 1956. szept. 11. Washington, USA), kanadai kőzettan-kutató és ásványkémikus; széles körű elismerésre tett szert összefoglaló munkáival, amelyek a szilikátrendszereket a vulkáni kőzetek eredetével összefüggésben vizsgálták.

Édesapja, W. A. Bowen Londonból vándorolt ki Kanadába. Bowen a kingstoni Queen's Egyetemen folytatott kémiai, ásványtani és geológiai tanulmányokat. Az "1851-es Nemzetközi Kiállítás" ösztöndíj segítségével a cambridge-i Massachusetts Institute of Technologyra (műszaki egyetem) került. Egy évet (1910-11) a washingtoni Carnegie Intézet geofizikai laboratóriumában töltött, ahol kísérleti vizsgálatokat folytatott egy ásványcsoporttal (a nefelin-anortit szilikátrendszerrel). Ezek a vizsgálatok részét képezték az 1912-ben ebben az intézetben benyújtott doktori disszertációjának (Ph. D.). Egyetemi pályafutása (1907-12) során hat nyarat terepmunkán töltött Kanadában a kanadai csendes-óceáni vasútvonal (Canadian Pacific Railways) mentén, az Ontariói Bányászati Hivatal (Ontario Bureau of Mines) és a Kanadai Földtani Hivatal (Geological Survey of Canada) megbízásából.

Doktorátusának megszerzése után Bowen visszatért a washingtoni geofizikai laboratóriumba. Laboratóriumi munkája jellegének jóvoltából nem kellett választania a geológia és a kémia között. 1915-re elvégzett egy olyan kísérletsorozatot, amely mérföldkőnek bizonyult a kőzettanban, és alapul szolgált The Later Stages of the Evolution of the Igneous Rocks (A vulkáni kőzetek fejlődésének késői szakasza; 1915) c. kritikai összefoglaláshoz. E mű Bowent 28 éves korában a kőzettan vezető nemzetközi szaktekintélyei közé emelte.

Amikor 1917-ben az Egyesült Államok belépett az I. világháborúba, Bowen kutatásai az optikai üvegek vizsgálata felé terelődtek. Egy ideig ezen a kiemelt kutatási témán dolgozott a Bausch and Lomb Optical Company üvegüzemében.

A háború vége után Bowen visszavonult a geofizikai laboratóriumból, és rövid időre visszatért a Queen's Egyetemre mint az ásványtan professzora (1919). Két év múlva azonban ismét a washingtoni laboratóriumban dolgozott. A következő 16 évben itt végezte egyre szélesebb körű vizsgálatait a szilikátrendszerek területén. Kutatásai gyakorlati szempontból is igen jelentőssé váltak, amikor kísérleti fizikai-kémiai adatait kőzettani terepproblémákra kezdte alkalmazni. E célból szorgalmasan látogatta a vulkanikus kőzetekkel jellemezhető klasszikus helyszíneket: a dél-afrikai Bushveldet, Kelet-Afrika alkálikus láváit, a norvégiai Skye és Fen körzetek peridotitjait. A nyugodt és visszahúzódó természetű Bowen tökéletesen alkalmas volt az élethosszig tartó kutatóintézeti munkára; élvezte az intézet által biztosított védett környezetet.

1927 tavaszán Bowen előadássorozatot tartott a Princetoni Egyetem felsőéves geológiaszakos diákjai számára. Az előadások anyaga 1928-ban The Evolution of the Igneous Rocks (A vulkáni kőzetek fejlődése) címen jelent meg. Ez az összefoglaló tanulmány döntő hatást gyakorolt a kőzettankutatás elméletére. Később Bowen sokat dolgozott együtt J. F. Schairerrel. Ez a fiatal és tehetséges kísérleti kutató a Yale Egyetemről csatlakozott a laboratóriumhoz. Együttes kutatásaik a vasoxidokat - előbb a vas(III)oxidot, majd a vas(II)oxidot - tartalmazó szilikátrendszerekre irányultak.

Bowen másodszor és hosszabb időre is eltávozott a geofizikai laboratóriumból, amikor meghívták a Chicagói Egyetemre a kőzettan rendkívüli professzorának (L. Hutchinson Distinguished Service Professorship, 1937-47). Rövid idő alatt kísérleti kőzettani iskolát teremtett maga körül, és tanítványaival cikkek sorozatát írhatta az alkálirendszerek egyensúlyi vizsgálatáról. Bowen maga 1945-ben adta közzé ezen eredmények összefoglalását, különös tekintettel azoknak az alkálikus kőzetek eredetére és osztályozására.

A II. világháború után, 1947-ben Bowen újból visszatért a geofizikai laboratóriumba, hogy részt vegyen az illékony anyagokat - főleg vizet - tartalmazó ásványi rendszerek vizsgálatában. Ez a munka a gránitrendszerek O. F. Tuttle-lal együtt végzett vizsgálatában érte el csúcspontját (eredményeiket 1958-ban közölték).

Bowen több mint 35 évet töltött a geofizikai laboratóriumban; hosszú és bámulatos pályafutását az USA és Európa tudományos társaságai kitüntetések sorával díjazták.

1952-ben nyugalomba vonult, és Clearwaterbe (Florida) költözött. Egy évvel később azonban visszatért Washingtonba, és - romló egészségi állapotával dacolva - a geofizikai laboratórium tudományos tanácsadójaként haláláig aktív maradt.