Alvarez, Luis W(alter) (szül. 1911. jún. 13. San Francisco - megh. 1988. szept. 1. Berkeley, Kalifornia), amerikai fizikus. Munkássága során számos ún. instabil elemi részecskét fedezett fel, részben ezekért kapott Nobel-díjat 1968-ban. (Az instabil elemi részecske rendkívül rövid élettartamú, s csak nagy energiájú nukleáris ütközésekben jöhet létre.)

Alvarez a Chicagói Egyetemen tanult fizikát (B. S., 1932; M. S., 1934; Ph. D., 1936). 1936-ban Berkeley-ben, a Kaliforniai Egyetem tantestületének lett tagja, 1945-ben a fizika professzorává nevezték ki, 1978-ban professor emeritus címet kapott. 1938-ban felfedezte, hogy bizonyos radioaktív elemek egy héjelektron befogásával bomlanak el, azaz az atomhéj egy elektronja egyesül a maggal, és így eggyel kisebb atomszámú elem keletkezik. 1939-ben Felix Blochhal együtt elsőként mérték meg a neutron mágneses momentumát, ez a neutron mágneses mezejének erősségét és irányát jellemzi.

1940 és 1943 között a cambridge-i Massachusetts Institute of Technology munkatársaként a mikrohullámú radar kifejlesztésén dolgozott, majd 1944-45-ben a Los Alamos-i Tudományos Laboratórium (Új-Mexikó, USA) munkatársaként részt vett az atombomba kifejlesztésében. Ő javasolta, hogy az atombomba felrobbantását láncreakciót előidéző belső robbanás segítségével valósítsák meg. Részt vett továbbá mikrohullámú jelzőberendezések, speciális radarantennák, egy földi irányítású leszállórendszer és egy olyan eljárás kifejlesztésében, amelynek során a bombázásnál radart használnak a cél lokalizálására. A II. világháború után Alvarez segédkezett az első lineáris protongyorsító építésénél, és kifejlesztette a folyékony hidrogénnel töltött buborékkamrát, amellyel ki lehet mutatni a szubatomi (elemi) részecskéket és azok reakcióit.

1980 táján népszerűsítette fiának, a geológus Walter Alvareznek azt a felfedezését, amely szerint a Földet egy olyan, nagy irídiumtartalmú agyagréteg borítja, amely a földtörténeti középkor és újkor kőzeteinek a határán helyezkedik el, tehát mintegy 66,4 millió éve keletkezett. Feltételezése szerint az irídium azt követően rakódott le, hogy a Föld összeütközött egy kisbolygóval vagy egy üstökössel, s e nagy erejű ütközés katasztrofális klimatikus hatása okozta a dinoszauruszok kipusztulását. E széles körben elterjedt ún. katasztrófaelmélet nem mentes az ellentmondásoktól, de ösztönzően hatott a dinoszauruszok pusztulásának okaira vonatkozó további kutatásokra.



Január KFKI Home >  História - Tudósnaptár