BEKE MANÓ (Pápa, 1862. ápr. 24. - Budapest, 1946. jún. 27.)

Pékmester gyermeke. Középfokú tanulmányait Pápán és Budapesten végezte, majd egyetemi tanulmányait a Tudományegyetemen, illetve a Műegyetemen folytatta. 1883-ban matematika-fizika szakos tanári oklevelet szerzett, rá egy évre doktorált. Az V. kerületi főreáliskolában kezdte meg tanári pályáját. 1892/93-ban egy évet állami ösztöndíjjal Göttingenben töltött, ahol különös figyelemmel kísérte F. Kleinnek, a matematikai oktatás megreformálását célzó munkásságát. Hazatérte után egyik kezdeményezője és egyik legnagyobb hatású munkása lett az itthoni matematikaoktatási reformtörekvéseknek. 1895-ben a tanárképző gyakorló gimnáziumában folytatta munkáját, majd egy év múlva addigi tudományos eredményei alapján a Tudományegyetemen habilitált.

1900-ban a budapesti Tudományegyetem ny.r. tanárává nevezték ki. Ebben az időben lett tagja a Könyves Kálmán Szabadkőműves Páholynak. 1906 és 1909 között az Országos Középiskolai Matematikai Reformbizottság elnökeként működött. Az MTA 1914-ben lev. taggá választotta. 1919 után megfosztották egyetemi katedrájától, valamint akadémiai tagságától és kényszernyugdíjba küldték. Ettől kezdve az Athenaeum Könyvkiadónál dolgozott, nevéhez számos kiadványsorozat megindítása fűződik. Közben matematikai kutatásával sem hagyott föl. 1945 után az egyetem és az MTA rehabilitálta.

Tevékenysége több téren is jelentős a hazai matematika szempontjából. Egyik kezdeményezője és nagy hatású munkása volt a matematika népszerűsítésének, számos ilyen természetű cikket, tanulmányt írt. Ugyanakkor igen eredményesen dolgozott a matematikaoktatás megreformálásán, ezen a téren Kőnig Gyula mellett egyik legjelesebb tudósunk volt. E két területen elért eredményeinek megörökítése céljából 1951-ben a Bolyai János Matematikai Társulat "Beke Manó-emlékdíj"-at alapított a matematika népszerűsítésében és oktatásában kiemelkedő munkát végző pedagógusok jutalmazására.

Tudományos munkássága többirányú: foglalkoztatták algebrai és geometriai problémák, sőt helyenként fizikai kérdések is. A nemzetközi irodalomban is figyelmet keltettek a lineáris differenciálegyenletek reducibilitására vonatkozó eredményei. Több könyve hatással volt a fiatal matematikusok képzésére, különösen a kétkötetes Differenciál- és integrálszámítás (1910, 1916), valamint a Determinánsok (1. kiad.: 1915) című munkája.