BÁRÁNY RÓBERT (Bécs, 1876. ápr. 22.- Uppsala, 1936. ápr. 8.)

A Bárány-család 1750-ben telepedett meg Várpalotán. B. R. apja, Ignác Pesten, majd Rohncon élt, ahonnan Bécsbe költözött és elvette egy prágai történész, Simon Hock leányát. B. R. a bécsi egyetemen végezte orvosi tanulmányait, 1900-ban doktorrá avatták. Német egyetemeken tovább képezte magát belgyógyászati és ideg-elmekórtani területen. Néhány év múlva a bécsi fülészeti klinikára került, ahol 1905-ben tanársegéd lett. 1909-ben magántanári képesítést kapott. 1914 nyarán az I. világháború kitörésekor önként jelentkezett frontszolgálatra; így került Przemysl, hamarosan ostrom alá kerülő várába. Amikor a vár elesett (1915. márc.), ő is orosz fogságba, a turkesztáni Merv város mellett fekvő fogolytáborba került. Svéd kezdeményezésre a hadviselők magasabb képesítésű foglyaikat megkülönböztetett bánásmódban részesítették. Ez kijárt Báránynak is, aki kórházi könyvtári búvárkodásba merülhetett. Itt az öntudat anatómiai és élettani magyarázatát kereste spekulatív alapon. Fogolycsere révén kerülhetett Svédországba 1916-ban, ahol szept. 11-én megtartotta Nobel-előadását, mivel még 1915-ben Stockholmban neki ítélték az 1914. évi orvosi Nobel-díjat. Nemzetközi sikerei ellenére a bécsi egyetem nem tartott igényt szolgálataira és ekkor megint a svéd nagylelkűség adott elégtételt, meghívta az uppsalai egyetem fül-orr-gége klinikája élére, ahol 60 éves korában bekövetkezett haláláig dolgozott.

Nobel-díjat kivívó munkásságát fiatalon, még a bécsi klinikán megkezdett klinikai és kísérleti vizsgálataival alapozta meg. Egy egyszerű klinikai tapasztalat terelte figyelmét a belső fülben rejtőző egyensúlyszervre. Ennek a szervnek a test egyensúlyát biztosító funkcióját 1824 óta vizsgálták a kutatók: Flourens, Purkinje, Meniere, Goltz és végül Hőgyes Endre, aki kísérleteivel sokban megelőzte Bárányt, de eredményeit csak magyarul publikálta. B. R. tapasztalata a következő volt: betegeinél sokszor kellett fülöblítést végezni. Ennek során a betegek gyakran elszédültek és kiderült, hogy szédülésük az öblítő folyadék hőmérsékletének függvénye. Vagyis: langyos vízzel öblítve nem szédül el a beteg, míg kihűlt, ill. túl meleg vízzel öblítve szédülés jelentkezik. Magyarázata pedig: a belső fül ívjárataiban keringő lympha hőmérséklete kb. 37 °C. Ez a folyadék hőmérséklet-változásokra áramlani kezd és hideg, illetve meleg hatásra más és más ívjáratokba áramlik, ami szédülést vált ki. Ezzel tulajdonképpen a testhelyzetünktől való tájékozódás szenved zavart és ezt jelzi a szemgolyók rezgése (nystagmus). A jelenség egy élettani reflexmechanizmusnak felel meg és Bárány-féle kalorikus reakciónak nevezik. Hiánya kóros jelentőségű, mivel a fülben zajló kóros (főleg gyulladásos) folyamatok ívjáratokra terjedését jelzi. Az élettani folyamat összefügg a tengeri betegség jelenségével is. E reflex vizsgálata a Bárányféle félremutatási kísérletek kiváltásával használhatónak bizonyult a kisagyvelő, mint a mozgási műveletek egyik központja daganatos vagy tályogos gócainak kimutatásához. Egész munkássága tulajdonképpen a fülészet és ideggyógyászat határterületén zajlott, és eredményessége elismeréseként kapta a "fiziológiai vagy orvostudományi" Nobel-díjat, az indoklás szerint a "vestibularis apparatus (egyensúlyszerv) fiziológiájával és kórtanával kapcsolatos munkáiért". A sikerek ellenére sok kritika is érte tudományos közleményeit. Prioritási vitákba bonyolódott (pl. Hőgyes Endre kísérleteivel kapcsolatban). Ezek végül is javára dőltek el. Kisagy-diagnosztikai vizsgálatainak bizonyos hiányosságait kimutatták ugyan, de ez nem csorbította felfedezése értékét.