BÓKAY JÁNOS Ifj. (Pest, 1858. április 19. - Budapest, 1937. júl. 6)

id. Bókay János (1822-1884) fia. Orvosi tanulmányait a bp.-i Tudományegyetem orvosi karán végezte, 1880-ban avatták orvosdoktorrá. Ezután apja klinikáján működött, 1883-tól a Stefánia Gyermekkórház főorvosa, 1885-ben a gyermekgyógyászat magántanára. 1891-ben rk. tanár, 1902-1929-ben a gyermekgyógyászat rendes tanára. Működése alatt lett a gyermekgyógyászat rendes szigorlati tárgy (1912), a magyar gyermekgyógyászati iskola megteremtője és első nemzetközi vonatkozásban jeles egyénisége. Nevéhez fűződik Magyarországon a diftéria intubációs kezelése, szérumgyógyítása. Nemzetközi felkérésre klinikailag ellenőrizte a Behring (az első orvosi Nobel-díjas) által előállított védőoltás hatását. Jelentős megállapítása a varcella és a herpes zoosteer közötti összefüggés, közreműködött a poliomyelitis kórtanának tisztásában. Egyik szervezője volt az Országos Stefánia Szövetségnek, illetve a védőnőképzésnek, a szervezett csecsemő- és gyermekvédelem jogi és orvosi szervezeteinek. 1923-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjai sorába választotta. Az első magyar gyermekgyógyászat-történeti munka szerzője. Alapítója volt az Orvosi Hetilap Gyermekgyógyászati mellékletének, 1923-ban a Magyar Gyermekorvosi Társaságnak. 1931-ben Korányi Sándorral együtt kezdeményezte a Magyar Orvostudományi Társaságok és Egyesületek Szövetségének megalapítását, amely évente megrendezésre kerülő "orvosi napokon" új szakmai és tudományos találkozási lehetőséget biztosított a magyar orvostársadalomnak.

Fő műve