ALEXITS GYÖRGY (Budapest, 1899. jan. 5. - Budapest, 1978. okt. 14.)

Középiskolai tanulmányait Budapesten végezte. Beiratkozott a Tudományegyetemre, de 1917-ben az érettségi után katonai szolgálatra hívták be és a frontra került. 1919-ben a Tanácsköztársaság bukása után a Szocialista Diákok Szövetségében kifejtett tevékenysége miatt kizárták az egyetemről, és emigrálni volt kénytelen. Grazba ment, és beiratkozott az ottani egyetemre. Érdeklődése kezdetben az elméleti fizika, majd mindinkább a matematika felé fordult. A Laplace-egyenlettel kapcsolatos egyik matematikai probléma megoldása képezte doktori disszertációjának tárgyát, amelynek alapján 1924-ben a grazi egyetemen doktorrá avatták.

1919-es tevékenysége miatt Magyarországon tanári pályán nem működhetett. A Statisztikai Hivatalban, majd biztosító társaságoknál dolgozott, újságírással is foglalkozott, zenekritikus volt. 1926-ban megélhetési gondjai miatt Romániába ment. Giurgiuban tanított és a bukaresti egyetemen fizetés nélküli tanársegédként előadásokat tartott. 1927-ben visszajött Magyarországra. 1928-ban miniszteri kegyképpen engedélyt kapott arra, hogy a budapesti Tudományegyetemre beiratkozzék. 1929-ben szerzett matematika-fizika szakos középiskolai tanári oklevelet. 1930-tól budapesti középiskolákban tanított helyettes tanárként, majd 1941-ben engedélyt kapott arra, hogy félnapos kisegítő tanársegédként a Műegyetemen tevékenykedjen. Grazban szerzett doktorátusát Kolozsváron honosították, majd 1943-ban a Műegyetemen magántanárrá habilitálták.

1944-ben az ellenállási mozgalomban való részvétele miatt Dachauba, majd Spaichingenbe vitték, ahonnan 1945-ben tért haza. Ezután tevékenyen részt vett a közéletben. Volt közoktatásügyi államtitkár, a Tudományos Tanács, majd 1949-50 között az MTA főtitkára. 1948-ban ny.r. tanárrá nevezték ki a Műegyetem III. sz. matematikai tanszékére. 1967-ig volt ennek a tanszéknek a vezetője, 1948-ban az MTA lev., majd 1949-ben r. tagja lett. 1967-től az MTA Matematikai Kutató Intézetében tevékenykedett osztályvezetőként, majd 1969-től tudományos tanácsadóként. Számos hazai és külföldi kitüntetésben részesült, így többek között 1951-ben a Kossuth-díj első fokozatát kapta. Élete utolsó húsz évében számos külföldi vendégprofesszori meghívásnak tett eleget. Több külföldi és hazai egyetem díszdoktora volt. A Bolyai János Matematikai Társulat díszelnöke és az Acta Mathematica Hungarica szakfolyóirat főszerkesztője volt.

Tudományos kutató tevékenysége a matematika több részterületére terjedt ki. Foglalkozott valós függvénytannal, görbeelmélettel, metrikus geometriai kérdésekkel. Legnagyobb jelentőségű eredményeit a Fourier-analízisben és az approximációelméletben érte el. Maradandó eredményei mellett kiemelkedő iskolateremtő tevékenysége. Közvetlen egyénisége, nagy műveltsége, ötletgazdagsága, széles látóköre, a matematika iránti lelkesedése mind hozzájárultak ahhoz, hogy körülötte iskola alakuljon ki. Nyolc monográfia és 88 szakcikk szerzője, köztük matematikatörténeti dolgozatoké is.