Albertus Magnus (Nagy Albert, v. A. leutonicus, Német Albert, vagy A. Grotus, Albert de Grote v. Albert der Grosse, doctor universalis). Nemcsak a domonkosok rendjének, Aquinói szt. Tamással együtt, legkiválóbb tagja, hanem egyike a középkori skolasztikái bölcselet legjelesebb férflainak is. Szül. Lauingenben, Svábországban (jelenleg Bajorország) 1193-ban a Bollstadtiek előkelő családjából. Padovában tanult és főleg Kölnben tanított, ahol tanítványai közt volt Aquinói szt. Tamás. 1245 óta Parisban működött. 1260. IV. Sándor pápa Regensburg püspökévé tette, de már két év múlva lemondott a püspökségről, visszatért rendjébe és ismét tanított Kölnben, míg a 80 évet jóval meghaladván, emlékező tehetségét elvesztette. Meghalt 1280. arab magyarázók felhasználásával teljesen áttanulmányozta, rendszeresen előadta s a keresztény dogmák értelmében átalakította, úgy hogy leginkább ő állapította meg azt a tekintélyt, melyben Aristoteles a skolasztikusoknál s még sokkal később is, számos egyetemen a XVIII. század kezdetéig, állott. Mig ő előtte a platonizmus uralkodott a skolasztikusoknál, ő Aristotelest teszi az uralkodó filozófussá. Eredetisége távolról sem mérkőzhetik tudásával. Nem uralkodik mindig azon az óriási anyagon, melyet összehordott. Azonban természettudományi ismeretei, korát tekintve, valóban bámulatra méltók. Aristoteles felfogásában leginkább Avicennához ragaszkodik, de Maimonidest is fölhasználja, ki már ő előtte Aristotelest a zsidó hittan szolgálatába szegődtette s kinek Moreh Nebuchimjából egész fejezeteket vesz át. A teológia felsőségét elismerve, mégis azt vitatja, hogy az ész magától is fölemelkedhetik az igazsághoz. A nominalizmus és realizmus harcában azutóbbi mellé állt. A.-nak számos tanítványa volt, Albertistáh, ezek közt Aquinói szt. Tamás. Munkáit, de nem valamennyit, 1651-ben a domonkosrendi Jammy adta ki 21 kötetben, melyekben kommentárok Aristoteles műveihez, fizikai, alchimiai, természettudományi értekezések, teológiai művek találhatók.

Irodalom. Sighart, Albertus Magnus. Sein Lében und seine Wissenschaft, Regensburg, 1857; Hertling, Alb. Magnus, Köln 1880; Bach, Des Alb. Magn. Verhíiltniss zu der Erkenntnisslehre der Griechen, Lateiner, Araber und Juden, Bécs 1881; Fellner Alb. Magnus als Botaniker, u. o. 1881: Joé'l, VerbSltniss Alb. d. Gr. zu Maimonides, Breslau 1863. Octave d'Assaüly, A. le Grand. Paris, 1870: Domanovszky Endre, A bölcsészet története (III. köt.) ; Endres, Das Geburtsjahr u die Chronologie in der ersten LebenshSlfte Alberts des Grossen. Hist. Jahrb. 1910.