100 éve született Horváth Árpád

2007-ben ünnepeljük a XX. század kiváló technikatörténeti és természettudományos ismeretterjesztője, Horváth Árpád születésének 100. évfordulóját.

Szakiskolában; a Rejtő Sándor Textilipari Technikumban; a Széchenyi István Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolán; Budapesten a Rákóczi Gimnáziumban és az Apáczai Csere János Gyakorló Gimnáziumban oktatott. Szakíróként, illetve műszaki és tudományos népszerűsítőként tankönyvei, közel három tucat ismeretterjesztő műve, és megszámlálhatatlan szakcikke és népszerűsítő írása jelent meg. 1990. január 6-án hunyt el.

A csillagászattal gimnáziumi évei alatt került kapcsolatba. Visszaemlékezése szerint “egy hideg téli estén, fizikatanárunk a szertár ablakába régimódi lencsés távcsövet helyezett, és azon át megnézhettük a holdhegyeket, a Vénusz sarlóját, a Jupiter holdjait és az Orion ködét”. E feledhetetlen és életre szóló élményt követően fokozott figyelemmel forgatta a csillagászati szakirodalmat, illetve műszaki beállítottságából adódóan különösen nagy érdeklődést tanúsított a távcsövekkel kapcsolatosan. Egyetemi tanulmányai során nagy hatást gyakoroltak rá Kövesligethy Radó remekbe szabott égi mechanikai és geofizikai előadásai, különösen ezek csillagászat- és műszertörténeti adalékai.

Az első Magyar Csillagászati Egyesülethez az alapítás évében, 1946-ban csatlakozott. Szervezője a Győri Helyi Csoportnak, illetve rendszeres szerzője az egyesület Csillagok Világa című lapjának. A Természettudományi Társulat tagjaként ezt követően is fontos szerepet játszott a csillagászati ismeretterjesztésben. Ott találjuk az 1955-ben indult győri csillagászati szakkör indításánál, 1957-ig ő vezeti a Vagon- és Gépgyárban működő csoportot, valamint az intézmény bemutató csillagvizsgálójának 1970-es megszületésénél is bábáskodott.

Az ötvenes évektől a hetvenes évekig gyakori és kedvelt előadója a budapesti Uránia csütörtöki előadás-sorozatainak, a győri csillagászati szakkörnek és csillagvizsgálónak, a Csillagászati Hét budapesti és a győri rendezvényeinek, a TIT Kossuth Klubban szervezett csillagászati szakosztályi előadásainak, valamint a József Attila Szabadegyetemnek. Asztronómiai könyvei közül a legmonumentálisabb alkotás, a “Csillagnézők” 1961-ben látott napvilágot. A mű csillagászattörténeti munka, de nem elsősorban tudománytörténet. A szerző “emberi sorsokon, jellemeken, epizódokon és anekdotákon keresztül ismerteti meg olvasóival a tudományág fejlődését”. A “Csillagnézők”-ről tehát teljes joggal állíthatjuk azt, amit Horváth Árpád könyve alcíméül is választott: “A csillagászat regénye”. A mű az asztronómia egyetemes és hazai történetének kiváló esszenciája, az ókori Mezopotámiától a rádiótávcsövek, és az űrkutatás hőskorának csillagászati vonatkozású felhasználási lehetőségeiig mutatja be a diszciplína történetét.

Az 1988-ban megjelentetett “A távcső regénye” 167 oldalon foglalja össze a távcsövek történetét az ókori és középkori előzményektől Galilei teleszkópján át, a XIX. század óriásrefraktorain és -reflektorain keresztül az akkor még csak tervezőasztalon létező Hubble-űrtávcsőig. A könyv Horváth talán legfontosabb csillagászati műve, hiánypótló alkotás. Tudomány- és technikatörténeti népszerűsítő alapmű.

Fontos csillagászati ismeretterjesztő alkotása “A végtelen Világegyetem”, valamint az elmúlt évszázad egyik legkiválóbb magyar űrkutatási szakemberével, Nagy István Györggyel közösen írt, “A csillagok felé” című űrhajózási népszerűsítő kiadvány.

_________________________