BOGDANICH IMRE DÁNIEL (Verőce, [ma Vitrovica, Szlavónia] 1762. nov. 5. - Pest, 1802. jan. 31.)

A magyarországi térképészet egyik fontos mérföldköve Lipszky János huszártiszt (1766-1826) nagyszerű alkotása, az 1806-ban kiadott "Mappa Generalis Regni Hungariae...." (A Magyar Királyság általános térképe). A maga korában igen pontosnak és tartalmilag is gazdagnak számító térképművet a külföldi szakirodalom jóval később is magasztaló szavakkal említi. Ám ehhez a kitűnő alkotáshoz egy szomorú esemény is fűződik: az előkészítő mérések közben szerzett betegségben mindössze 37 esztendős korában elhunyt a hazai csillagászat egyik ígéretes tehetsége, B. I. D.

Munkássága a 18. sz. utolsó évtizedében arra az időszakra esik, amikor a francia forradalom és a magyar jakobinus mozgalom hatására a Habsburg kormányzat fokozta a politikai és szellemi elnyomást Magyarországon. A pesti Királyi Egyetemen is túlsúlyba kerültek a csekély tehetségű, de udvarhű oktatók. Közülük már fiatalon kiemelkedett tudásával a horvát családból származó csillagász.

B. I. D. a középiskola elvégzése után 1782-ben, az akkor még Budán székelő Királyi Egyetem filozófiai fakultásának, és a híres mérnökképző intézetnek (Instutitum Geometrico-Hydrotechnicum) hallgatója lett. Már itt is kitűnt kiváló matematikai képességével, és utóbb az igen kritikus természetű Pasquich János (1753-1829) ekként nyilatkozott egykori tanítványáról: "... jeles lángelme, és bizonyára az Osztrák Monarchia első matematikusa lesz". Emellett B. I. D. nem volt egyoldalú: latin nyelvű ódákat, verseket is írt - néhány nyomtatásban is megjelent - és terjedelmes költeményben üdvözölte az első sikeres léggömbkísérletet. (Ezt Horányi Elek "Nova memoria Hungarorum", I. r., 506-507., Pest, 1795-ben megjelent műve közli.) Anyanyelvén kívül jól beszélt latinul, németül, magyarul, olaszul; megtanult angolul és franciául is.

Mindössze 23 éves volt, amikor meghívták a nagyváradi Királyi Akadémia rendkívüli tanárául. Három évvel később, 1788-ban a nagyváradi Kamarai Mérnöki Hivatal folyamszabályzó mérnöke lett. A Temesközben végzett térképfelvételek során sajátíthatta el a csillagászati-földrajzi helymeghatározások gyakorlatát. Ilyen irányú ismereteinek kibővítésére 1793-ban ösztöndíjas gyakornokként a bécsi Egyetemi Csillagvizsgálóba küldték.

A hároméves tanulmány alatt érdeklődése végleg a csillagászat felé fordult. Elsősorban az asztronómia akkoriban legmagasabb szintű munkaterületével, az égitestek mozgását leíró égimechanikai kérdésekkel foglalkozott szívesen. Ő az első magyarországi csillagász, aki az elméleti asztronómiának ezt az ágát is eredményesen művelte. Alighanem ilyen irányú ismereteinek köszönhető, hogy 1796-ban kinevezték a Budavári Palota tornyában működő egyetemi csillagvizsgáló másodasszisztensévé.

Az egykori európai hírű egyetemi obszervatórium a 18. sz. végén sokat veszített jelentőségéből. Sem elhelyezése, sem felszerelése nem felelt meg a fejlődő asztronómia követelményeinek. Emellett az idős Taucher Ferenc igazgató, és adjunktusa, Bruna Ferenc Xavér sem tartott lépést az új eredményekkel; munkájuk szorgosan végzett, de csekély jelentőségű észlelésekből áll.

B. I. D., másodasszisztensként ebbe az észlelő munkába kapcsolódott be, de Bruna távoztával, 1798-ban, első asszisztensként reá hárult a hallgatók gyakorlati oktatása is. Arra törekedett, hogy megismertesse hallgatóival a korszerű égimechanika elemeit is. Hozzáfogott egy terjedelmes égimechanikai tankönyv összeállításához, de ennek elkészítését korai halála félbeszakította. (Azóta sem írtak ilyen tárgyú kézikönyvet Magyarországon!) Fennmaradt azonban az üstökösök keringésével foglalkozó elméleti értekezésének kézirata (De orbis cometarum).

Tanári munkája során került kapcsolatba a rendkívül tevékeny Lipszky Jánossal, aki ekkoriban már összeállította nagyszabású Magyarország-térképének anyagát. Hiányzott azonban a megbízható és pontos térképekhez elengedhetetlen, csillagászatilag bemért alappont-hálózat. Lipszky rövidesen megnyerte Bogdanichot ennek a nagy gondosságot igénylő munkának elvégzésére, az egyetemi tanács pedig 1798-ban utasította a fiatal csillagászt, hogy kezdje meg az országot mintegy körbefogó alappont-hálózat meghatározását.

1798. december 16-án indult el, hogy Fiuméből (Rijeka) kiindulva megkezdje a kijelölt pontok földrajzi szélességének és hosszúságának meghatározását. Egy jó, hordozható, 1,5 láb sugarú szögmérő kvadráns (negyedkörív), egy csillagászati távcső és a Seiffner Ferenc pesti órás műhelyében készült csillagászati ingaóra szolgált a mérésekre.

A hideg, viharos decemberi időjárás azonban ágyba döntötte az egyébként is gyenge szervezetű tudóst. Végül 1799 januárjában sikerült az első méréseket elvégeznie a Fiume felett emelkedő tersattói várban, de a kimerítő munka ismét ágyba kényszerítene. Később is sok akadály gátolta a pontos munkát; pl. Carlopagoban a babonás lakosok majdnem meglincselték a "varázslónak" vélt csillagászt. A nehézségek ellenére végül is 11 pont földrajzi szélességét sikerült lemérnie. A földrajzi hosszúság mérése sajnos csak kevés helyen volt eredményes.

Ezekről a munkálatokról - és a sok nehézségről - B. I. D. rendszeresen tájékoztatta Schedius Lajos pesti tanárt, aki viszont Zach Ferenc Xavér, Gothában élő magyar csillagász folyóirataiban közölte az adatokat. Ily módon B. I. D. leveleiből, majd Lipszky és Zach feldolgozásai alapján a világ geodétái és csillagászai is megismerhették e méréseket. Földrajzi helymeghatározásai évtizedeken át alapvetőek voltak a Magyar Királyság, ill. Közép-Európa e részének térképészeti feldolgozásában.

Maga Bogdanich azonban már nem láthatta munkája eredményét. A fárasztó tevékenység végleg megrendítette egészségét. 1801 nyarán, még összeállított egy rövidebb mérési sorozatot, de még ugyanennek az évnek őszén a tüdőbaj végleg elhatalmasodott gyenge szervezetén. Barátjának, Kilián Ádám könyvkereskedőnek pesti lakásán hunyt el.

B. I. D. munkássága elsősorban hazai vonatkozásban jelentős. Elméleti csillagászati munkájával újból fellendítette az egyetemi oktatás színvonalát. Geodéziai mérései pedig nemcsak Magyarország, de az európai térképészet számára is korszerű és pontos adatsorozatot jelentettek.

Emlékét Lipszky János nagyszerű térképe mellett ma már a Citadella területén 1972-ben felállított emlékoszlop is őrzi.

Legtöbb munkája - egy geometriai értekezését leszámítva - kéziratban maradt. Érdekes útileveleit az "Allgemeine Geographische Ephemeriden" 1799. évi, és a "Monatliche Correspondenz zur Beförderung Erd- und Himmels-Kunde" 1800-1802. évi köteteiben Schedius L. és Zach F. közölte.