Berthollet,
Claude-Louis, comte (szül. 1748. dec. 9. Talloires, Annecy közelében,
Franciaország - megh. 1822. nov. 6. Arcueil), francia kémikus;
elsőként ismerte fel, hogy részben a reagáló
anyagok tömegétől függ, hogy teljesen végbemegy-e
valamely kémiai reakció, így közel jutott a tömeghatás
törvényének kimondásához. Habár
helytelenül arra a következtetésre jutott, hogy az elemek
tetszőleges arányban vegyülnek egymással, a közte
és
Joseph-Louis Proust kémikus
között folyó
vita
az állandó súlyviszonyok törvényéhez
vezetett.
Torinóban végzett orvosi tanulmányokat, majd kapcsolatba került Antoine Lavoisier-val, és segítségére volt a kémiai nevezéktan megreformálásában. A ciánhidrogénnel (kéksavval) és kénhidrogénnel végzett kutatásai alapján nem osztotta Lavoisier meggyőződését, mely szerint az oxigén minden sav nélkülözhetetlen alkotórésze lenne. Berthollet felfedezte az ammónia összetételét (1785) és bevezette a klórt mint fehérítőszert.
A francia forradalom alatt sok tudományos bizottságban dolgozott, és 1792-ben az állami pénzverde kormánybiztosa lett. A mezőgazdaság kijelölt biztosaként és a műszaki főiskolák professzoraként (1794) segítette az akadémiának Institut National néven folyó újraszervezését (1795). 1796-ban egy Itáliába küldött bizottságot vezetett, amely azt a feladatot kapta, hogy Párizs nemzeti galériái részére kiválassza a legjobb régi és modern művészeti alkotásokat. Elkísérte Napóleont egyiptomi hadjáratára (1798), s ott segítséget nyújtott az Institut National mintáját követő intézet létrehozásában. Essai de statique chimique (Tanulmány a kémiai egyensúlyról; 1803) c. könyvében adta közre először a kémiai egyensúlyra vonatkozó elméletét.
A napóleoni háborúk alatt kidolgozta annak módszerét, hogyan lehet ércből vasat nyerni és acéllá feldolgozni. Bár kálium-klorát készítménye nem volt alkalmas a puskapor salétromának helyettesítésére, ahogyan ő szerette volna, de lehetőséget adott színes tűzijátékok készítésére. Berthollet szenátor és a Becsületrend lovagja volt, s a császárság idején grófi címet kapott. Visszavonulása után laboratóriumot tartott fent és anyagi eszközeivel kiváló tudósok találkozóit segítette elő; a tudósok eszmecseréit 1807 és 1817 között közzé is adták.