SIMONKAI LAJOS (Nyíregyháza, 1851. jan.9.-Budapest, 1910. jan. 2.)

Elemi iskoláit és a gimnázium alsó négy osztályát szülővárosában végezte el, majd Eperjesen folytatta (1866-1870). Itt Hazslinszky Frigyes, kora egyik legképzettebb magyar természettudósának tanítványa lett, kinek hatására egy életre elkötelezte magát a botanikának. Az érettségi után a pesti egyetemre iratkozott be, ahol Jurányi Lajos professzor lett a mestere (1870). Jurányi elsősorban fiziológus volt, így Simonkai alapos növényélettani és anatómiai ismeretekre tehetett szert. Szívéhez mégis a florisztika és a növényrendszertan állt a legközelebb.

Jurányi mellett akkoriban Borbás Vince dolgozott mint asszisztens. Sokat botanizáltak együtt a főváros környékén, rengeteg új adattal gazdagítva a térség flórájának ismeretét (pl. Füvészeti jegyzetek Budapest és környékének növényzetéről. Magyar Növénytani Lapok, 1877). Ebben az időben S. még a mohákkal is foglalkozott, s mint biológus vett részt 1872 nyarán, a Hazslinszky által vezetett botanikai kutatóúton a Bánság, Arad- és Hunyad megye területén. 1873-ban Baranya megyében, a Balaton környékén és a Bakonyban botanizált (Adatok Magyarhon edényes növényeihez. Math. és Term. tud. Közlem., 1874). A következő évben ismét hazánk délkeleti részeit kereste fel (Bánsági s Hunyadmegyei utazásom 1874-ben. ibid., 1878). Ezen kutatóutak egy részét Borbással együtt tette meg.

Borbás 1872-ben eltávozott az egyetemről, helyét S. vette át. Két év múlva középiskolai tanári oklevelet szerzett. Ezt követően átmenetileg búcsút vett a fővárostól, miután 1875 őszén a nagyváradi főreáliskola tanárává nevezték ki. 1880-1881 években a pancsovai, 1881-1891 között pedig az aradi főreáliskolában tanított. Kitűnő tanár volt, aki az oktatást és a tudományos tevékenységet egyaránt magas színvonalon művelte. Tankönyvei, növényhatározói igen keresettek voltak az ifjúság körében. 1879-ben a budapesti Tudományegyetemen letette a doktori szigorlatot.

Az áthelyezések, az örökös vándorlás nem szegték munkakedvét. Új lakóhelyein töretlen lelkesedéssel és alapossággal látott hozzá a környék növényvilágának kutatásához. Bihar és Arad megye növényvilágáról szóló dolgozatai alapvető forrásmunkák (Nagyvárad és a Sebes-Körös felsőbb vidéke. Math. és Term. tud. Közlem., 1879; Kirándulásaim a Bihar- és az Iskola-hegységekben. Természetrajzi Füzetek, 1881; Arad város és megyéje flórájának főbb vonásai. ibid., 1885; Nagyváradnak és vidékének növényvilága. In: Bunyitay, Nagyvárad természetrajza, Bp., 1890; Aradvármegye és Arad szabad királyi város természetrajzi leírása. Arad, 1893).

A Természettudományi Társulat megbízásából (1880) S. hozzáfogott Erdély flórájának kritikai feldolgozásához. Rengeteget utazott, gyűjtött, sőt, az erdélyi flórára vonatkozó tanulmányok céljából az 1883/84. tanévben hat hónapig szabadságon tartózkodott Bécsben. Itt többek között Ferdinand Schur (1799-1878), az erdélyi flóra híres kutatójának eredeti anyagait vette revízió alá. A nagy munka, amelyet élete fő művének tekinthetünk, Budapesten jelent meg Erdély edényes flórájának helyesbített foglalata címen (1886). A flórakutatás mellett rendszertani, különösen a fás nemzetségek szisztematikai kérdéseivel is behatóan foglalkozott. Az új fajok felállításakor nagy jelentőséget tulajdonít a növényföldrajzi szempontoknak, ami abban a korban forradalmian újnak számított. Ezirányú dolgozatai közül a legfontosabbak: Hazánk és a földkerekség hársfajainak bíráló átnézete. Math. és Term. tud. Közlem., 1888; Magyarország és környékének zanótjai. ibid., 1888; Növényföldrajzi vonások hazánk flórájának jellemzéséhez. ibid., 1891; Őshonos és termesztett szilfáink fajai. Erdészeti Lapok, 1898.; Hazánk tölgyfajai és tölgyerdei. Bp., 1890.

1891-ben S.-t a budapesti VII. kerületi áll. főgimnázium tanárává nevezték ki. A következő évben a budapesti Tudományegyetemen magántanári képesítést szerzett növényföldrajzból.

Számos kirándulást vezetett Budapest környékére. Ezek eredményeit publikációiból ismerjük. (Újabb adatok Budapest növényzetének ismeretéhez. Növénytani Közlem., 1903; Pótlék Budapest és vidéke növényzetének ismertetéséhez. Magyar Botanikai Lapok, 1904).

1891-ben a Természettudományi Társulat megbízta egy magyar dendrológia megírásával. S. ezt már korábban tervbe vette, s most újult erővel folytatta kutatásait, amelyeket később a földművelésügyi minisztérium anyagilag is támogatott. Sajnos e nagyszerű munka S. halála miatt sohasem készült el. A nyitvatermők és az egyszikűek kéziratát ugyan befejezte, de a kétszikűek közül csak egyes nemzetségeket dolgozott fel. Az utóbbiak nyomtatásban is megjelentek: A Magyar Királyság őshonos és kultivált benge-fajai. Növénytani Közlem., 1907; Magyarország és a vele délnyugaton kapcsolatos területek őshonos, valamint kultivált Acer-einek foglalata. ibid., 1908; Hazánk és az Adria északkeleti mellékeinek őshonos, valamint honosított Ribes-fajai és azok fajváltozatai. Botanikai Közlem., 1909.

Irodalom

DEGEN Árpád: Dr. S. L.. Magyar Botanikai Lapok, 9. 1910.; TUZSON János: S. L. Botanikai Közlem. 9. 1910.

Somlyay Lajos