ÁBRAHÁM AMBRUS (Tusnád, 1893. nov. 20. - Szeged, 1989. jan.10.)

Alsóbb iskoláit Tusnádon, középiskoláit Csíksomlyón és Csíkszeredán végezte. A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkarán természetrajz-földrajz szakon állattan főtárgyból szerzett bölcsészdoktori oklevelet, majd magántanári képesítést. 1934-ben nevezték ki a szegedi Tanárképző Főiskola tanárává, majd 1939-ben igazgatójává. 1940-től a szegedi (most József Attila) Tudományegyetem tanára. A Magyar Tudományos Akadémia 1946-ban levelező, 1960-ban rendes tagjává választotta. 1953-ban kutatásaiért Kossuth-díjban részesült.

Neve elválaszthatatlanul összenőtt a neurontan körül az 1930-1950-es években kiújult "neurontan-retikulumtan" vitával, amelynek során következetesen a neurontan utóbb helyesnek bizonyult álláspontját képviselte. Páratlan összehasonlító anatómiai áttekintéssel és szinte a tökélyre vitt hisztotechnikával elsősorban környéki idegvégződések és idegsejthálózatok körében bizonyította meggyőzően a neurontan legkülönbözőbb vitatott állításait. Az állatvilág számos törzsében és az emlősök, főleg az ember szervezetének szinte minden részén vizsgálta az érző idegvégkészülékek szerkezetét. Elsősorban a keringési szervekhez kapcsolt érző idegszervek érdekelték, e területről jelent meg 1983-ban Budapesten összefoglaló életműve angol nyelven: Iconography sensory nerve endings (Az érző idegvégkészülékek ikonográfiája) címen. Sok ezer készítményt tartalmazó metszetgyűjteménye a magyar hisztológia egyik legfontosabb tárgyi anyaga.

Vonzó személyisége, gyönyörű, erdélyies magyar beszéde, előadott tárgya iránti lelkesedése a II. világháború utáni idők egyik legközkedveltebb egyetemi tanárává tette. Több magyar biológusgeneráció tőle nyert egy életre kiható indíttatást és példaképet.