Mikor elhunyt jeles fizikusunk életén és működésén végigtekintünk, az a gondolat kristályosodik ki önkéntelenül lelkünkben, hogy a természettudományokkal való foglalkozás, komoly és kitartó munkát követel. E téren a sikeri nem szerencsés ötletekkel, zseniális pillanatokkal vívják ki, hanem a soha el nem lankadó eréllyel és munkakedvvel. A sikerek mértéke különböző lehet, az emberi társadalom és a tudomány haladására va1ó hatás a szerencsés véletlenektől függhet, de maga az új természeti igazság minden esetben megkívánja a maga adag munkáját cserébe. Itt dolgozni kell, itt küzdeni kell, itt ki kell csikarni az eredményt.
Antolik Károly ama fizikusok közé tartozott, kik a kísérletért és a kísérletnek élnek. Amióta elhatározta, hogy életét a fizikának fogja szentelni, azóta úgyszólván a laboratóriumban és a laboratóriumnak élt. Ha a tervezett -kísérlet nem sikerült s az előre sejtett eredmény nem mutatkozott soha sem csüggedt, hanem megsokszorosított figyelemmel újból és újból - több esetben évtizedeken keresztül - elővette, módosította, míg a siker mutatkozni nem kezdett.
Ily törhetetlen munkakedv mellett nem csoda, ha tanári működésének sikere érdekében, mindazt, amit előadnia kellett, átdolgozta, átgyúrta lelkében. Alig van a középiskolában előírt fizikának olyan kísérlete, melyhez ő valami célszerű módosítást vagy javítást ne fűzött volna. Öt kiadást ért Kísérleti természettanának több százra menő kísérletei az ő saját külön munkálkodásainak kétségtelen jeleit mutatják. Ebben a könyvben nem idegen kútfők után írta le kísérleteit, hanem előbb valamennyit önmaga többszörösen végigcsinálta és csak azután vetette papirosra.
A kísérletezésben való ügyessége a legelső fizikusokéval vetekedett, e tekintetben híre e haza határain túl terjedt és a külföldi szakkörökben is elismerést vívott ki számára. Lehetetlen volna itt e helyen mindazokról a kísérletekről számot adni, amelyek egészben vagy részben tőle erednek. Egy részük az említett tankönyvön kívül megjelent a Természettudományi Közlöny Pótfüzeteinek XI. és XII. évfolyamában és a Zeitschrift für den phys. und chem. Unterricht IV. és V. évfolyamaiban. Itt csak a többek megemlítésére fogunk szorítkozni. Egész életén keresztül különösen sokat foglalkozott a szappanhártyákkal és a rájuk vonatkozó kísérletekkel. Élete vége felé már olyan oldatokat tudott előállítani, amelyekkel hihetetlen nagy (majdnem méternyi átmérőjű) gömböket fújt. Vannak önálló kísérletei a fa porózus voltára, a reactio-kerékre, Cartesius-buvárra, a légnyomás nagyságára és változására, a folyadékok és gázok diffúziójára, a folyadékok ritmikus mozgására, a gejsir-jelenségre. Igen egyszerűen tudja bemutatni a fény elhajlási és találkozási tüneményét, a szivárvány, a nap- és holdudvarok keletkezését. Nagyon érdekes az a kísérlete, amellyel a gázok kiterjedésénél beálló hűlést mutatja be. Szerkesztett többfajta méregszívót és egy lámpát, amely az influencia gép biztos működését biztosítja (nem kell a levegő nedvességétől tartani). Rengeteg sokat foglalkozott a hangtannal, majd minden itt előforduló jelenségre újfajta kísérletet gondolt ki.
Hírét főleg azokkal a kutatásaival szerezte meg, melyekből kettő a hangtanba, egy pedig az elektromosság tanába tartozik. Az egyik hangtani kutatása a membránok rezgésére vonatkozik. Igen sok becses tanítást adott a membránok készítésére, rezgésbe hozatalára, a rezgések ábráinak bemutatására, s rezgések természetének kikutatására vonatkozólag. Néhány becsúszott hibás állítása ebbeli érdemét nem kisebbíti. E kutatásairól szóló jelentése megjelent a Magyar Tudományos Akadémia Mathematikai és Természettudományi Értesítőjében (1890) és több külföldi szaklapban (újabban a pozsonyi Orvos-Természettudományi Társulat kiadásában is).
A másik hangtani munkája egy új, úgynevezett mathematikai hangskála megállapítására vezetett, melynek hangközei: 24√2x ahol x az összes egész számokat jelenti 1, 2, 3, …. E hangskála és egyéb skálák bemutatására az úgynevezett polychordot szerkesztette. A hangskálára vonatkozó vizsgálatai a szakkörökben nem arattak teljes elismerést, mert ami bennük jó volt, az nem volt egészen új, de mindenki elismerte a nagy szorgalommal összegyűjtött adatok becses voltát. E kutatásáról a pozsonyi áll. főreáliskola Értesítőjében számolt be először (1894).
Osztatlan elismerést aratott az elektromos szikrarajzok előállítására és állandósítására vonatkozó kutatásaival. Ezekkel többszörösen díjat is nyert Budapesten és Párizsban. Ezekről írt a Wiedemann Annalen der Physik (1882) és La Lumiére Electrique (1884) című folyóiratba és egyéb szaklapokba.
Kutatásairól szóló jelentésein kívül igen buzgó irodalmi tevékenységet fejtett ki a népszerűsítő irodalom terén is. Igen sok e térről való cikke jelent meg a különböző népszerűsítő folyóiratokban. De nemcsak írt, hanem igen sok előadást is tartott. Aradon és Pozsonyban sokszor elragadta a közönséget nagy lelkesedéssel előadott és bámulatosan ügyes bemulatásokkal kísért előadásaival. A tudomány szeretete együtt jár a tanítás szeretetével. Antoliknál is így volt. Nemcsak a nagyközönség, hanem elsősorban volt tanítványai sokat beszélhetnének erről. Az az ember, kiről volt tanítványai - nem egy közülük számottevő munkása a tudománynak és a technikának - évtizedek multán is a legnagyobb lelkesedéssel és elismeréssel emlékeznek meg, nem élt hiába. Maradandó emléket állított magának nemcsak a folyóiratok hasábjain, hanem ennél sokkal becsesebbet: tanítványainak szívében és elméjében.
Életének külső körülményeire szolgáljanak a következő adatok. Született 1863-ban Kolbachon, Szepesmegyében. A gimnáziumot Lőcsén, Eperjesen, Nagyváradon, az egyetemet Budapesten, Berlinben és Heidelbergben végezte. Volt tanár Kaposvárott, Kassán és Aradon, 1892-ben a pozsonyi áll. főreáliskolához került igazgatónak. Meghalt 1905. jun. 20-án.
Mikola Sándor