AUJESZKY LÁSZLÓ (Budapest, 1903. aug. 23. - Budapest, 1978. dec. 7.)

Édesapja A. Aladár ismert orvos, bakteriológus, édesanyja zenepedagógus volt. Járatos volt a zenében, művészetekben, irodalomban. Nyelvismerete - német, angol, francia, orosz - lehetővé tette, hogy a külföldi tudományos irodalommal minden nehézség nélkül állandó kapcsolatot tartson.

Középiskoláit a budapesti Mintagimnáziumban, egyetemi tanulmányait 1921-1925-ben a Pázmány Péter Tudományegyetem a fizika és matematika szakán végezte. 1926-ban, "summa cum laude" avatták doktorrá. Már az egyetemen a matematika tanszéken gyakornok és a könyvtár vezetője. Egy számelméleti dolgozattal pályadíjat nyert. 1926-ban 23 évesen került az Országos Meteorológiai és Földmágnességi Intézetbe az akkoriban korszerűsítésre szoruló prognózis osztályra. Az időjárás-előrejelzés szerelmese volt és gyakorlatilag 1926-tól nyugdíjazásáig, 1963-ig ezen a tudományterületen dolgozott. Ahogy az intézethez került, figyelmet keltő dolgozata jelent meg a Természettudományi Közlönyben. 1925-ben a Duna-Tisza-közi Mezőgazdasági Kamara pályázatot hirdetett, amit A. L. megnyert "Védekezés az időjárási károk ellen" című könyvével. Neve ezzel egy csapásra ismert lett a mezőgazdasági szakemberek előtt. Választ adott e súlyos kérdésre és megjelölte a beavatkozás lehetőségeit. E több nyelven megjelent dolgozata széles körű tájékozottságról tett tanúbizonyságot. "Népszerű időjárástan" címen írt kis könyve széles mezőgazdasági rétegeknek nyújtott jó tájékozódást. 1928-ban a Magyar Meteorológiai Társaság egyik alapító tagja volt, majd egy ideig jegyzője, titkára és az "Időjárás" című folyóirat szerkesztője.

A. L. legnagyobb érdeme, hogy megalapozta hazánkban a korszerű időjárás előrejelzést, és azt nemzetközi színvonalra emelte. Ő honosította meg a "bergeni iskola" korszerű, légtömegekre és frontokra épült analízismódszerét. Bevezette az időjárási folyamatok háromdimenziós szemléletét. Ha semmi többet nem tett volna, már ezzel is beírta nevét a magyar meteorológia fejlődéstörténetébe. Vele fejlődött 1932 és 1940 között a magyar szinoptika. Ő volt az első hazánkban aki az "időjárás-előrejelzés művészete" helyett az időjárásra való fizikai következtetésekről beszélt és írt. Bevezette a "helyi előrejelzést",ami Budapestre vonatkozott. 1937-ben egyetemi magántanári képesítést nyert "az időprognosztika fizikai módszerei" tárgyból. 32 féléven keresztül tartott előadásokat az egyetemen.

Az Agrár- és Műszaki egyetemeken is több féléven át adta elő a meteorológiát. 1947-ben az Egyesült Államokban, Washingtonban a 24. Nemzetközi Igazgatói Értekezleten a magyar kormány megbízottjaként aláírta a Meteorológiai Világszervezethez (WMO) való csatlakozásunkat.

Kezdeményezője és szervezője volt az első orvos-meteorológiai tanfolyamnak, ahol több előadást is tartott. 1954-ben a fizikai-tudományok kandidátusává minősítették. 1973-ban a földtudományok doktora lett. Két ízben kapta meg a "Steiner Lajos Emlékérmét". 1976-tól a Magyar Meteorológiai Társaság tiszteleti tagja. Rövid ideig az intézet igazgatója is volt.

Azon tudósok közé tartozott, akik a kutatás lehetőségét és a gyakorlati élet szükségleteit össze tudták kapcsolni. Nagy elődök példája nyomán legfőbb feladatának tekintette, hogy a tudomány eredményeit széles körben terjessze. Évtizedeken keresztül alig volt népszerűsítő szaklap, folyóirat, újság, ahol ne jelent volna meg tudományos ismeretterjesztő írása. Könyvei, dolgozatai egy kis könyvtárat tesznek ki, tudományos ismeretterjesztő cikkeinek száma több száz.