Du Bois-Reymond, Emil Heinrich (szül. 1818. nov. 7. Berlin, Poroszország [Németország] - megh. 1896. dec. 26. Berlin), német tudós, az elektrofiziológia egyik atyja; az ideg- és izomrostok elektromos aktivitásával kapcsolatos kutatásairól ismert.

Du Bois-Reymond 1836-tól élete végéig a Berlini Egyetemen dolgozott, először Johannes Müller munkatársa volt, 1858-ban pedig élettanprofesszorként utóda lett. Eleinte olyan halfajokat tanulmányozott, amelyek képesek elektromos áramot gerjeszteni, majd az ideg- és izomrostok elektromos vezetését kezdte vizsgálni. 1843-ban felfedezte, hogy ha az idegi membrán elektropozitív felszínét inger éri, akkor az ingerlés pontján az elektromos potenciál lecsökken, és ez a "csökkent potenciálú pont" - az ingerület - az idegben mint "viszonylagosan negatív potenciálú hullám" terjed tovább. Du Bois-Reymond ezután kimutatta, hogy ez a jelenség - ő "negatív variációnak" nevezte - a harántcsíkolt izomrostokban is megfigyelhető, továbbá ez az izomösszehúzódás elsődleges oka. Noha a későbbi kutatások bebizonyították, hogy az idegek és izmok ingerületi folyamatai jóval bonyolultabbak Du Bois-Reymond modelljénél, a tudós eredményeinek Untersuchungen über thierische Elektricität (Az állati elektromosság vizsgálata; 1848-84) címmel megjelent összefoglalása megteremtette az elektrofiziológia tudományágát.

Du Bois-Reymond gyakran cserélt eszmét Hermann von Helmholtz-cal, Carl Ludwiggal és Ernst von Brückével. Együttműködésük nagy jelentőségűnek bizonyult a német fiziológia fejlődése és általában a biológiai gondolkodás szempontjából. Az egyetemen közös biofizikai programot indítottak, ennek célja az volt, hogy az élettant visszavezessék az alkalmazott fizikára és kémiára. Ez a megközelítés hatással volt Sigmund Freud pszichológiai elméleteire, és nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy az élettan megszabaduljon a vitalista elméletektől, amelyek minden szerves anyagot valamely, csak az élő dolgokban megtalálható, minden más fizikai jelenségtől teljesen különböző "életerőből" eredeztettek.