BERDE ÁRON (Laborfalva, 1819. márc. 8. - Kolozsvár, 1892. jan. 25.)

Iskoláit Székelykeresztúron és Kolozsvárott végezte. Ezután 1842-től 1844-ig természettudományokat és államtudományokat hallgatott Berlinben, ahol többek közt Bunsen és Liebig tanítványa volt. Miután beutazta Franciaországot és Svájcot, 1844-ben hazatért. Ettől kezdve mint a kolozsvári unitárius főgimnázium tanára, a természettudományokat adta elő. 1863-ban a megalakult kolozsvári Jogakadémia tanárává nevezték ki, ahol a nemzetgazdaságtant és az államtudományt tanította. 1872-ben megnyílt Kolozsváron Erdély egyeteme, melynek első rektorává nevezték ki. Az egyetem közgyűlésén mondotta el örökérvényű figyelmeztetését, hogy az egyetemet nem néma falai, hanem tanárainak szelleme alapítja meg.

A légkörtan tudománya a 19. század elején bontakozott ki. E tudományággal németországi tanulmányai során ismerkedett meg.

Úttörő műve, az első önálló magyar időjárás- és éghajlattani munka "Légtüneménytan 's a' két Magyarhon égaljviszonyai 's ezek béfolyása a' növényekre és állatokra" címmel jelent meg 1847-ben Kolozsváron. A bevezető rész a légkörre és az időjárásra vonatkozó ismereteket mutatja be.

A könyv második és harmadik része foglalkozik Magyarország (és Erdély) éghajlatával, valamint az éghajlat és időjárás hatásával az élővilágra, a mezőgazdaságra. E rész összeállításakor a szerzőnek már nehézségekkel kellett megküzdenie, ugyanis Magyarországon igen kevés volt az időjárási észleléseket végző állomás.

A szerény állomáshálózat ellenére meglehetősen jól felrajzolta Magyarország különböző vidékeinek éghajlati sajátosságait. Részletesen foglalkozik a szélviszonyokkal, a "vízitünemények"-kel (csapadék, légnedvesség stb.), a zivatarok gyakoriságával és a légnyomással.

A harmadik rész, amelynek címe "Éghajlatunk befolyása a' létműves világra", voltaképpen az egészségügyi, mezőgazdasági és növényfenológiai meteorológiával foglalkozik.

"Légtüneménytana" az első, hazánkra vonatkozó feldolgozás; munkája szakmailag a kor színvonalán áll. Ugyanakkor felkeltette az érdeklődést az időjárás és éghajlat további vizsgálata iránt.

Munkáját a Magyar Tudós Társaság is méltányolta: 1858-ban az Akadémia levelező tagjává választották. Akadémiai székfoglalóját a "levegő nyirkosság némely égaljai befolyásá"-ról tartotta.

Kevéssé ismert rendkívül színvonalas tudományos-technikai ismeretterjesztő folyóirata, a "Természetbarát", amelyet tanártársával, Takács Jánossal alapított 1847-ben. (Utóbb egymaga szerkesztette "Iparés Természetbarát" címmel; a szabadságharc alatt azután a lap megszűnt.)

A Természetbarát leginkább a mai Élet és Tudományhoz hasonlítható. Ebben tájékoztatta olvasóit a tudomány, a technika, sőt a gyáripar és a kereskedelem újdonságairól. Sok cikkét, és a rövidebb híreket saját maga írta. Olvashatunk a csillagászatról, a meteorológiáról, a geológiáról, a kémiáról és a biológiáról. Elsősorban azonban jól szerkesztett olvasmányos folyóirat volt, sok szempontból felülmúlta a többi kulturális lapot.

B. Á., bár nem volt "szak-meteorológus", alapos ismereteivel a magyar éghajlatkutatás jó, biztos alapját vetette meg. Éghajlattani művét még ma is megbecsüléssel említik a szakemberek.