Apja orvos volt. Elemi és középiskolai tanulmányainak egy részét magántanulóként végezte, és Pápán vizsgázott. Budapesten, az akkori V. kerületi főreálban érettségizett. A budapesti Műegyetem gépészmérnök-hallgatója, 1880-ban szerezte meg abszolutóriumát. Jó tanuló volt, IV. éves korában már Horváth Ignác mechanikaprofesszor mellett tanársegéd, oklevelet mégis csak 1893-ban kapott, ma már nehezen magyarázhatóan.

1881-82 között a M. Kir. Államvasúti Gépgyár műszaki díjnoka, majd 1882-99 között a Ganz és Társa Vasöntő- és Gépgyár gépkonstruktőre, később osztályvezetője, végül főmérnöke. Konstrukciói közül kiemelkednek a második világháborúban elpusztult, de addig kifogástalanul működő pesti Duna-parti gabonaelevátor, a Mechwart-féle forgóeke, vasúti váltó, fordítókorong, tetőszerkezet, turbinák.

Ennek az időszaknak világhírűvé vált eredménye a gáz- és petróleum-motorok kifejlesztése. Már gépészmérnök-hallgatóként pályadíjat nyert "A gázgépeknél használandó legcélszerűbb méretek és keverékek meghatározása" című - később magyarul és németül nyomtatásban is megjelent - tanulmánya. Amikor a Ganzgyár az akkor induló gázmotorok fejlesztését elhatározta, az ezzel megbízott Bánki a budapesti Műegyetem gépműhelyének vezetőjével (a későbbi gyáralapítóval), Csonka Jánossal hozzákezdett egy, a meglévőknél kedvezőbb és gazdaságosabb működésű motortípus kidolgozásához.

Eredményes együttműködésüket hűen tükrözi néhány közös szabadalom: "Újítás gázgépeknél", "Újítás gáz- és petróleummotorokon" (1888), "Gáz- és petróleumkalapács" (1889), "Újítások petróleummotorokon" (1893). Ebben van szó először a világon a karburátorról, amelynek szabadalmi bejelentése fél évvel megelőzte Maybach németországi találmányát.

A Bánki-Csonka motorokat a Ganzgyár sorozatban gyártotta a múlt század utolsó évtizedében és a századforduló után. Közben Bánki önálló szabadalmakat is bejelentett: 1894-ben a nagynyomású robbanómotorját, amelyet 1898-ban már tökéletesített a vízbefecskendezéses hűtéssel. De volt szabadalma többek között motorkerékpárra (1894), elsőkerék-hajtású autóra (1902), gőzturbinára (1903).

Szabadalmait tudományos kutatásaival támasztotta alá, és ezeket közzé is tette. Ezekért őt a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet (MMÉE) 1887-ben és 1892-ben Hollán-díjban részesítette.

Aktív életének második felében professzor volt a budapesti Műegyetemen. 1899-ben - a szokásos pályázat mellőzésével - nevezték ki először az akkori gépelemek és emelőgépek tanszékére, egy év múlva pedig a hidrogépek tanszékére tanszékvezető egyetemi tanárnak. Jellemző kiemelkedő képességeire, hogy rövid időn belül ezeken a számára új tudományterületeken is (beleértve az általa bevezetett gőzturbina-előadásokat) nemzetközileg is elismerésre méltót tudott alkotni. 1903-ban már szivattyúszelep szabadalmat jelentett be, 1905-ben pedig Liége-ben kongresszuson mutatta be gőzturbina-elméletét. 1906-ban beválasztották a "Zeitschrift für das gesammte Turbinenwesen" című szakfolyóirat szerkesztőbizottságába, Camerer, Dubbel és Föttinger mellé.

Professzorként évente tett tanulmányutakat az iparilag fejlett országokba, 1908-ban eljutott az USA-ba is. 1910-ben munkatársaival Bécs-München-Augsburg-Nürnberg útvonalon szivattyú- és turbinatelepeket tanulmányozott. Meglátogatta a híres "Deutsches Museum"-ot Münchenben. Akkor még nyilván hihetetlennek tűnő álom volt számára az, ami ma már tény: három találmánya is szerepel a kiállított tárgyak között.

1909-12 között az MMÉE gépészeti szakosztályának volt az elnöke. 1911-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező taggá választotta. 1912-es akadémiai székfoglalójában a "Folyadékok mozgása hajlított csatornában" címen az általa tervezett vízgép-laboratóriumban végzett hidraulikai kísérleteiről számolt be.

1916-ban jelent meg az "Energia-átalakulások folyadékokban" című híressé vált könyve, amelyet az MMÉE először a Cserháti-pályadíjjal, egy év múlva az egylet legnagyobb elismerésével, az aranyéremmel tüntetett ki. A könyvet 1920-ban újra kiadták, 1921-ben pedig a Springer Verlag is megjelentette német nyelven.

1916-ban szabadalmaztatta vízturbina találmányát, amely nevét a mai napig ismertté teszi. Ez a turbina különösen a közepes esésekre és térfogatáramokra vált be. A legyártott több száz példányból néhány még ma is működik, sőt egy ENSZ tanulmány mais ajánlja a fejlődő országok energiaigényének gyors kielégítésére. Bánki - halála előtt - tette közzé a turbina jó hatásfokának elméleti igazolását, amelyet az MTA 1927-ben posztumusz nagyjutalommal díjazott.

Halálát követően Magyarországon számos emlék örökítette meg nevét (különösen születésének 100. és 125. évfordulójakor). Ezek közül kiemelkedő életpályájának többoldalú feldolgozása. Iskolát, főiskolát, utcát neveztek el róla (Budapesten, Miskolcon, Pécsett, Oroszlányban) és a Gépipari Tudományos Egyesület egyik nagydíját, arcképét megörökítették festményeken, rézkarcokon, emlékbélyegeken, emlékplaketteken. Szobra a Budapesti Műszaki Egyetem aulájában áll. 1984-ben a mai hazai gépészek Bánki-emlékparkot avattak szülőfalujában.

Irodalom

SCHIMANEK Emil: B. D. Bp., 1954.; VARGA József: B. D. Bp., 1980.; T'ERPLÁN Zénó (szerk.): B. D. emlékkönyv. Bp., 1984.; Műszaki nagyjaink. I. k.

Terplán Zénó